szerző:
Lévai Katalin
Tetszett a cikk?

Válasz Bojár Gábornak.

Írások a Brexitről a hvg.hu-n

Bojár Gábor: Brexit után Huxit

 

Brexit után: most akkor mi van?

 

Balázs Zoltán: A hülyeség mint ésszerűség

 

Amit nem teszünk meg: Szakály Sándor és a Brexit

 

Brexit és Hungout, avagy rend a lelke

 

Tóta W.: Egy sziget lehetősége

 

Tokfalvi: Ha már buldog, múljon ki egészen

 

TGM: Anglia és Európa

„Brexit után Huxit” cikkében Bojár Gábor kitűnően elemez, de remélem, tévesen állítja, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Unióból. Mert igaz, hogy Orbán utálja, ha korlátozzák a hatalmában – a demokratikus közösségi normák értelemszerűen hatalomkorlátozást jelentenek a tagállamok számára - de a miniszterelnök azt is tudja, hogy a korlátozott hatalom még mindig többet ér, mintha semmilyen hatalma nincs. Márpedig ha Magyarország kilépne, a magyar gazdaság kártyavárként omlana össze, s maga alá temetné a kormányt is. Még Nagy Britannia, a világ ötödik legerősebb gazdasága is megroppan néhány évre a Brexit után. Látjuk, miféle gazdasági, pénzügyi és társadalmi következményekkel jár ez a döntés: a font történelmi mélypontra esett, a deficit tovább nő, az értéktőzsdék zuhannak, a tőke menekül, Anglia kettészakad, s Európában még nagyobb a fejetlenség, mint korábban. Másfél millió brit bánja már, hogy a Brexitre szavazott.

De nézzük, mi történne, ha Magyarország kilépne az Unióból?

Katasztrófa. Elveszítene mindent, amit eddig az uniós tagságon nyert. 2004-es csatlakozásunk óta nettó haszonélvezők vagyunk, a kapott támogatás és a befizetett összeg mérlege évente sok millió, olykor milliárd euró összegében pozitív. Ezekből az euro milliárdokból épültek autópályák, hidak, kórházak, iskolák és stadionok, a beruházások nyolcvanöt százalékát uniós pénzből finanszírozzuk, alacsony színtű gazdasági növekedésünk egyetlen motorja mai napig az Unió. Ha kilépnénk, a külföldi befektetők nyomban elköltöznének, hatalmasra nőne a munkanélküliség, még inkább veszélybe kerülnének a nyugdíjak, hiszen nem lenne, aki járulékot fizet. A védővámokkal terhelt magyar termékek piacképessége csökkenne, egyszál magunkra maradnánk a nálunk sokkal erősebb országok piaci versenyében.

Akármit gondolunk is az Unióról, eddig csak nyertünk vele, s nem csak a gazdaságban. Szabadon utazhatunk, vállalhatunk munkát, tanulhatunk külföldi egyetemeken, megismerhetnek más kultúrákat, élvezhetjük az  európai státusz előnyeit egy négyszázötven milliós közösség tagjaként. Talán már elfelejtettük milyen volt a vasfüggöny mögött élni. Tán elfelejtettük a háborút is. S hogy Szent István király óta mindig is a nyugati világhoz akartunk tartozni. S hogy évtizedeken át vártunk a csatlakozásra, s a belépés árát hosszú felkészüléssel, jogharmonizációval, új törvények, intézmények bevezetésével fizettük meg. Szóval megdolgoztunk azért a lehetőségért, hogy modern uniós tagállammá váljunk. Igen, közben látjuk az Unió válságát is. A különféle demokrácia deficiteket, a menekültválságra adott rossz válaszokat, az uniós hatáskörök tisztázatlanságát, s az integráció hiányosságait, de Magyarország számára mégis ez volt, s ez maradt az egyetlen alternatíva. Itt akarunk élni. Az Unióból való kilépésünkkel nem szabad játszadozni.

Ezt a kormánynak is tudnia kell, nem feszíthetik a végsőkig a húrt. Ha mégis ezt tennék, könnyen lehet, hogy csúf meglepetés érné őket. Minket ugyanis nem marasztalnának a klubban, mint a briteket, hamar megkapnánk a választ, hogy kívül tágasabb. Az európai vezető politikusok a Brexit után ugyanis bekeményítenek. Olyan Uniót akarnak, melynek tagállamai egyértelműen elkötelezettek az amszterdami szerződésben és az azt követő alapszerződésekben rögzített szoros integráció mellett. Legyen az Unió kisebb, de erősebb és mélyebben integrált! Az előre menekülés útját a közös biztonságpolitika, a közös menekültügy, és a terrorizmus elleni együttes védelem jelenti. S hozzáteszem: az európai nyilvánosság, ahol a breton halász, a dán tejtermelő és a lengyel vízvezetékszerelő elmondhatja, miért jó, vagy rossz neki az Unió, s mi mindenen szeretne változtatni. Ezeket a hangokat persze meg is kell hallani, kíváncsinak is kell lenni rájuk! S aztán lehet azon töprengeni, hogyan kell megfelelő egyensúlyt teremteni az integrációs és a tagállami hatáskörök között a munkavállalás, a szociálpolitika, az egészségpolitika stb. terén. Ez rengeteg konfliktust és feszültséget okoz a sokféle érdeket képviselő tagállamok között, de ha hosszú egyeztetések után mégiscsak sikerül megegyezésre jutni, abból mindenki profitál. A globális világban önmagában minden ország sérülékeny, védtelen, a közösségre való ráutaltsága egyre nő, gondoljanak bármit is erről a ködevő politikusok. Az olyan kis országokra pedig, mint Magyarország, ez hatványozottan igaz.

A Huxit egyenlő volna az öngyilkossággal.

A brit példának fontos tanulságai vannak a jövőnkre nézve. Nyilvánvaló, hogy Cameron csúnyán eltaktikázta magát. Szentül meg volt győződve, hogy a többség a bent maradás mellett dönt majd, ezért cinikusan megkockáztatta a népszavazást, amitől szavazatokat remélt az unió-ellenes UKIP-től saját pártja számára. Úgy gondolom, Orbán is valami hasonló logikát követ. Az őszi népszavazással nem a Huxitra hangol, hanem tömegbázisát akarja erősíteni a Fidesztől jobbra állók köréből. Az Unióban pedig folytatja az eddigi önző, múltba néző politikáját megmaradt szövetségeseivel együtt.  Tőle nem meglepő, hogy racionálisan gondolkodó politikus létére irracionális érzelmekre és szenvedélyekre játszik, de hogy ki akarná léptetni Magyarországot, azt azért kétlem.

De ha én tévedek, és mégis Bojár Gábornak lenne igaza, akkor jaj nekünk.

 

A szerző volt EP-képviselő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!