Jelenet a filmből. Ott túl a dróton © verzio.ceu.hu

A kelet-európai dokumentumfilmnek két összetéveszthetetlenül sajátságos műfaja van. Az egyik a lepusztultságot és a reménytelenséget direkten ábrázoló, földközeli szocio filmdoku, a másik a keserédes abszurd. Böszörményi Zsuzsa és Kai Szalminen filmje, a Hosszú utazás a kettő között lavíroz. És szemellenzősök lennénk, ha a zsánertisztaságot kérnénk rajta számon. A típusos kelet-európai történetek ugyanis ma is egyszerre torokszorítóak és gunyorosak. Kínunkban röhögünk rajtuk.

A finn-magyar koprodukciós alkotás alaprétege az a sokat megénekelt helyzet, hogy „hat ország állampolgára is voltam, miközben ki sem mozdultam a falumból”. A helyszín ezúttal a magyarok lakta Szelmenc, amelyet az 1947-es párizsi békeszerződéssel vágtak ketté. Egyik fele, Nagyszelmenc Csehszlovákiához, a másik, Kisszelmenc a nagy Szovjetunióhoz került. Legutóbb pedig a rendszerváltások következtében Szlovákia és Ukrajna lettek gazdái a településeknek. Hogy aztán újabb csavar is legyen, Szlovákia uniós csatlakozásával a szögesdróttal és boronálással kijelölt határ egyben az Európai Unió limese is.

A szelmenci kisemberek így-úgy megpróbáltak alkalmazkodni a tarthatatlan helyzethez, mert ha szomszédolni, ünnepelni vagy éppen temetni szerettek volna a másik oldalon, a „központnál” kellett engedélyt kérniük, amit, persze, nem kaptak meg. A hírek nem könnyen szálltak, a szocialista internacionalizmus nagyobb dicsőségére a határt se nagyon lehetett megközelíteni, így a kacsák szárnya alá rakott levelekkel tudatták, hogy Ilon nagy beteg, szegény Péter bácsi elhalálozott, a kis Ferit meg elvitték katonának.

A film másik rétege a periféria és a szegénység bemutatása. Kelet-Szlovákia nem éppen eldorádó, de Nyugat-Ukrajnához képest mégis csak perspektíva. Kisszelmenc reménytelenségét mi sem jelzi jobban, hogy még arra sem érdemesítették, hogy a szovjet időszak („orosz megszállás”) jelképeit eltüntessék. A könyvtáros 16 éve alatt egyszer sem volt befűtve a szegényes műintézménybe. Az aktívak 90 százaléka nem kap munkát. De azért persze a gyerekek cselsztonoznak, egy odatévedt kutya nem kis örömére.

Aztán 2005-ben remény költözik a határra, a két polgármester nemzetközi protestálása eléri célját, és Juscsenko ukrán elnök kezdeményezésére határátkelő létesül a falurészek között. Persze, nem adják könnyen a szabad mozgást, a helyiek előbb még szépen kiöltözve felvonulnak a határ mindkét oldalán, és átkiabálással adják tudtul egymásnak, élnek és nem felejtenek. „Itt van Viktor! Hol vagy, Katica?” – röpdösnek a szóbeli sms-ek. „Nem lehet kiabálni! Ne fogd a drótot!” – figyelmeztetik az idősebbek a fiatalabbakat. Hiába, a történelmi beidegződések.

Aztán jön az egyeztetés, hol legyen az átkelő, és milyen tervek alapján épüljön fel. Izgatott férfiak bökdösnek a tervekre, s a nagyobb nyomaték kedvéért kilyukasztják a papírt. S a végén megszületnek a szignók is, mintegy jelezve a modernizációs különbségeket: az ukrán oldalon kalamárisba mártott pennával, szlovák oldalon töltőtollal.

Aztán 2005. december 23-ikán megnyílik a határ. Nem Juscsenko jön, mint azt várták, de azért vannak notabilitások, jellemző módon főleg magyarok. És rögtön ott az obligát keserű felismerés, hiába a „határnyitás”, egyelőre csak a „szlovákok” mehetnek át Ukrajnába, az „ukránoknak” coki, ugyanis Pozsony nem siet a vízumokkal. Idős asszonyokat terelnek vissza a határőrök, miközben a hidegtől és pálinkától kipirult politikusok paroláznak Nagyszelmencen. „A nagyfőnökség átmegy, ott vendégeskednek, nem kellünk mi oda” – fogalmazza meg csalódottságát az egyik kisszelmenci.

Kelet-Európában nincs megváltás. Igaz, legtöbbször kevesebbel is beérnénk. A gyanakvás viszont egyből felüti a fejét. A szlovák oldalon arra panaszkodnak, hogy most már félni kell az „ukrán maffiától”, be kell zárni a kapukat meg az ólajtót. A másik oldalon meg irigykedve beszélnek a Kisszelmencen nevetgélve grasszáló túloldaliakról.

A film végén egyedül a tehenek fickándoznak vidáman. Bár farsul szól a csordás trombitája, mégiscsak reggel van, késő tavasz van, várja őket a kövér legelő.

Z. Zs.

(A filmet a Verzió filmfesztiválon vasárnap délután negyed hétkor vetítik a Toldi moziban.)