szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen újabb ellenőrzést tartott a VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

A VI. és VII. kerületében lévő szórakozó- és vendéglátóhelyeket, illetve azok környezetét ellenőrizte a rendőrség, az adóhatósággal, az idegenrendészettel, a Nébihhel és a BKK-val december 20-án a késő esti és az éjszakai órákban.

A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés során a közterületi ellenőrzések mellett három szórakozóhelyen is végeztek ellenőrzéseket és összesen 145 embert igazoltattak, három embert állítottak elő, egyet igazolás megtagadása, kettőt pedig kábítószer fogyasztás gyanúja miatt.

Összesen 21 gépkocsit ellenőriztek és szabálysértési feljelentést tettek egy esetben gyerekülés hiánya, két esetben pedig közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. A társszervek munkatársai két esetben indítottak eljárást nyugta adási kötelezettség elmulasztása miatt és másik két esetben „órapörgetés” (csalás) miatt.

A bejelentés szerint a jövőben is hasonló akciókra lehet számítani.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!