szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A Közbeszerzési Döntőbizottság a konvergenciaprogram alapját jelentő egészségügyi reformot kérdőjelezi meg a hatvani önkormányzat elmarasztalásával - közölte Érsek Zsolt, a település szocialista polgármestere azt követően, hogy a testület a közbeszerzés elmaradására hivatkozva 30 millió forintra büntette a várost.

Erről levélben kívánják tájékoztatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Molnár Lajos egészségügyi minisztert - mondta Érsek Zsolt, hatvan polgármestere, hozzátéve, a hatvani kórház működésének átalakítása a konvergenciaprogram mintaprojektje; s annak sikertelensége esetén valamennyi önkormányzat felülvizsgálhatja reformterveit.

Korábban mind az egészségügyi, mind az igazságügyi tárca úgy foglalt állást, hogy az egészségügyi szolgáltatás nem esik a közbeszerzés hatálya alá. Vagyis a jogalkotásban résztvevő szervek, illetve a végrehajtók között jogvita áll fenn. A közbeszerzést alapvetően az építőiparra találták ki, vagyis a szabályozásban szereplő szempontrendszer eleve alkalmatlan az egészségügyi ellátás minősítésére. A Közbeszerzési Döntőbizottság az ügy minősítésekor politikai nyilatkozatot tett, ami elfogadhatatlan egy végrehajtó szervtől - vélekedett.

Mindezért az önkormányzat a Fővárosi Bíróságon fellebbez a döntés ellen, és kéri a végrehajtás felfüggesztését is.

A helyi önkormányzat egyébként augusztus végén döntött arról, hogy a HospInvest Zrt. kaphatja meg a 375 ágyas, csaknem 600 dolgozót foglalkoztató kórház működtetési jogát. Erre azt követően került sor, hogy egyedüliként a HospInvest tett ajánlatot, miközben szerződésben vállalta, hogy mintegy 300 millió forintos fejlesztést hajt végre a szolgáltatás területén, illetve megkezdi az épületek korszerűsítését.

A cég november 1.-től veszi át az intézmény működtetését; ekkor az önkormányzati intézmény megszűnik, és a kórház kft.-ként működik tovább. Az új intézményben, csupán a dolgozók 10 százaléka nem fogadta el a HospInvest foglalkoztatási ajánlatát, közöttük mindössze négy orvos van.

A döntést követően szeptember közepén hűtlen kezelés miatt Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke is feljelentést tett a hatvani képviselő-testület ellen.

Cser Ágnes is azt kifogásolta, hogy az önkormányzat pályázati kiírás nélkül döntött a működtetés magánosításáról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Surján szerint embertelen az egészségügy átalakítása

Surján László, az Európai Parlament néppárti képviselője szerint embertelen, törvénytelen, szakszerűtlen és értelmetlen a kormány által elindított egészségügyi átalakítás. A politikus pénteken Budapesten arról is beszélt, hogy válságtanácsokat kellene állítani a kórházak élére, és egészségügyi kerekasztal-tárgyalásokra lenne szükség az ágazat rendbetételére.

MTI Itthon

Hajthatatlan az MSZP az egészségügyben

Az MSZP elkötelezett az egészségügy reformja iránt, amelyek az érdemi változásokat szolgálják - mondta Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön.

MTI Itthon

Fidesz: aggályosak az egészségügyi törvényjavaslatok

A Fidesz hat pontot lát alkotmányosan aggályosnak a kormányzat által beterjesztett első három egészségügyi törvényjavaslatban, ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul. Ezt Mikola István, a Fidesz parlamenti képviselője mondta csütörtökön Budapesten.