Lengyel Tibor
Lengyel Tibor
Tetszett a cikk?

Lassan tudja csak behajtani az állam a 2018-as választás után a kispártoktól a költségvetésnek visszajáró állami kampánytámogatást, ha azok maguktól nem hajlandóak fizetni.

Ha minden ugyanilyen tempóban megy tovább, akkor a következő évezred elejére, 3009-re maradéktalanul hozzájut az állam ahhoz az összeghez, amivel a 2018-as parlamenti választáson a törvényi minimumnál rosszabb eredményt elért, többségében kamupártok tartoznak neki, a költségvetésből előzőleg folyósított, de visszafizetendő állami kampánytámogatásként. Mint a hvg.hu közérdekű adatigénylésére a Magyar Államkincstártól kapott válaszból kiderül,

még 13 párt tartozik, összesen több, mint 2,1 milliárd forinttal, és mivel az elmúlt 11 hónapban alig 2 milliót sikerült tőlük behajtani, ilyen hajlandóság mellett további 987 évre lesz szükség, hogy apránként befolyjon a hátralék.

De miért is keletkezett a pártoknak visszafizetési kötelezettsége? Azért, mert bár az állam ahogy idén, úgy 4 évvel ezelőtt is bőkezűen támogatta a választáson országos listát állító pártok kampányát, cserébe – főképp a kizárólag a “könnyű pénzre” hajtó kamupártok visszaszorítása miatt – elvár egy minimálisan elérendő listás eredményt, különben visszaköveteli a támogatást. A törvény ahogy idén, úgy 2018-ban is a listás szavazatok 1 százalékban húzta meg ezt a határt.

Minden listát állító párt kapott a közösből egy kis pénzt a kampányra
Túry Gergely

Az évről évre az inflációval indexáltan egyre nagyobb összegű állami „ingyenpénz” még mindig sokak fantáziáját megmozgathatja, de idén már nehezebb volt ezekre „rárepülni”, leginkább a 2020-as törvénymódosítás miatt, amely 27 helyett már 71 egyéni jelölthöz kötötte az országos lista állítását. Emiatt most csak 6 párt volt a listás szavazólapon, és ezek közül csak egy szerepelt 1 százalék alatt.

A járványszkeptikus gyógyszerész Gődény Györgyhöz köthető Normális Élet Pártja (NÉP) listán ugyanis csak 0,7 százalékot ért el, így 470 millió forintot kellett visszafizetnie, de mivel óvatosságból a pénzt nem költötték el a kampányban, már a választás másnapján vissza is utalták a teljes összeget – írta meg a hvg.hu, megemlítve: áprilisban Gődény éppen azzal indokolta, hogy sem a listás, sem az egyéni jelöltek után járó állami kampánytámogatást nem költötték el, mert

nem akartuk, hogy csak a pénzre hajtó kamupártnak tartsanak”.

Erre már csak azért is jó oka volt a NÉP-nek, mert 4 évvel korábban egy másik, Gődény György mint vezető tisztségviselő által képviselt párt nemcsak elindult az akkori parlamenti választáson, de az utolsó fillérig el is költötte az akkor még jóval kisebb összegű listás kampánytámogatást. Viszont akkor a Közös Nevező 2018 nevű párt nemhogy 0,7 százalékot nem ért el, hanem listán csupán 3894 szavazatot kapott, ami mindössze 0,07 százalékos eredményhez volt elég.

A gyenge választási szereplés után 470 milliót utalt vissza az államnak Gődény pártja

Már április 4-én, a választás másnapján visszafizette a fel nem használt állami listás kampánypénzt a Normális Élet Pártja. A Gődény-féle párt óvatos volt, sem a listás, sem az egyéni jelölteknek járó kampánytámogatást nem költötték el, bár arra Gődény György ezek szerint rosszul emlékezett, hogy az előbbit fel sem vették.

Emiatt a Közös Nevező 2018-nak 153 milliós tartozása keletkezett az állam felé, de nem fizetett. A párt adószámát 2019 végén törölték, a tartozást pedig már nem a párton, hanem vezető tisztségviselőként Gődényen próbálják behajtani. Legalábbis Gődény – aki éppen e tartozás miatt nem lehetett a törvény szerint idén a választáson induló párt vezetője, ezért a NÉP elnöke egy barátja lett – alig egy hónapja a hvg.hu-nak azt állította, hogy „apránként vonja a NAV” tőle a pénzt.

Ennek azonban nincs nyoma a nyilvántartásban, legalábbis a hvg.hu kikérte az adatokat az Államkincstártól, és a kapott lista szerint a Közös Nevező 2018-nak még mindig forintra ugyanannyi, 152 983 305 forint a tartozása, mint 11 hónappal ezelőtt, amikor utoljára kaptunk a tartozásokról adatokat, és elvileg az sem változott, hogy ennél a pártnál a vezető tisztségviselővel, vagyis Gődénnyel szembeni behajtás iránt nem intézkedtek a NAV-nál.

Az Államkincstár szerint a 2018-ban listát állító 23 közül 16 párt nem érte el az 1 százalékot, így 2,9 milliárd forint összegű visszafizetési kötelezettségük keletkezett. Ebből könnyen és gyorsan befolyt 765 millió, mivel a választás után, 2018 júliusáig az Együtt 153 milliót, a MIÉP 306 milliót és a Thürmer-féle Munkáspárt is további 306 milliót visszafizetett – utóbbi kettő fel sem használta a pénzt, az Együtt viszont igen, így csak gyűjtésből tudott csak törleszteni.

Könnyen szerzett százmilliók - az államban nyugodtan bízhatnak Gődény és társai

Közeledik a 2022-es választás, de még a 2018-as után is 2,1 milliárd forintot próbál behajtani az állam azoktól a pártoktól, amelyek nem érték el akkor az 1 százalékos eredményt és emiatt vissza kellene fizetniük a kampánytámogatást. Köztük van az ezzel már 2014-ben megbukó, de azóta más miatt elítélt egykori monoki polgármester, Szepessy Zsolt, valamint a járványveszélyt tagadó Gődény György pártja is.

Az Államkincstár hvg.hu-nak tavaly kiadott, 2021 május végi adatsora szerint akkor 2,138 milliárd forint volt a 13 párt összesített tartozása, miután a NAV segítségével két párttól sikerült némi aprót behajtani: a Kell az Összefogás Párttól 2021-ben 105 ezer forintot, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártól pedig 3 év alatt 3,1 milliót.

Az azóta eltelt 11 hónapban további 1,984 milliót hajtottak be tőlük, így a 2022 április végi összesített tartozás még mindig 2,136 milliárd forint.

A 13 nemfizető párt legtöbbjének 153 milliós tartozást kell ledolgozni, de az Összefogás Pártnak ennek dupláját, 306 milliót. A listájával 1407 voksot és így 0,02 százalékos eredményt elérő párt nevében Szepessy Zsolt és két alelnökének felelőssége a visszafizetés, eddig mégse törlesztettek semmit. Ez klasszikus kamupárt volt, 2018-ban már pár hónappal a választások után bejelentették a feloszlatását, az állam meg futhat a pénze után – igaz, NAV-behajtást nem is kértek.

Szepessy Zsolt egykori pártja is tartozik – körülötte egész kamupárt-hálózat bukkant fel
Fülöp Máté

Ráadásul az Összefogás Párt 2018-as indulását éppen azért próbálta – sikertelenül – megakadályozni a Nemzeti Választási Bizottság, mert a listavezető Szepessy ellen büntetőeljárás folyt, amiért a párt már a 2014-es választásokon felhasznált kampánypénzzel sem tudott elszámolni. Szepessynek azóta volt nagyobb gondja is: őt öt, élettársát pedig két év börtönbüntetésre ítélték, amiért kettős állampolgársággal kecsegtetett ukránok százaitól 110 millió forintot csaltak ki.

A hvg.hu tárta fel még a 2018-as választások előtt, hogy Szepessy körül egész kamupárthálózat sejthető. Ehhez nemcsak az Összefogás Párt köthető, hanem a Magyar Államkincstár friss adatai szerint 153 millióval szintén a mai napig adós Családok Pártja vagy az ugyancsak 153 milliós tartozást maga előtt görgető – időközben magát felszámoló – Medete Párt (Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja). Tavaly áprilisban költségvetési csalás és választás rendje elleni bűntett miatt hat emberrel szemben emeltek vádat az Összefogás Pártot és a Családok Pártját érintően.

A listás támogatás mellett az állam az egyéni jelöltek – mindegy, hogy pártjelöltek vagy függetlenek – számára is biztosít kampánytámogatást, fejenként 1,18 millió forintot, méghozzá kincstári kártyán, amelyről készpénz nem vehető fel. Ezt is vissza kell fizetni az államnak, amennyiben a jelölt nem szerzi meg az adott választókerületben a voksok legalább 2 százalékát. Ez is sok pártot érint a mostani, tavaszi választás után, Gattyán György milliárdos Megoldás Mozgalmának például 108 millió forintot kell visszautalnia az államnak, de az Államkincstárnak egyelőre nincs adata ezekről a visszafizetésekről, mert mint a hvg.hu kérdésére közölték: az egyéni képviselőjelölti kampányfinanszírozás-elszámolási, illetve kapcsolódó ellenőrzési folyamata még nem zárult le, végleges adatok még nincsnek.

Gattyánék százmilliót fizethetnek vissza az államnak

Gattyán György Megoldás Mozgalmának 108 millió forintot kell visszautalnia az államnak. Kispártok egyéni jelöltjei és néhány független induló sem tudott ellenállni az ingyenpénznek, amit a többségük a gyenge eredménye miatt most fizethet vissza. Gődény György pártja csaknem 600 milliós kampánytámogatásra lett volna jogosult, de direkt nem vette fel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Lengyel Tibor Itthon

A gyenge választási szereplés után 470 milliót utalt vissza az államnak Gődény pártja

Már április 4-én, a választás másnapján visszafizette a fel nem használt állami listás kampánypénzt a Normális Élet Pártja. A Gődény-féle párt óvatos volt, sem a listás, sem az egyéni jelölteknek járó kampánytámogatást nem költötték el, bár arra Gődény György ezek szerint rosszul emlékezett, hogy az előbbit fel sem vették.