szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A mozgáskorlátozotti igazolványokról szóló teljes jogi szabályozás áttekintését javasolja egyik vizsgálatának eredménye alapján az állampolgári jogok biztosa.

Szabó Máté ombudsman az MTI-nek küldött szerdai közleményében, ismertetve az általa folytatott vizsgálat eredményét, úgy fogalmazott: nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a valóban jogosultak azért, mert mások visszaélnek a mozgáskorlátozotti parkolási igazolványokkal, ezért a teljes jogi szabályozás áttekintésére hívta fel a nemzeti fejlesztési minisztert.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal és a jogbiztonság követelményével ellentétes a Fővárosi Közgyűlés korábbi, 2010 júniusáig hatályos rendelete, amely aránytalanul magas, az alapdíj háromszázszorosát kitevő pótdíjat írt elő. Ugyancsak visszásnak találta, hogy közlekedési szabálysértés esetén a közszolgáltatók, parkolási társaságok, nem pedig hatóság járt el a pótdíjazás ügyében. A szabályozás azóta megváltozott: a KRESZ várakozási szabályainak megsértése miatt már a közterület-felügyelet, illetve a rendőrség szabhat ki harmincezer forintig terjedő helyszíni bírságot - tette hozzá.

Az ombudsman ezután javasolta, hogy jogszabály tegye kötelezővé a mozgáskorlátozottaknak fenntartott várakozóhelyek jelzésének felfestését az útburkolaton. Szabó Máté megjegyezte, hogy egyes esetekben rendelkeztek a várakozási díj megfizetése alól mentességet biztosító mozgáskorlátozotti igazolvánnyal, a parkolási társaságok mégis kötelezték őket a díj megfizetésére, és nem adtak lehetőséget az igazolványok utólagos bemutatására. Szabó Máté ezért az utólagos bemutatás szabályainak kidolgozását kéri a minisztertől annak érdekében, hogy az igazolványra valóban jogosultakat ne érhesse indokolatlan joghátrány.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!