A szőke folyótól az 1970-es évek elején egy „könnyű” nyári gáttal elkerített, lecsapolt és a téesz által beszántott tómedence tíz évvel ezelőtt a Természetvédelmi Világalap (WWF) támogatásával – egy úgynevezett hullámtéri tájgazdálkodási program keretében – kapta vissza eredeti funkcióját. Az abszurd történethez tartozik, hogy a fülön csípett rabsicokat közmunkaprogram keretében képezte át halásszá az önkormányzat, felszerelésüket is pályázaton nyerték. Állításuk szerint csak gyakorolni akartak a faluszéli laposban, a tiszai halászati koncesszióval rendelkező cég szerint azonban tilosba tévedtek, mivel a főágból az Anyitába került dévérek és csukák sem szabad prédák. A nézeteltérés egyelőre per tárgya.

A történet helyszínén az országban unikális, részben megvalósult alternatív árvédelmi projekt zajlik, amely egészen jól tűri az utóbbi másfél évtizedben egyre szeszélyesebb tiszai vízjárást. „A jelenlegi szabályozás az áradást a töltések közti gyors elvezetéssel és ezzel összhangban a gátak állandó magasításával oldja meg. Intő példa az itáliai Pó folyó, amelynek vízszintje és hullámtere ma már néhol 5-6 méterrel magasodik a környező vidék fölé. Ez csapdahelyzet, mert vízbőség esetén a folyó alkalmatlan a többlet problémamentes elvezetésére, miközben már a part menti területek is egyre inkább szárazodnak” – magyarázza Molnár Géza Tisza-kutató.

Arról pedig, hogy milyen  valójában az alternatív árvízvédelem, a HVG e heti számában olvashatnak.