hvg.hu: A Város Mindenkié (VM) szervezet kifogásolta, nem tudják elérni, hogy leüljenek önnel megbeszélni a VIII. kerületi hajléktalanok ellátásával kapcsolatos dolgokat. Az egyik aktivista egyenesen úgy fogalmazott, ennek az lehet az oka, hogy ön mint ember valójában érzéketlen a hajléktalanok sorsa iránt. Mit gondol erről?

Kocsis Máté: Nem igaz, hogy nem tudjuk megbeszélni a kerületi hajléktalanok ügyét, legutóbb tavaly decemberben ültünk egy asztalnál a VM képviselőivel. Nem tartom korrektnek, hogy azt mondják, nem akarok velük találkozni, mint ahogy azt sem, hogy a megbeszélésünket követően olyan közleményt adtak ki, ami nem felelt meg az elhangzottaknak. Mindezt úgy tették, hogy nem járultak hozzá ahhoz, hogy a tárgyalásunkról szó szerinti jegyzőkönyv készüljön. Egyébként meg, ha érzéketlennek tartanak a hajléktalanokkal kapcsolatban, miért is akarnak egyáltalán találkozni velem? Ők azok az egyébként nagy részben nem hajléktalan emberek, akik szerint jó az utcán élni, a kukákból enni és közhivatalt erőszakosan elfoglalni.

hvg.hu: Azért lehetnek olyan javaslataik, amelyeket érdemes megfontolni, nem?

K. M.: Néhány unatkozó emberről van szó, akik nem értik a Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási, Egzisztenciateremtési Közösségi (LÉLEK) program lényegét. Örülök, hogy eljutottak odáig, hogy elolvasták, és üdvözlik a koncepciót – a programba kerülők szociális támogatását, számukra munkalehetőség nyújtását és önkormányzati bérlakásokba való költöztetésüket –, de tulajdonképpen nem akarnak mást, mint hogy az ország hajléktalanjainak jelentős részét a kerületben helyezzük el. A VM azon kritikája pedig, miért éppen ötéves időtartamú józsefvárosi lakhatást írunk elő feltételként, miért nem kevesebbet, lényegtelen.

hvg.hu: Miért tartja annak?

K. M.: Azért, mert a programnak az a célja, hogy azokon segítsen, akik itt a kerületben lettek hajléktalanok, és nem más városban. A LÉLEK a józsefvárosiaknak szól, értük vállalunk felelősséget, róluk akarunk gondoskodni. A VIII. kerületi hajléktalanszállókra 2700 ember van bejelentve – 5-6 százalékuk józsefvárosi –, ráadásul minden nap 900 ember étkezéséről gondoskodik az önkormányzat. A programról elismerően nyilatkozott Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa is. A program elismertségét mutatja, hogy más kerületek – Ferencváros és Kőbánya – is átvették, illetve, hogy az engem gyakran kritizáló Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke szintén jónak mondta a terveinket, azzal együtt, hogy szerinte drága és finanszírozhatatlan. Mi azért megtesszük, amit lehet: a kerület a nehézsorsú emberek felzárkóztatására, a LÉLEK programra nyolcvanmillió forintot költött. Ehhez a szociális államtitkárság még 150 millió forintot adott. Idén pedig az önkormányzat hetvenmillió forinttal megemelte az összes szociális ellátásra fordítható pénzt.

hvg.hu: Mit szól a Város Mindenkié azon felvetéséhez, hogy az üresen álló önkormányzati lakásokba a hajléktalanok beköltözhessenek, miután felújították azokat?

K. M.: Ezt tesszük. A lakások rendbe tételében hajléktalanok is közreműködnek. Így például Gábor is, aki kiváló burkoló, az ingatlanok burkolásában vesz részt. Egyébként az önkormányzatnak 180 olyan lakása van, amely a felújítást követően valóban lakható. A többi bontásra ítélt, vagy életveszélyes, és ha azokba engednénk be az otthontalanná váltakat, akkor biztosan azért bírálnának. A szakma sem tartja jónak azt, hogy valakit, aki 11 éve él az utcán, beköltöztetünk egy lakásba. Ez ugyanis egy mentálisan és egészségileg beteg embernek nem nyújt megoldást. Az, hogy szociális és egészségügyi rehabilitáció nélkül mindenkinek legyen lakása, nem más, mint szakmaiatlan, szociális demagógia.

Horváth Szabolcs

K. M.: Úgy gondolom, minden önkormányzatnak kötelessége, hogy felelősséget vállaljon a területén hajléktalanná vált emberekért, mint tesszük ezt a Józsefvárosban. Ez kötelező feladatként bekerült az új Önkormányzati törvénybe. Persze ez pénz kérdése is. Az állam évente mintegy tízmilliárd forintot költ a hajléktalanok ellátására, ehhez jönnek még minden esztendőben az alapítványok számára utalt egy százalékos adományok és az önkormányzatok által biztosított támogatások több milliárd forint körüli összegben. Ha ezt elosztjuk a hajléktalanok számával – tízezer fővel –, akkor az derül ki, hogy a minimálbér közel kétszeresét – 125 ezer forintot – költjük havonta a magyar adófizetők pénzéből egy emberre.

hvg.hu: Ez miért nem látszik meg?

K. M.: A hajléktalanok ellátására adott összegek felhasználói visszaélnek az ellenőrző rendszer hiányosságaival, ami miatt a hajléktalanellátásban húsz éve semmi sem történik. Hogy miért jelentem ezt így ki? Egy tanár például bejelentkezett az egyik hajléktalanszállóra. Megkapta az igazolványt, s azóta, bár többször nem kért ellátást, előfordulhat, hogy a normatív támogatást utána is megigénylik. Ezt ő mesélte el nekem. Éppen ezért szeretném elérni azt, hogy az állami támogatásokat felhasználó szervezetek vezetői ugyanúgy tegyenek vagyonnyilatkozatot, mint például az országgyűlési képviselők. Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az ellenem folytatott támadásnak valóban emberjogi háttere volt? Az igazi ok, hogy a szociális ellátás pénztárcájában kotorásztam, ami érdekeket sérthet.

hvg.hu: Hogyan tervezi a hajléktalanellátást megváltoztatni?

K. M.: Egy olyan törvényjavaslatot kellene kidolgozni a hajléktalan-ellátásban résztvevő szervezetek képviselőivel, amelynek alapját az képezi, hogy a hajléktalanokról való gondoskodás ugyanúgy helyhez kötött legyen, mint minden más szociális típusú ellátás. Ehhez igazodna az állami támogatások elosztásának a módja is. Vannak jó külföldi példák erre. Csehországban például rendszeresen felülvizsgálják azt, hogy a hajléktalan továbbra is rászorul-e az ellátásra. Máshol szintén feltétel, hogy ott gondoskodnak a fedélnélkülivé lett emberről, ahol azzá lett. A Józsefvárosban például hajléktalanként él egy olyan férfi, akinek Füzesabonyban háza van. Mint elmondta, hat évvel ezelőtt jött a Sziget Fesztiválra, aztán itt ragadt, és nem is akar hazaköltözni, mert egyrészt megtetszett neki ez az életmód, másrészt nem is tudja, mihez fogjon egyedül az ottani házban.

hvg.hu: Az ön által felhozott cseh példához azért egy jó nyilvántartásra van szükség. Magyarországon létezik ilyen összeírás?

K. M.: Nem rendelkezünk ilyen nyilvántartással, éppen ezért lehet, hogy különböző adatok – kilencezertől harmincezerig – vannak a hajléktalanok számára vonatkozóan. Így azt sem tudjuk megmondani, hogy az elmúlt években milyen arányban emelkedett az otthontalanná válók száma. De a szociális ellátást végző szakmának nem is érdeke, hogy legyen pontos adata, hiszen akkor csak egy határig tud támogatást igényelni és felhasználni. Erről beszéltem többek között, amikor a pénzek felhasználásának ellenőrizetlenségét említettem. A nyilvántartás elengedhetetlen, hiszen tudnunk kell, hogy hány valódi rászoruló van Magyarországon. Más államokban ez nem okoz gondot. Továbbá fontos lenne, mint kitértem rá, hogy a települések – vidéken járásonként megszervezve – használják fel a támogatásokat. Egyébként azzal, hogy területi alapúvá tennénk a hajléktalan-ellátást, nem akarjuk az embereket a szabad mozgásukban korlátozni, mert mindenki oda megy, ahová akar, de a támogatást ott kapná, ahol hajléktalanként regisztrálják.