Tudjuk, az ókorban „találták fel” a pénzt, az általános fizetőeszközt, amellyel mindenki fizethetett annak, aki valamilyen szolgáltatást nyújtott neki, és amellyel bárhol fizethetünk annak, akitől venni akarunk valamit. Már akkor leegyszerűsítette az életet. Azután jött a papírpénz, amely könnyebben kezelhető, majd a számlapénz, amelyhez sem fém, sem papír nem kellett, és el sem kellett mennünk érte, hogy megkapjuk, illetve el sem kellett mennünk az eladó telephelyére, hogy fizessünk neki vele. Micsoda kényelmes világ! Egykor az ösztöndíjat még az egyetemi pénztárban vettük fel, azután a fizetésünket munkahelyünk pénztárában, ahova kihozták a bankból. Hol van ez már?

Az Orbán-kormány korábban csak élelmiszerre költhető Erzsébet-pénzt vezetett be, most pedig csak rezsiszámlák kiegyenlítésére felhasználható rezsipénzt. Hacsak otthon nem talál minket a postás, el kell érte mennünk a postára vagy az államkincstárhoz, nem küldik el az összeget a számlánkra, nehogy észrevétlenül odakerüljön a többi pénz mellé. Ahhoz, hogy fizethessünk vele, el kell mennünk személyesen a postára vagy a szolgáltató ügyfélszolgálatához.

Tévedtek őseink, amikor kitalálták az egységes pénzt, illetve elődeink, amikor bevezették a számlapénzt. Nem tudták azt, amit a Fidesz jól tud. Ha csak az egyféle, mindenütt felhasználható pénz létezne, akkor, amikor fizetünk valamiért, az a pénz nem emlékeztetne arra, hogy kitől is kaptuk, kinek a kegyéből jutottunk hozzá. Nem volna a kezünkben az a papírdarab, amely hálássá tesz bennünket a kapott ajándékért. A Fidesz viszont ezt pontosan tudja. Eszerint jár el. Ezért adott korábban Erzsébet-pénzt, most meg rezsipénzt nekünk, nyugdíjasoknak. Még fel is vonultatja a televízióiban a gondosan kiválasztott mintanyugdíjasokat, akik belemondják az eléjük tartott mikrofonba, hogy mennyire hálásak „pártunknak és kormányunknak”.

Hogy is tanultuk annak idején? A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet azt jelentette, hogy a személyektől való függést felváltja a dolgoktól való függés. Most sok tekintetben a fordítottja történik, a dolgoktól, a munkánktól, tőkénktől való, a pénzjövedelmünkben kifejeződő függést felváltja a nagy személy, a kormány jóindulatától való függésünk. Évszázadokkal megyünk vissza.