szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Balkán folyóira tervezett vízerőművek veszélyt jelenthetnek a fokozottan védett dunai galócák számára – figyelmeztettek természetvédők Ljubljanában.

A kutatást a Riverwatch elnevezésű, ausztriai székhelyű természetvédő szervezet végezte. Hét országból összesen 18 tudós vett részt a projektben, amely a nyugat-balkáni folyókra tervezett vízerőművek hatását vizsgálta a dunai galóca jövőjére nézve.

A tudósok szerint az édesvízi halfaj állományának majdnem 65 százaléka él Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró összesen 43 folyójában, amelyek együttesen mintegy 1840 kilométer vízfelületet tesznek ki.

A kutatás 93 olyan tervezett duzzasztógátat talált, amelyet ezekre a folyókra telepítenének, környezetkárosításnak kitéve ezzel a halfaj természetes élőhelyeit. A tudósok szerint ezeknek az erőműveknek a megépítése a balkáni dunai galóca-állomány mintegy 60-70 százalékának eltűnésével járna.

Steven Weiss, a Grazi Egyetem tudósa, a tanulmány egyik szerzője úgy véli, hogy a maradék állomány túlságosan kisméretű lenne ahhoz, hogy hosszú távon is fenn tudjon maradni.

A Riverwatch, más szervezettekkel közösen, a "Mentsük meg Európa kék szívét" projekt keretében Szlovéniától Montenegróig mintegy 2 ezer tervezett vízerőmű megépítését szeretné megakadályozni, amelyek a természetvédők szerint több száz faj jövőjét fenyegethetik.

A dunai galóca fokozottan védett halfaj, amelyet a berni konvenció és az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvei is megóvandó természeti értékként tartanak számon.

Németh Balázs szerint Caramel „az ellenzéki média zsoldjában” áll

Németh Balázs szerint Caramel „az ellenzéki média zsoldjában” áll

Adatművészek Velencében, „Covid-apostolok” Budapesten – interjú Barabási Albert-László hálózatkutatóval

Adatművészek Velencében, „Covid-apostolok” Budapesten – interjú Barabási Albert-László hálózatkutatóval

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Generációs kérdések, társadalmi kihívások, formabontó filmek – csütörtökön indul a Friss Hús

Generációs kérdések, társadalmi kihívások, formabontó filmek – csütörtökön indul a Friss Hús