Budapesti közlekedés: a kormány kioktatva támogat

Budapesti közlekedés: a kormány kioktatva támogat

Utolsó frissítés:

Domány András Szerző:

Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Azt is beleírták egy szerda délután megjelent kormányhatározatba, hogy a kormány szerint mennyi pénze van a fővárosnak – noha a főpolgármester sokszor elmondta, hogy ezek a pénzek nem szabadon felhasználhatóak.

Nem sokkal azután, hogy a Budapesti Közlekedési Központ állami segítséget sürgetett, a Magyar Közlöny csak emiatt kiadott, mást nem tartalmazó számában szerda délelőtt megjelent egy kormányhatározat „a környezetbarát budapesti járműbeszerzés támogatásáról”.

Eszerint a kormány „a pénzügyminiszter jelentése alapján megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat korábbi kormányhatározatokkal jóváhagyott, az Európai Beruházási Bankkal megkötött két hitelszerződése alapján a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére áll 61 milliárd forint, járműbeszerzésekre és egyéb fejlesztési célokra szabadon felhasználható hitelkeret”, és a kormány „kifejezetten támogatja”, hogy Budapest ennek terhére „haladéktalanul beszerezzen 51 darab opciós jog alapján megvásárolható környezetbarát trolibuszt és 51 darab villamost”.

A határozat elején azonban – nyilván azt cáfolandó, hogy a fővárost magára hagyták – a kormány hosszan részletezi: „a budapesti és fővárosi elővárosi közösségi közlekedés szolgáltatói 2013 és 2022 között összesen 1155 új járművet tudtak, illetve tudnak forgalomba állítani, amelyből 73 villamos, 57 trolibusz, 848 autóbusz, 74 metrószerelvény és 103 elővárosi motorvonat”. Továbbá „2010 és 2021 között a kormány központi költségvetési vagy európai uniós forrásból összesen több mint 1330 milliárd forinttal támogatja a budapesti közösségi közlekedést”.

Azt is beleírták a határozatba, hogy „a Fővárosi Önkormányzat szabadon felhasználható likvid pénzállománya 2020. szeptember 30-án 224 milliárd forint, amelyből 90,1 milliárd forint készpénz és 133,9 milliárd forint értékpapírban nyilvántartott összeg”, noha a főpolgármester sokszor elmondta, hogy ezek a pénzek nem szabadon felhasználhatóak, már le vannak kötve más fontos célokra.

Frissítés: Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-on azt írta, a kormány ráadásul nem is arra ad támogatást, amire a főváros kéri. "A reggeli határozat arról szól, hogy a már meglévő Európai Beruházási Banki (EIB) hitelkeretet használhatja csak járműbeszerzésre a főváros. Csakhogy ez a hitelkeret már kötött, jelentős részben Tarlós István idején eldöntött fejlesztések forrását tartalmazza. De ebben van a Lánchídra, az útfelújításokra, vagy például a Blaha Lujza tér és a Széna tér fejlesztésére fordítható keret. Akkor tehát a kormány ezektől is megfosztaná Budapestet? Márpedig én egyik fejlesztésről se akarok lemondani.

Éppen ezért az új városvezetés a korábbi hitelkeret pénzügyi feltételeinél sokkal kedvezőbb kondíciókat tárgyalt le az EIB-bel.

Valójában visszatérítendő európai támogatásról van szó. Olyanról, amit a kormány is igénybe akar venni egyébként. Neki szabad, bennünket meg eltiltana tőle, és nyamvadt szignót sem képes adni egy papír aljára. Nem adjuk fel a küzdelmet. Mert meggyőződésünk, hogy a közvetlenül 1,5 millió budapestit, közvetetten pedig 3 millió embert szolgáló járműfejlesztés nem csak Budapest, de az egész ország érdeke. Bővíti és kényelmesebbé teszi a közösségi közlekedést, hozzájárul a levegőminőség javításához. Nem engedek tehát az elmúlt évtizedek legnagyobb zöld járműfejlesztéséből."

Hozzászólások