A heti belpolitikai összefoglaló különösen szűkösnek hat ezen a héten, amelyet Magyarország jövőjét is formáló nemzetközi hírek dominálták.

Rivizókfaktor: Trump

Az előző összefoglalónk óta Donald Trump megsértődött Justin Trudeau kanadai kormányfőre, és a minimális kompromisszumot is felrúgta a G7-ek találkozója végén. Az Egyesült Államok elnöke nem ért egyet

• a vámok lebontásával,
• a klímaváltozás tényével,
• az óceánok műanyag-szennyezettségének csökkentésével
• és Oroszország kizárásával az elitklubból.

Ezt követően átrepült Szingapúrba, ahol a hazaárulás határát súrolva szalutált egy észak-koreai tábornoknak, körbeudvarolta a sztálinista diktatúra vezetőjét, majd kötött vele egy megállapodást, amelyben Kim Dzsong Un megígéri azt, amit országa az 1990-es évek óta ismételten megfogad (egy atomfegyver-mentes koreai félszigetért dolgoznak). Ahogy a Gizmo kimutatta: az iPhone használati feltételei között mindenki leokézza, hogy nem dolgozik atomfegyver fejlesztésén (vicc nélkül), tehát Trump annyit sem tudott Kimből kicsikarni, mint amit Tim Cook megtesz minden vásárlójával szemben.

Az Egyesült Államok elnöke kanadai és szingapúri látogatása során bebizonyította, hogy

• nem ér számára semmit a hagyományos szövetségi rendszer,
• érdekei szerint képes elfelejteni más országok területi integritását megsértő nagyhatalmak agresszióját,
• magasan tesz az emberi jogok legdurvább megsértésére is,
• fontosabb számára a saját pillanatnyi megjelenése, mint országa hosszú távú érdeke,
• és képtelen összetett alkukat kötni, nem érdeklik a részletek, felületes és megvezethető.

Az Egyesült Államok partnerei tehát erre készülhetnek a jövőben. Magyarország számára ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta a magyar pártok egyetlen teljes konszenzussal követett projektje, vagyis a NATO-integráció a teljes kiüresedés szélére került, és az Európai Unió is magára maradt egy sor kérdésben. Sokan gondolják azt, hogy Orbán Viktor számára hatalmas előrelépés, hogy a Stop Soros idején nem kell félnie amerikai kioktatástól, és még a Fehér Házba is bevásárolhatja magát, de valójában a magyar kormányfő is bajban lehet.

A keleti nyitás bizonytalanságát azzal tudta kompenzálni a magyar kormány, hogy bízhatott benne: Nyugaton a helyzet változatlan. De csak mostanáig.

Lehetett a múltban szabadon szidni Brüsszelt, Berlint és Washingtont, szövetségeseink liberális demokráciák voltak, amelyek kiszámíthatóak. Trump ennek mutat fityiszt. (Bár a héten az ellene folyó eljárások is új dimenzióba léptek, így ezek kimenetele továbbra is nyitott.)

Rizikófaktor: Seehofer

A nagyobb baj Magyarország számára, hogy a totális önzés útjára lépő nagyhatalmak Európában is követőkre találtak. Pár hete még az okozott zavart Brüsszelben, hogyan válaszoljanak Trump védővámjaira. Ez az unióban közösségi (vagyis nem nemzetállami) terület, a közös fellépést azonban jelentősen meggyengítette, hogy a franciák durva választ, a németek viszont egyezkedést vártak el Brüsszeltől. Miért? Mert Trump az autóbehozatalra is büntetővámot vetne ki, amelyet Berlin meg akar előzni, Párizs viszont örömmel kiprovokálna, mert ezzel a francia gazdaság jól járna a német kárára. Nesze neked, közös Európa!

Ezen a héten aztán a fulladozó német–francia motorba Matteo Salvini olasz belügyminiszter rúgott egy jelentőset. Róma titkos ura megtagadta az Aquarius mentőhajó kikötését az itáliai partoknál, a fedélzeten rekedt 600 menekült étlen-szomjan sodródott a Földközi-tengeren. Párizs beszólt Rómának, mire az olasz külügyminisztérium berendelte a francia nagykövetet. Közben az osztrák Sebastian Kurz berlini látogatása során összeállt Horst Seehofer belügyminiszterrel, hogy menekültkérdésben külön alkut kössenek Angela Merkel háta mögött.

Horst Seehofer és Orbán Viktor

MTI / EPA / Lukas Barth

Csütörtökre a német kormányt domináló pártszövetség, a CDU–CSU a szakításhoz került közel. Merkel (CDU) szeretne még két hetet kapni arra, hogy a menekültkérdésben egy közös uniós megoldást találjon (ahogy annak idején az EU–török paktumot tető alá hozta). Seehofer (CSU) viszont saját jogkörben a menekültstátuszra esélytelen migránsok határon való visszafordítását akarja jövő héten elrendelni. Ha a szövetségi kormány bajor minisztere a kancellár akarata ellenére ad ki utasítást, akkor páratlan válság alakul ki Németországban. A helyzetet bonyolítja, hogy szeptemberben a CSU kénytelen lesz megméretni magát. A bajorországi választásokig tehát a céljuk a balhé.

Leginkább azt szeretnék a CSU-ban, ha Merkel bocsánatkérésre kényszerülne a 2015-ös befogadó gesztusáért. Megalázni akarják, miután Merkel annyiszor alázta meg őket.

Az egyetlen megoldás, ha a kancellár varázsol valami olyan európainak tűnő egyezményt, amelyet elfogad Salvini és Seehofer.

Rizikófaktor: Orbán

Miért fontos ez az egész Magyarországnak? Mert hasonló dolgok történnek az unión belül, mint a NATO-ban. Orbán ugyan ünnepelhet, hogy menekültellenes politikája megihletett másokat, és a kontinens legfontosabb országai is ezen a kérdésen vitatkoznak. Ráadásul Orbán követői állnak győzelemre. Viszont hiába a menekültkérdés a legsikeresebb témája a populista pártoknak, de messze nem az egyetlen, amelyben különutas politikát akarnak hirdetni. A migráción keresztül bontanának le valamit Európa egységéből, hogy utána az önzés más területeken is kifejezésre jusson. Elég Ausztria és Magyarország egy főre jutó GDP adatát megnézni, hogy tudjuk, ki nyer majd abból, ha önzőbbé válnak a tagállamok.

Nem csak a menekülteket nem akarják a populista erők, de a kelet-európai munkavállalókat sem, ezt Heinz-Christian Strache, Orbán egyik legnagyobb rajongója pár hete maga vetette fel. A populistáknak sok Európában a szabad mozgás, a mindenkinek járó oktatási lehetőségek, illetve a baj esetére tartogatott szociális segély, egészségügyi ellátás. És fáj nekik a más országok elmaradott régióira szánt jelentős pénzösszeg is.

Lehet, hogy Kurz kancellár vagy Markus Söder bajor miniszterelnök többször hívná meg vadászni Orbán Viktort, de hogy kevesebb pénzt folyósítanának a náluk élő magyaroknak és a nyomorgó magyarországi régióknak, arra mérget vehetünk.

A Fed és az Európai Bank kamatdöntései, valamint az amerikaiak által Kínára kirótt újabb büntetővámok végleg nem tartoznak egy politikai összefoglalóhoz, de mutatják, hogy az Orbánék által félt gazdasági lehűlés nagyon hamar valóssággá válhat – méghozzá a globális politikai földrengés idején. Pillanatok alatt nagyobb lehet a gond, mint hogy a keresztény kultúra szerepel-e a magyar alkotmányban.