„Boldogállapot” © Dripnet

„Még nem töltöttem be a tizenhetet, amikor férjhez mentem, de akkor már fél éve együtt éltem a párommal. Nem sokkal később megszületett az első lányom” – meséli Szabó Zsuzsi, aki mára kétgyermekes édesanya. „Amikor az ember úgy dönt, hogy eljön otthonról, nem árt, ha bizonyos körülmények adottak. Úgy gondoltam, ha önálló életet kezdek és ehhez megfelelő partnerem van, abból rossz nem sülhet ki” – teszi hozzá Zsuzsi, aki a természetre bízta: jöjjön a baba, amikor jönni akar. „Ha az embernek működőképes kapcsolata van, és tudja, hogy a másikkal akarja leélni az életét, akkor ez természetes" – hangsúlyozza.

A hvg.hu által megkérdezett szülész-nőgyógyász szerint egy 16-17 éves lány testileg készen áll arra, hogy anya legyen - napjainkban a lányok korábban érnek -, ez azonban nem jelenti azt, hogy lelkileg is fölkészült rá, hogy felelősséget vállaljon a benne növekvő új életért. Abban az esetben, ha adottak a körülmények: a fiatal lány közös jövőt tervez párjával és ehhez szülői támogatást is kapnak, természetes igény a gyermekvállalás. Probléma akkor van, ha a serdülő kismamában esetleg hónapokig föl sem merül, hogy teherbe eshetett, az ezzel járó felelősség és a szülői szerepvállalás kérdésére csak legyint, ráadásul nincs stabil családi háttere, amely arra ösztönözné, hogy ha döntési helyzetbe kerül – megtartsa a babát vagy sem – ne csak a saját érdekeit nézze.

Sok esetben a tanácstalanság, szégyen - mit szólnak majd az rokonok, ismerősök, hogy „megesett” - oda vezet, hogy a kismama szülés után lemond gyermekéről.
 
Január elsején, a győri Petz Aladár kórház babamentő inkubátorában néhány napos, jól fejlett csecsemőt találtak, akit édesanyja hagyott magára. Számos leányanya azonban nem kíméli meg gyermeke életét, zavarodott lelkiállapotban inkább elpusztítja kicsinyét. Tettük nem magyarázható azzal, hogy „félnek”, ennél jóval összetettebb lelki folyamatok állnak a háttérben, amelyek meghatározzák a babavárás kilenc hónapját.

Kisbaba, nagy boldogság

A terhesség korai szakaszában fontos a lélektani ráhangolódás, hogy az anya elfogadja a babát. Ezt követi a belső elkülönülés időszaka, amikor a kismama már önálló lénynek tekinti gyermekét, végül pedig a leválás, amikor a kicsi világra jön és önálló életet kezd – tárja fel a várakozás lélektani lépéseit Bibring G.L. nyomán Varga Katalin és Suhai-Hodász Gábor Szülés és születés című munkájában.

A kamaszkori várandósság számos buktatót rejt: nemcsak azzal a traumával kell megbirkóznia a tizenéves anyának, hogy testében új élet növekszik, akiért felelősséggel tartozik, túl kell tennie magát azon is, hogy addigi élete gyökeresen megváltozik: a babáé lesz a főszerep. Az iskolát -ha nem hagyja abba - egy ideig magántanulóként végezheti, emellett szembe kell néznie társai gúnyolódásával. Egy tizenöt-tizenhat éves lánynak természetes, hogy a saját feje után megy, ráadásul a jó megjelenés, tökéletes alak - különösen a pólóból kivillanó lapos has - bizony legtöbbször mindennél előbbrevaló számára.

„Serdülőkorban hatalmas felelősség nehezedik a vállukra, belecsöppennek az anyaszerepbe, ami nehezen összeegyeztethető mindennapi feladataikkal. Ebben a korban a lányok még bulizni szeretnének, eljárni ide-oda, viszont nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy már egy új élet van a kezükben” - vázolja a helyzetet Kloknicer Anna gyermekpszichológus.

Egy, a neve elhallgatását kérő fiatal egyetemista lány a hvg.hu-nak elmesélte: tizenöt éves volt, amikor kiderült, hogy gyereket vár. „Először kétségbeestem, sokáig nem is mertem elmondani a szüleimnek” – magyarázta. Végül négyhónapos terhesen mégis odaállt családja elé. A szülői segítségnek köszönhetően megszülte gyermekét, magántanulóként befejezte a középiskolát és még a versenysportot is folytathatta: időközben a hazai és nemzetközi versenyeken egyre nagyobb sikereket ér el. Gyermeke édesapjával azóta megszakadt a kapcsolata, kisfia az ő nevét viseli.

„Személyiségfüggő, hogy valaki tizenöt-tizenhat éves korában hogyan tudja összeegyeztetni a dolgokat. Van, akiben egyáltalán nincs felelősségtudat. Fontos, hogy a fiatal kismamák megtapasztalják, mi az anya szerepe a gyermek életében. Szerető családi háttér hiányában ez nehezen megy - hangsúlyozza Anna, aki hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik.

„

© Dripnet

Előfordul, hogy olyan kiskorú lányok kerülnek gyermekotthonba, akik terhesek vagy már van gyermekük. Némelyikük nem is jön rá, hogy gyereket vár, így - még ha fel is merül bennük a gondolat, hogy nem akarják megtartani a babát - kénytelenek világra hozni. Drasztikus megoldás az is, ha szülnek, de az is, ha ebben az életkorban abortuszra kerül sor, mindkét lehetőség különféle problémákat vet föl.

A szülés például fölerősítheti a serdülőkori zavarokat, előjöhetnek a fel nem dolgozott gyermekkori traumák, és elmélyülhetnek az identitászavarok, míg abortusz esetén saját bűntudatukkal kell szembenézniük” - mondja Kloknicer Anna. Ráadásul - teszi hozzá -, a tizenöt-tizenhat éves kismamák-nál a hormonváltozások mellett pszicho-szomatikus tünetek is jelentkezhetnek, ilyen a szívritmuszavar vagy az ájulás stressz hatására. A serdülő lányoknál ehhez jön még az ambivalens érzés - a  terhesség egyes szakaszaiban szeretné a babát a mama, míg egyes szakaszaiban nem -, amely a gyerek későbbi viselkedésére, magatartására, és édesanyjával való kapcsolatára is hat.

„Az sem mindegy, hogy a gyerek apja hogyan viszonyul a történtekhez: elfogadja vagy elutasítja a babát, együtt vannak, esetleg magára hagyja a várandós fiatal lányt. A prevencióra kellene hangsúlyt fektetni, hogy a gyerekek ne kerülhessenek ilyen helyzetbe” - hívja fel a figyelmet a  problémára a pszichológus.

A kiskorú lányok határozat alapján anyaotthonba kerülnek, ahol gyermekükkel együtt nevelkedhetnek, vagy gyermekotthonba viszik őket, míg kicsinyük csecsemőotthonba kerül, szerencsés esetben nevelőszülőhöz helyezik el őket. Egyre több anyaotthont zárnak be, így korlátozottak a lehetőségek. A leányanya mindenképpen jobban jár, ha nevelőszülő fogadja be őket, mert így együtt maradhat a picivel, és a gyerekneveléshez szülői segítséget kap.

Egy, a neve elhallgatását kérő asszony elmondta, hogy több mint tíz éve nevelőszülő, patronálószülőként kezdte – eleinte hétvégén, ünnepnapokon vitte haza első védencét, aki ma már harmincéves. Azóta számtalan kiskorú lakott nála (amíg be nem töltötték tizennyolcadik életévüket). Az asszony október óta neveli a tizenhét éves leányanyát és annak másfél éves gyermekét. A lány akkor került gyermekotthonba, amikor édesanyja egyéves lányával kirakta az utcára. „Akkora bűnt nem követhet el egyetlen a gyerek sem, hogy az édesanyja elüldözze otthonról” – vélekedik Irén, aki mindkét gyermeket befogadta. Esetében szóba sem jöhet, hogy gyermeke édesapjával lakjon, mivel az fiatalabb nála. A lány aláírta az utógondozásáról szóló papírokat, így 24 éves koráig maradhat nevelőszülőjénél, jó esélye van rá, hogy szülői segítséggel megteremtse saját és gyermeke egzisztenciáját.