szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sosem fordult még elő ilyen, de a Holdon található fémek miatt csak idő kérdése volt, hogy mikor indul el az űrbányászat. Precedenst nem teremt ez a lehetőség, de még lehet számítani a jövőben hasonló küldetésekre.

A Holdon ritka fémek és hélium is található, így csak a technológia szabhatott határt az űrbányászatnak, na és persze az engedélyek. Az amerikai kormánynak ugyanis egy hosszú engedélyeztetési folyamatot kellett végigvinnie és – mivel még nem történt hasonló – ki is találnia, a New Moon miként kaphat zöld utat. Ez a magáncég lesz ugyanis az első, amely engedélyt kapott arra, hogy a Holdra szálljon.

Mindez azért volt különösen bonyolult kérdés, mert a cég amit talál, a saját tulajdonában szeretné tudni, hiszen az említett fémekre bányászna – egyelőre egy kisebb, kísérleti egységgel. 2017-ben útra is küldhetik a bányászrobotot.

New Moon

Az amerikai kormány hangsúlyozza: ez nem teremt precedenst, nem fog ezentúl minden magáncég engedélyt kapni erre, ez egy hosszú és bonyolult folyamat.

Egyébként az Európai Űrügynökségnek is van hasonló terve: egy bányászatra, kutatásra és akár turizmusra is alkalmas települést építene ki az  Holdon. A terv kiötlői szerint ezzel a Nemzetközi Űrállomást is lehetne helyettesíteni, amelynek a működése 2024-ig biztosított. A megvalósításhoz nemzetközi összefogásra lenne szükség, ami megvalósítható, hiszen több űrkutató ország érdekelt a ritka fémek és a hélium bányászatában.

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

Reagált Soros György a Joe Bidentől kapott kitüntetésre

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak