A Menekültek világnapja alkalmából az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Kelet-európai Regionális Képviselete (UNHCR) megbízásából Neopaint Works a Gozsdu udvar egy tűzdalára festette Sam Phelps ausztrál fotós fényképét egy pakisztáni menekült kislányról.  Az UNHCR kampányának célja, hogy az emberek az arcokat, történeteket, egyéniségeket és sorsokat lássák a menekültekben, és hogy felismerjék, ez nem a távoli, homályos vidékek problémája, hanem bárki érintett lehet, vagy azzá válhat. A Neopaint fotórealisztikus képe alatt a bicskei befogadóállomáson, illetve Budapesten lakó menekült gyerekek festettek tele egy falrészt szívecskékkel, autókkal és hullámos virágokkal.

Fülöp Máté

A sajtótájékoztatón megszólalt Montserrat Feixas Vihé, az UNHCR Regionális képviseletének vezetője, aki felhívta arra a figyelmet, hogy idén, az első világháború századik évfordulóján különösen aktuális a menekültek helyzetéről beszélni, hogy milyen háborúban felnőni, háború elől menekülni. Az elmúlt évek csökkenése után hirtelen megugrott a menedékkérők száma, 2013-hoz képest a világon 6 millióval többen hagyták el otthonukat és menekültek háború vagy politikai üldöztetés miatt idegen országba. Ennek elsősorban a szíriai konfliktus az oka, de a Közép-Afrikai Köztársaságból, Szudánból és Szomáliából is sokan kényszerültek menekülni.

Feixas Vihé szerint Európában azt kell megérteni, hogy ez a probléma, bármilyen nagyra is fújják fel, a kontinenst szinte alig érinti a fejlődő országokhoz képest. Ott a nemzetgazdaságoknak a saját lakosság megélhetésének megteremtése is óriási nehézséget okoz, nemhogy a bevándorlóké. Ugyanakkor a nyitott kapuk politikájával minden ország segíthet abban, hogy kevesebb szenvedés legyen a világban, az UNCHR ezért válaszotta idei szlogenjének, hogy "már egy család is sok, melyet háború szakít szét".

Fülöp Máté

Az UNCHR kampányának célja, ahogy Al Ghaoui Hesna is bemutatta személyes történetével, hogy közelebb hozza az emberekhez a menekültek világát, hogy megmutassa, akár a mi ismerőseink, családjaink is kerülhettek volna ilyen helyeztbe. Hesna a Zaatari menekülttáborban szerzett élményeivel és szír édesapja történetével mutatta be, hogy a háború nem válogat. Zaartari Jordánia második legnagyobb városa lehetne, ha nem konténerekből épült volna. „Az itt lakók ugyanakkor mégis szerencsések, hiszen nem sátrakban laknak és éhezniük sem kell, illetve el tudtak menekülni Szíriából, ahonnan áthallatszik a háború hangja” – mondja Hesna. „Esténként megjelennek az emberek a tetőkön, hogy egy kis térerőt szerezzenek, és beszéljenek azokkal, akik otthon maradtak, esetleg harcolnak.”

Feixas Vihé szerint nem szabad számokként és mutatókként tekinteni a menedékkérőkre, hanem az egyes embereket kell meglátni, akik szenvednek, családokat, akik szétszakadnak a konfliktusokban. „Ilyen gyerekekről van szó, mint ők, akik itt festenek”.