Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban nemrég egy igencsak sokkoló térképet tettek közzé; ezen azt ábrázolták, melyek azok a települések Magyarországon, ahol a jelenlegi adatok szerint tartósan betöltetlenek a felnőtt- vagy gyermekháziorvosi praxisok. Szám szerint 354 ilyen van, mint például a Bács-Kiskun megyei Izsák, ahol 11 éve nincs háziorvos, vagy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőtelekes – utóbbi esetében 2005 óta nemcsak hogy a felnőttek nem jutnak orvosi ellátáshoz, hanem a gyerekek sem.

A térképpel kapcsolatban megosztotta velünk történetét egy pályakezdő háziorvos is, akinek egy évébe telt, mire több millió forintért praxist tudott vásárolni egy vidéki nagyvárosban. (Kérésére megváltoztattuk a nevét, illetve nem jelöltük meg a várost.) Elsősorban azért írta meg, milyen nehézségek árán jutott praxishoz, mert az emberek csak azt látják, hogy évek óta több száz betöltetlen praxis van, és sokan úgy állítják be, mintha ez azért lenne így, mert a pályakezdő orvosok nem akarnak itthon dolgozni.

„Sokan nem tudják, egyszerűen olyanok a feltételek, hogy a legtöbbek számára teljesíthetetlenek”

– írta posztjában.

Egy kisebb lakás árát kérik el a praxisért

Andrea nagyjából két és fél éve határozta el, hogy praxist keres. Első körben a vidéki nagyvárosban és környékén érdeklődött, szinte az összes szóba jöhető nyugdíjaskorú és nyugdíjkorhatár közelében járó kollégát felkereste, de egyikük sem akarta átadni praxisát. Illetve volt, aki 20-25 millió forintot kért volna ezért. „A praxisfinanszírozás ismeretében kínomban csak nevetni tudtam és kifordultam az ajtón.”

Általában az éves OEP-finanszírozás összegét szokták elkérni az adott praxisért. Az árat nagyban befolyásolja az elhelyezkedés; az egyetemi városokban értelemszerűen drágábbak, mint a fiatal orvosok számára kevésbé vonzó kisebb városokban, illetve falvakban. Utóbbiak esetében 8 millió forint körül mozog a praxisok ára, míg a szóban forgó vidéki nagyvárosban ez 12-15 millió forint körül alakul, tehát az Andrea által említett 20-25 milliós ár mindenképp túlzónak számít.

Az is rengeteget számít, hány beteg tartozik az adott praxishoz: logikusan minél több, annál drágább. Ennek az az oka, hogy az OEP-finanszírozás legnagyobb részét (50-60 százalék) az úgynevezett „kártyapénz” adja, vagyis az a pénz, amit azon betegek ellátása után kap a háziorvos, akik hozzá vannak bejelentkezve. Mivel a betegnek nem kötelező ahhoz a házi orvoshoz járnia, akihez területileg tartozik (pl. nem tartja szimpatikusnak az új orvost, vagy bármilyen okból átjelentkezik egy másikhoz), így a „kártyapénz” nagysága változhat.

Túry Gergely

A betegelvándorlásnak van egy mértéke, amely még nem feltétlenül jelentkezik a kártyapénz változásában; egy 1800 fős betegkörrel rendelkező praxis esetében, ha 300 beteg átjelentkezik, az nem okoz jelentős változást a finanszírozásban. Ugyanez egy 1100 fős praxis esetében már nem igaz, az akár működésképtelenné is válhat, magyarázta Andrea. Emiatt sem éri meg kisebb praxist vásárolni.

Az OEP rendszeresen küld elszámolást a háziorvosoknak a kifizetett tételekről, de csak az eladó korrektségétől függ, hogy ezt megmutatja-e a vevőnek, mutatott rá egy újabb nehézségre Andrea. Sok esetben tehát lutri, mire fizetnek ki milliókat a fiatal orvosok.

„Hát, ide én sem akarok jönni, az biztos”

Másrészt megállapodás kérdése, hogy a praxisjog eladásával mit ad át a régi tulajdonos, például mi lesz az orvosi felszerelés, gyógyszerek stb. sorsa. Ez azért is fontos, mert a minimumfeltételek biztosítása gyakorlatilag a háziorvosok feladata, és mivel mindent az OEP-től kapott pénzből kell fizetniük – a gyógyszerektől kezdve a nővérek, asszisztensek bérén át egészen a rezsiig – így érthető módon egyáltalán nem mindegy, milyen állapotban veszik át a praxist. Jól mutatja, mennyire szűkös az OEP-finanszírozás, hogy Andrea szeretett volna két főállású nővért alkalmazni, de azt mondja, gyorsan letett erről, mert ha tisztességes bért akar adni nekik, akkor magának nem maradna szinte semmi.

A másik megoldás az lett volna számára, hogy olyan településeken keresgél, amelyeken ingyen kaphatna betöltetlen praxist. Ezek jellemzően vidéki falvakban, kisvárosokban találhatók, és nem feltétlenül az ország legfejlettebb régióiban. (Igaz, 13 budapesti praxis is szerepel az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, azaz az ÁEEK listáján.) A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik, ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen praxisok száma.

Miután azonban átböngészte a listát, Andrea megállapította:

„Hát, ide én sem akarok jönni, az biztos…”

Posztjában azt is indokolta, miért gondolkodott így. Ha például az egyik jászsági falu praxisát választja és a 40 kilométerre lévő városba költözik, akkor az albérlet és az útiköltség elvitte volna a fizetése nagy részét. „Nem beszélve arról, hogy fiatal nőként nem tudnám elképzelni az életem egy faluban”, tette hozzá. Andrea helyzete végül úgy oldódott meg, hogy egy nyugdíjaskorú háziorvos betegség miatt eladni kényszerült praxisát.

Állami támogatás ugyan van, csak nem elég

Andrea azt is elmagyarázta, szerinte miért nem élnek a fiatalok a kormány nyújtotta – papíron mesésnek tűnő – lehetőségekkel. A kormány immár harmadik éve hirdet pályázatot az üres háziorvosi praxisok betöltésére. Eddig nem sok sikerrel. Tavaly mindössze 23-an éltek a többmilliós állami támogatással (6 és 10 millió forint közötti szabad felhasználású összeget kaphattak): az 500 milliós keretösszegből csupán 170 milliót osztottak szét. (Idén ez az összeg már a korábbi duplája, 1,2 milliárd forint, és a maximális támogatás összege is nőtt, 20 millió forintra.) Valamivel jobban mentek a praxisvásárlásra biztosított támogatások, erre pályázott Andrea is; itt a 250 milliós keretből 209 milliót használtak fel, ezt 57 pályázó között osztották szét.

Ahogy a számokból is látszik, a nyertesek átlagosan kb. 4 millió forintot kaptak. Ha felidézzük a cikk elején említett árakat (kisebb praxis – 8 millió, praxis nagyobb vidéki városban – 12-15 millió), akkor az derül ki, hogy a támogatás legjobb esetben is csak arra elég, hogy a vételár felét kifizessék az orvosok. Andrea esetében még erre sem; számára a vételár harmadát sem érte el a 4 milliós állami támogatás. Szerinte kevés pályakezdő engedheti meg magának, hogy saját zsebből fizesse ki a sokmilliós különbözetet, családi támogatás nélkül neki sem sikerült volna.

A kevésbé szerencséseknek pedig nem marad más választásuk, mint hogy hitelt vegyenek fel azért, hogy egyáltalán elkezdhessenek dolgozni. És még így is rengeteg szerencse kell ahhoz, hogy olyan eladó praxist találjanak, amit meg is tudnak fizetni, tette hozzá Andrea. Azok a fiatal háziorvosok pedig, akik nem jutnak praxishoz, legtöbbször ügyeletet vállalnak, sürgősségi osztályon helyezkednek el vagy a háziorvosi helyettesítést választják.

Túry Gergely

Tapasztalata szerint mindhárom esetben annyira alacsonyak az órabérek, hogy „ha az orvos nem akar havi kb. 300 órát dolgozni, akkor még a vállalkozói engedélyt sem éri meg kiváltani”. Nem csoda, hogy végső megoldásként sokan külföldre kényszerülnek. Egyetemi csoportjának 80 százaléka már nem Magyarországon dolgozik, említette példaként.

Egymillióan maradhatnak háziorvos nélkül

Gyakorlatilag ez a 22-es csapdája: a jobb helyeken lévő (már ha van betöltetlen vagy eladó) praxisokat a pályakezdők nem, vagy óriási anyagi áldozatok révén tudják megfizetni, a kisebb településeken lévőeket viszont nem éri meg elvállalniuk és nem is vonzóak a feltételek. A betegek a másik nagy vesztesei mindennek.

Kérdésemre, hogyan lehetne feloldani ezt a patthelyzetet, tömören azt válaszolta: „a piszkos anyagiakkal”. A háziorvosok azért választják inkább, hogy vállalkozóként működtessék a praxisukat, mert önkormányzati alkalmazottként jelentősen kevesebbet keresnének. Megoldást jelentene erre, ha az orvosok és szakdolgozók bére elkülönülne a praxisra és a betegekre fordítandó OEP-finanszírozástól, véli Andrea.

Hosszú távon ez sok tekintetben igazságosabb rendszert hozna létre, hiszen az OEP-pénzt így ténylegesen csak a betegekre lehetne fordítani, ami javítaná az ellátás minőségét, illetve az orvosok megélhetése sem függne a körülményektől és a praxissal járó költségektől. Így a kisebb falvakban lévő praxisok is vonzóbbak lennének a fiatalok számára. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a magyarországi bérek legalább megközelítsék a nyugati színvonalat. Az biztos, hogy valamit lépni kell ezen a területen, mondja Andrea, mert a

„fiatalok a kulcs”.

Nehéz ezzel vitatkozni, ha megnézzük a statisztikákat: a praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár. Ez azt jelenti, hogy 2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül Magyarországon.