Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Móri ügy: új eljárást kért Kaiser védője

Az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és új első fokú eljárás lefolytatását indítványozta az elsőrendű vádlott, Kaiser Ede védője a móri ügy másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.

MTI Itthon

Vizsgálat a Szegedi Egyetemen

Belső vizsgálat indult a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) kihelyezett tagozata, a Budapesti Médiaintézet (BMI) hallgatóitól beszedett díjakkal, illetve a Havas Henrik cégével kötött szerződéssel kapcsolatban. Erről Keczer Gabriella, az intézmény szóvivője adott tájékoztatást.

MTI Itthon

Két alkotmánybíráról szavaznak jövő héten

Két alkotmánybíráról határoz a Ház jövő hét hétfőn; ebben egyeztek meg a frakciók az alkotmánybírákat jelölő bizottság keddi ülésén - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a tanácskozás után.

MTI Itthon

Ismét az FB előtt a paksi 2-es blokk kapcsán indított civil per

A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot abban a több környezet- és jogvédő szervezet által indított polgári perben, amely a paksi erőmű 2-es blokkjának újraindítása kapcsán közölt szakmai dokumentáció nyilvánosságára vonatkozik.

MTI Itthon

Elfogták Schönthal Henriket Ferihegyen

Őrizetbe vették a brókerügy egyik gyanúsítottját, Schönthal Henriket a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Fővárosi Főügyészség munkatársai hétfőn a Ferihegyi repülőtéren - közölte az ügyészség.

MTI Itthon

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár-videó

Nincs a bírósági iratok között a Kulcsár Attila, a K&H sikkasztással vádolt volt üzletág-vezetőjének 2004. június 9-én tett vallomásának videokazettája, amelyet a nyilvánosság is megismerhetett - közölte a per másodrendű vádlottjának, Kerék Csabának a védője.

MTI Itthon

Menesztették a főügyészség szóvivőjét a Kulcsár-vádirat miatt

Felmentették Dobos Gabriellát, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, feladatát szeptember 1-től Varga Jenő, a főügyészség főügyész-helyettese veszi át. A Legfőbb Ügyészség (LÜ) szerint nem követett el senki bűncselekményt, amiért a K&H-ügy nyilvánosságra hozott vádiratában egy ideig olvasható volt a vádlottak személyes adata is.

MTI/hvg.hu Itthon

A mobilszolgáltatók jogsértően másolják le a személyit

A mobilszolgáltatókkal kötött szerződéshez szükséges adatfelvétel nem indokolja másolat készítését a személyi igazolványról - olvasható az adatvédelmi biztos állásfoglalásában. Az eddig készült másolatokat meg kell semmisíteni.

HVG/hvg.hu Itthon

Tovább gyűrűzik a magyarországi kémbotrány

Romániának kémkedett volna a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) egyik munkatársa, Szatmári Ildikó, illetve férje, Szatmári Tibor, aki korábban Markó Béla romániai magyar vezető bukaresti sajtófőnöke, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) budapesti irodavezetője volt - gyanítja sajtóhírek szerint a magyar nemzetbiztonság.

HVG Itthon

A főügyészség Rejtőt is vádolja

Sikkasztás bűnsegédletével vádolja a Fővárosi Főügyészség (FF) Rejtő E. Tibort, a K&H Bank Rt. volt vezérigazgatóját – értesült a HVG. A vádirat részleteiről az ügyészség szerda délután számol be.

1
53 54 55 56 57
60
Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Bútorgyárra zuhant egy kisrepülőgép Kaliforniában, ketten meghaltak

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

A címlapról ajánljuk