Tetszett a cikk?

Főleg a Nyugat-Dunántúliak ázhatnak bőrig.

Ma ugyan még az átlagosnál enyhébb időnk lesz, a Nyugat-Dunántúlon élőknek igencsak szükségük lesz az esernyőre: ott ugyanis nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. Eleinte nyugaton, majd délnyugaton is többfelé elered az eső. Vasárnap reggelre mindenhol beborul az ég, országszerte számítani kell esőre. Nyugaton élénk, Sopron térségében erős lehet az északi-északnyugati szél. Holnap napközben szintén sokfelé eshet, helyenként jelentős mennyiségű (akár 20-30 mm-t meghaladó) csapadék hullhat.
A Dunántúlon fokozatosan megerősödik, viharossá fokozódik az északnyugati szél, majd este északnyugat felől megkezdődik a hideg levegő beáramlása.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

500 milliárd dollárt spóroltak vele az emberek, Donald Trump most felszámolhatja a programot

500 milliárd dollárt spóroltak vele az emberek, Donald Trump most felszámolhatja a programot

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ