szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz kecskeméti frakciója a városi szemétszállítást végző Városgazdasági Kft. (VG Kft.) eladása.

"A város polgárai nem akarják ennek a közszolgáltató cégnek az elkótyavetyélést, de ha a polgármester úrnak és szocialista elvbarátainak ezen felismeréshez népszavazásra van szüksége, akkor annak is állunk elébe, ennek azonban feltétele a lakosság korrekt tájékoztatása" – közölte Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Elmondta: a kecskeméti önkormányzatban többségben lévő baloldali koalíció az elmúlt heti közgyűlésen a polgári oldal tiltakozó kivonulása ellenére felhatalmazást adott a polgármesternek egy megállapodás aláírására az osztrák Saubermacher céggel.

A megállapodás értelmében az aláírást követő kilenc hónapon belül a VG Kft. beolvad a részben az önkormányzat, részben az említett osztrák cég tulajdonában lévő hulladéklerakóba.

"A polgári oldal részvétele nélkül hozott közgyűlési döntés szerint a sok százmillió forint értékű vagyon, s ezzel párhuzamosan a városi szemétszállítás néhány tíz millió forint ellenében egy vegyes tulajdonú kft. kezébe kerülne" - taglalta a kecskeméti fideszes politikus.

A rendkívüli közgyűlés összehívását azért kezdeményezik, mert értesüléseik szerint új fejlemény állt elő. Tudomásukra jutott, hogy a polgármester "mégsem írja alá a VG Kft.-vel kapcsolatos megállapodást", az ügyben előbb "szakértőket akar meghallgatni."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

400 munkahelyet mentettek meg Kecskeméten

Birtokba vette az új tulajdonos, a Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft. a felszámolás alatt álló Bábolna Rt. kecskeméti pulykavágóhídját kedden a végelszámolótól; a termelés február 14-én indul meg.

Itthon

Gyurcsány mellett áll Győr és Kecskemét is

"Gyurcsány Ferenc egyszerre jelenti a változást, a váltást és a folytonosságot, a folyamatosságot" - indokolta a tizennyolc küldött döntését Molnár Csaba, az MSZP Győr megyei ügyvezető alelnöke. A kecskeméti és a Békés megyei helyi szervezet is rá voksol, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében is Gyurcsány számíthat több szavazatra.

MTI Itthon

Ombudsmanhoz fordulnak a kecskeméti romák

A kisebbségi ombudsmanhoz fordult Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és a kecskeméti cigány önkormányzat, mert nem értenek egyet azzal az eljárással, ahogy eddig történt a romák által lakott barakklakások felszámolása.