Orbán Viktor két dolgot ismert fel a kormányváltáskor: hogy az emberek jogállamba és alkotmányosságba vetett bizalma megingott, illetve, hogy a magyar társadalomban van igény a külfölddel szembeni szabadságharcra. A kormányfő erre építette azt a politikát, amely a jogra már csak a hatalom eszközeként tekint – mondta Tölgyessy Péter, aki Sólyom Lászlóval együtt jelentős szerepet játszott a rendszerváltozás éveiben az új alkotmány és választási rendszer kidolgozásában.

Szerdán Tölgyessyvel együtt több alkotmányjogász és alkotmánybíró értékelte az elmúlt évek jogalkotási folyamatait a Mérlegen az Alaptörvény című interjúkötet bemutatásakor az  ELTE jogi karán szervezett konferencián.  

Orbán megértette a nép vágyait

Monoton egyhangúsággal jöttek erre az országra a bajok az elmúlt évtizedekben – kezdte nyitó előadását Tölgyessy Péter, alkotmányjogász, az SZDSZ volt elnöke, a Fidesz 1998 és 2006 közötti parlamenti képviselője. Szerinte a rendszerváltás óta elveszett a remény, hogy sikerül felzárkózni Nyugat-Európához. Azt mondta, annyira le vagyunk maradva Ausztriától, hogy legfeljebb a Mária Terézia korabeli osztrák színvonalat érjük el. Tölgyessy szerint ez a csalódottság vezetett el 2010-es választások eredményéhez.

Tölgyessy Péter

MTI / Kálmándy Ferenc

Az alkotmányjogász úgy vélte, Orbán Viktor két dolgot ismert fel a kormányváltáskor. Az egyik, hogy Magyarországon 1953 óta folynak a polgárosító, újrapiacosító kísérletek, de ezek soha nem sikerültek. Szerinte Magyarország alkotmányossági kultúrájának a régmúltba visszatekintő hagyományai vannak, amelyek azonban 1945 után megtörtek. Ma inkább igazságosságot, jólétet akarnak a választók, miközben a pártállami rendszerben eleve lecsökkent a jogtudatosság. Ugyanakkor a magyarokban erős az a vélekedés, hogy az ország akar valamit, de ebbe végül mindig „belenyúl a külföld”.

A második Orbán-kabinet ezért egyfajta „őrségváltást” hirdetett meg az előző – a felemás piacosító kísérleteket végrehajtó, a külfölddel jó viszonyra törekvő – baloldali elittel szemben, ám ezt a jogbiztonságot veszélyeztető lépésekkel valósította meg. Tölgyessy szerint a miniszterelnök két célt követett: a jog és intézmény helyett a személyek és a célok kerültek előtérbe – azaz, az „őrségváltás” keretében a saját embereiket ültették az intézmények élére. Majd a jogrendszer átalakítása, az alkotmányozás során arra is figyeltek, hogy megnehezítsék a 2014-es váltást.

Rendszerváltás vagy 40 évnyi plebejusdemokrácia?

Tölgyessy szerint Orbánék nem a jogi alapszerkezetet változtatták meg – így nem vezették be például a közvetlen elnökválasztást –, hanem a rendszer apró elemeinek átalakításával elérték, hogy nehezen legyen leváltható a hatalom, másrészt a hatalommegosztás nekik kedvezzen. Ha mégis változás történne 2014-ben, akkor a Fidesz által kinevezett személyek, kialakított intézmények féken tudják tartani az új kormányt. Az alkotmányjogász szerint ebben a két dologban a kormányon lévők nem ismernek tréfát, ha bármilyen veszély fenyegeti a pozíciójukat, akkor alkotmányt módosítanak, az utolsó pillanatban úgy alakítják a törvényjavaslatokat, hogy nekik kedvezzen. Tölgyessy azt mondta, a kormányon lévők nem szívesen látnak korlátokat a kormányzati hatalom előtt, ha igen, igyekeznek lebontani. Példaként felemlegette az Alkotmánybíróság döntéseit, amelyek bosszantották a kormányzati hatalmat, ezért korlátozták a testület jogköreit.

„Bizonyos pontokon elhajlás van a nyugati társadalomfejlődés irányától. Keleti szelek fújnak” – értékelte Tölgyessy az elmúlt három év folyamatait. Szerinte ezek azt mutatják, hogy a közjogi rendszer radikális átalakítása nélkül ugyan, de kezd egy új rendszer kiformálódni. Felidézte, hogy Orbán többször kifejtette, számára szimbolikus értéke van az alkotmányozásnak: rend, család, nemzet került előtérbe, nem az alapvető jogok.

Szerinte a negyedik alkotmánymódosítás mutatta meg a rendszer lényegét: a jogbiztonság helyett a jólétet teremteni akaró „plebejusdemokrácia” van kialakulóban, amely nincs tekintettel a fékekre és ellensúlyokra, mert erős küldetéstudattal van megáldva: az országot mindenáron új pályára akarja állítani. Szerinte Orbán törekvése – hogy „örökre” vagy legalábbis 40 évre betonozzon be társadalompolitikai intézkedéseket – ellentétes a politikai váltógazdaság alapelvével, hiszen semmilyen alternatívát nem engedélyez, amely másképp képzelné el az ország jövőjét.

Tölgyessy kitért az ellenzékre is, amely szerinte csak sérelmi politikát folytat. Sokszor kiderül a nyilatkozataikból, hogy nem az alkotmányosság miatt aggódnak, csak be akarják venni a hatalmat – mondta. De szerinte az ellenzék nem tehet mást most, mint hogy a rendszer ellenzékeként viselkedik. Ha fennmarad a szabad választás intézménye – márpedig Tölgyessy szerint mindenképpen fennmarad –, akkor előbb-utóbb újabb rendszerváltás jön. Persze az alkotmányjogász szerint nagy kérdés, hogy a kiépített intézményrendszerrel mit kezd kormányra kerülése esetén az új hatalom. Szerinte nem kizárt, hogy a néphez fordulnak, és tőlük kérnek népszavazás formájában felhatalmazást a rendszer lebontásához. Éppen ezért Tölgyessy úgy vélte, ez a rendszer csak akkor tud fennmaradni, ha a Fidesz évtizedekig, választásról választásra hatalmon marad és így folyamatosan akadályozza a rendszer lebontását.

„Mi lehet a megoldás az ország számára?” – tette fel az előadásában az alkotmányjogász. Szerinte olyan modellt kell kitalálni, ami nemzeti, magyar, de a Nyugat része: piaci alapokon áll, jogállami. Ugyanakkor elismerte, hogy az országot nagyon súlyos kérdések – például jólét, felzárkózás – feszítik, amelyek lehetővé tették az elmúlt három év intézkedéseit. Szerinte csak akkor van lehetőség érdemi változásra, ha az ellenzék, a politikusok megértik, nemcsak hatalomváltásra, hanem a jogbiztonság helyreállítására is szükség van.

Sólyom László

Túry Gergely

Ne vezessük be a többnejűséget!

A jog igenis alkalmazkodhat a gazdasági helyzethez, de nemcsak Magyarországon van válság, miközben más országokban mégsem kezdték el visszabontani a jogállamot – mondta a konferencián Sólyom László. A volt államfő azt mondta, az átalakulások ellenére bizakodó, bízik benne, hogy a fiatalok képesek majd változásokat előidézni. 

„A fő kérdés, hogy a társadalom megérti-e az alkotmányosság lényegét” – mondta. Pozitív példaként az 1945 utáni, történelmét is eltörölni akaró Németországot, illetve az Egyesült Államokat hozta fel, ahol van vagy volt alkotmánytisztelet, ahol az alkotmányosságba „kapaszkodnak”. Szerinte az Ab tevékenységének köszönhetően ez a kultúra Magyarországon is fejlődésnek indult a rendszerváltás után.Ezért volt fontos, hogy az Ab az 1990-es években arra vállalkozott, hogy a törvényalkotó, a parlament döntéseit korrigálja, felülbírálja. És szerinte az is nagyon fontos volt, hogy két évtizedig bárki fordulhatott az Ab-hoz (ezt a lehetőséget új alkotmánybírósági törvény megszüntette – a szerk.). Sólyom azt mondta, a pillanatnyi kormánypropaganda mindig arra hivatkozik, hogy más országok alkotmányában mi van, de szerinte ez félrevezető, hiszen van olyan ország a világon, ahol többnejűség is elfogadott, mégsem kell átvenni, inkább a hazai kontextust, a meglévő alkotmányossági kultúrát kellene figyelembe venni.

„Meddig ér a lázadás?”

„Egyfajta intellektuális lázadásnak vagyunk a tanúi” – kezdte előadását Stumpf István alkotmánybíró, a Századvég korábbi vezetője arra hivatkozva, hogy a fiatal jogásztársadalom elégedetlen az alkotmányozás színvonalával. Azt mondta, ő már látott ilyen „intellektuális lázadást” a rendszerváltás előtt (ő volt a mentora a Fidesz bölcsőjének számító Bibó Szakkollégiumnak – a szerk.), de kérdés szerinte, hogy ez a lázadás meddig megy el, milyen hatása lesz.

Stumpf előadásában egyszerre bírálta az utóbbi három évben feltűnt jelenségeket, másrészt azt hangsúlyozta, bizonyos intézkedéseknek igenis volt alapja. Szerinte érdemes végiggondolni, hogy nincs-e szükség az alkotmányosság felülvizsgálatára 23 év után. Érdemes-e leköltözni az Olümposzról, vagy marad az arisztokratikus távolságtartás a társadalomtól, maradjon-e a sólyomi „láthatatlan alkotmány”, érdemes-e hagyni, hogy bárki – „a bolondtól a jogászig” – az Ab-hez fordulhasson? Mi az Alkotmánybíróság hatalmának a korlátja? – sorolta a kérdéseket az alkotmánybíró.

Azt mondta, hogy az új alkotmány, a kétharmados törvények nyomán elindult egy vita a jogászok, a politikusok körében, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, vagy leseperni az asztalról. Például érdemes megvitatni szerinte azt a felvetést, hogy a kormányfői hatalom már sérti-e az alkotmányosságot, érdemes-e a polgármesterek, miniszterelnökök mandátumát 12 évre korlátozni, hogy „ne alakulhassanak ki hűbérbirtokok”. Úgy vélte, azt sem lehet kizárni, hogy a mostani alkotmány csak helyreállítja a néphatalmat: azok elsőbbségét az Ab-vel szemben, akiket valóban a szavazók ruháztak fel a hatalommal. Szerinte a kötelességek és a jogok egyensúlyának helyreállítása is nagyon fontos lépés volt az alkotmányozás során. Stumpf azt sugallta – bár nyíltan nem mondta ki –, hogy azok, akik a régi alkotmányossági szabályokat védik, ezeket a kérdéseket tabunak tekintik, nem akarják a vitákat lefolytatni.

Ugyanakkor előadása vége fele tett egy igen éles megjegyzést. Azt mondta, a nemzetközi szakirodalomban mostanság úgy tűnik fel Magyarország – Venezuelával és Kolumbiával együtt emlegetve –, mintha itt visszaélnek a jogalkotással: korlátozzák a következő kormány hatalmát, az Ab által megsemmisített passzusokat visszaírják az alkotmányba, hogy ahhoz a testület ne tudjon hozzányúlni. Szerinte érdemes végiggondolni azt is, hogy ez valóban így van-e, nem feszíti-e szét az alkotmányt, hogy az alkotmányellenesnek talált passzusokat visszapakolják.

Kellenek a tabuk, a jogállam pedig az

Minden társadalomnak szüksége van egy taburendszerre – mondta Jakab András, az MTA Jogtudományi Intézetének vezetője. Szerinte Európa legújabb kori fejlődésében ez lett a demokrácia és a jogállam, amit bizonyos értelemben érinthetetlennek tartanak. Szerinte az Alkotmánybírósággal vagy a strasbourgi bírósággal való kötélhúzás „eretnek” hozzáállás, ami hosszú távon bukásra van ítélve. Jakab azt mondta, Magyarország nem szakítható ki az európai közegéből, a magyarországi jogászok is megtanulták azt az alapelvet, hogy nincs visszamenőleges jogalkotás.

Kukorelli István volt alkotmánybíró szerint az oktatási rendszer nem volt hatékony az alkotmányossági elvek, kultúra közvetítésében. Szerinte éppen ezért jó Kerényi Imre kezdeményezése, hogy a diákokhoz eljutassák az alaptörvényt, de ez önmagában nem elegendő, mert a legtöbb esetben ki sem bontják a csomagot.  Azt mondta, még Ferenc József is rájött arra a kiegyezéskor, hogy Magyarországot nem lehet alkotmányosság nélkül kormányozni, szerinte ezt most is fel fogják ismerni.

Az államcsőd veszélye sok mindent felülír

Teljes másképp vélekedett a bírálókkal szemben az alkotmányozásról Dienes-Oehm Egon az Alkotmánybíróság KDNP által javasolt tagja. A 2007 után kirobbant gazdasági válság olyan helyzetet idézett elő, amely több ezer éves alapelveket sértett meg – mondta.

Szerinte a magyar kormányok hibás intézkedései felerősítették a gazdasági válságot, különösen az államadósság kezelésében. Úgy vélte, 2010-re egy államcsőddel fenyegető helyzet jött létre, ami arra késztette a kétharmados parlamenti többséget, hogy ha nem is rendszerváltást, de modellváltást hajtson végre. A gazdasági kényszerhelyzetre jó példa szerinte, hogy a kormány a jogi szempontokat mellőzve kellett hozzányúljon a magánnyugdíj-pénztárakhoz.

Azt mondta, éppen ezért ő megértéssel figyelte az alkotmányozást, majd miután alkotmánybírónak választották, felesküdött az alaptörvényre. Igaz, megválasztása előtt figyelte a kötélhúzást is az Ab és a törvényhozó között, szerinte az utóbbi igyekezett megtörni azt a szellemiséget, hogy az alkotmánybírók mondják meg, mi a jog. Szerinte ez megválasztása után is folytatódott a negyedik alkotmánymódosítással, ám hozzátette, ebben a harcban ő nem akar állást foglalni, bár a jogértelmezés legfőbb fóruma szerinte az Ab kell legyen, még ha nem is egy külön hatalmi ág.

Szerinte külön-külön kell megnézni az egyes, Ab elé került ügyeket, és azokat jogi szempontból, illetve az alkotmányozó szándékai szerint értékelni. Ezt követően hosszan boncolgatta az egyes ügyeket hozzátéve, hogy ne kérjék számon, mi igazságos, ráadásul többször kényszeredetten jelezte, hogy amit mond, az ő magánvéleménye, máskor pedig azt hangsúlyozta, nem fejti ki a véleményét, csak lehetséges egy jogértelmezés próbál bemutatni.