Vérmes reményeket az eddigi közjogi berendezkedés hívei aligha táplálhatnak Magyarországon. Orbán Viktor kilenc hónap alatt szisztematikusan számolta fel a súlyok és ellensúlyok kifinomult rendszerét, s szedte szét a magyar alkotmányos mintademokráciát. Mikor, ha most nem? – egy-egy kemény intézkedés kapcsán, mint hírlik, így ösztökélik egymást a kormányüléseken a miniszterek.

Azt a kisebbfajta közjogi forradalmat, amit Orbán első kormányzása idején még csak megkezdett, a Fidesz alapító generációjához tartozó Körösényi András politológus-professzor már annak idején a populista demokrácia megteremtéseként értékelte a Századvég című folyóiratban. Pártjának tavalyi kétharmados választási győzelme óta a kormányfő ennek a vezérdemokráciaként is emlegetett kormányzati berendezkedésnek a kifejlett változatát is megteremtette. Hozzá lojális vezetők (jelentős részben volt fideszes káderek) kinevezésével egymás után foglalta el a Sándor-palotát, a Legfőbb Ügyészséget, az Állami Számvevőszéket, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, a Gazdasági Versenyhivatalt és az új médiahatóságot.

Az AB hatáskörét megtorlásként formálisan a parlament csonkította meg, miután a bírák egy törvény kapcsán ellent mertek mondani a kormányzó hatalomnak. Egyáltalán nem biztos, hogy e konkurens hatalmi központ megfegyelmezése ezzel végképp be is fejeződött. A Fidesz által még ellenzékben kikövetelt független Költségvetési Tanácsnak ugyancsak vége, elnöke január utolsó napjaiban jelentette be a távozását. A koalíció tavaly nyár óta havi rendszerességgel módosítja aktuális érdekeinek megfelelően az alaptörvényt, többnyire nem is a kabinet, hanem egyes kormánypárti képviselők indítványára. A harmadik köztársaság intézményes rendszere napjainkra annyira képlékennyé vált, hogy a kormányfő a napokban különösebb felhördülés nélkül már azt is kijelenthette: „nem érdemes abban bízni, hogy az AB megváltoztathatja az új (nyugdíj)rendszert”.

A cikk a HVG Fókusz rovatában olvasható.