szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tüntetések az oktatás helyzetének javítása mellett, rohamosan romló forint, Moszkvába látogató külügyminiszter – bőven lesz mit megmagyaráznia a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Élő közvetítésünk a csütörtöki kormányinfóról.

Most érkezett

Bővítik az iskolaőri hálózatot,

így vennék elejét annak, hogy olyan esetek történjenek, mint például a hét eleji, budapesti iskolai késelés. Az iskolaőri rendszer bővítésére Gulyás szerint szükség van.

A miniszter azt mondta a Mandinernek, irigyli azokat, akik úgy vélik, hogy az LMBTQ-ügyek az ország top 100 legfontosabb ügye közé tartoznának – utalt ezzel a parlamentben frissen alakult képviselői csoportra.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

A hétéves EU-s költségvetésből finanszíroznák a pedagógusbérek emelését

A Népszava kérdésére Gulyás azt mondta, csak azt követően tudják hivatalosan az RRF hitelrészét lehívni, ha már a vissza nem térítendő forrásokról megállapodtak. A miniszter hozzá tette, csak politikai okokból nem fogadták el eddig, azonban a terv másfél éve kész. Év végén a miniszter szerint minden rendelkezésre álló forrásból érkezhet pénz Magyarországra. A pedagógusbérek például a hétéves költségvetésből jönnének.

Gulyás korrigálta magát viszont: nem 150 dollár, hanem 150 eurós értékben fizeti ki Magyarország a gázt Oroszországnak, ha ennél drágább az energiahordozó, a fennmaradó részt három éven belül törleszti.

Nem érhető el, hogy mennyiért vesz földgázt Magyarország, Gulyás azt mondta, ez nyilvános, de az energetikai operatív törzs ülésére megy a kormányinfóról, meg fogja ott kérdezni, mi a helyzet ebben az ügyben.

Ezek a pénzek nekünk járnak

– mondta Gulyás Gergely a PestiSrácok kérdésére az uniós pénzekről, amik szerinte nem tartoznak az ajándékok közé, hanem ezeket Magyarországnak meg kell kapnia. A kormánynak mindig van azonban lehetősége és eszköze arra, hogy az ország finanszírozását biztosítja, ezekkel az eszközökkel mindig élni is fogunk – tette hozzá Gulyás.

Költségvetés, munkanélküliség

2023-as költségvetést át fogják írni, bevárják a decemberi MNB-s infláció-előrejelzést? – kérdezte a hvg.hu tudósítója. Gulyás szerint erről nem született döntés, amikor decemberben döntenek, akkor fognak nyugdíjemelésről és minden másról is dönteni. Szerinte az inflációs prognózisok lehetnek pontatlanok is.

Berlinben Orbán arról is beszélt, hogy nőhet a munkanélküliség Németországban, szerettük volna tudni, hogy honnan számolta ki ezt a miniszterelnök. Gulyás szerint csak remélik, hogy ez a múlt, és nem a jövő.

Fog tárgyalni a kormány a pedagógusokkal?

A pedagógusok párbeszédet kérnek a kormánytól. Mi a helyzet azzal az oktatásügyi reformmal, ami Pintér Sándor asztalán fekszik? Lesz vele kapcsolatban társadalmi vita? – kérdezte újságírónk. Gulyás Gergely viszont kifogásolta, amikor kollégánk a MOK-kal és az egészségügyi reformmal példálózott, szerinte ott volt egyeztetés, ráadásul miniszterelnöki szinten. A miniszter azt mondta, ezt reméli a pedagógusok ügyében.

Gulyás kiemelte: pedagógusok ügyében még nem terjesztettek be semmit. Kollégánk visszakérdezett: beterjesztés előtt lesz konzultáció a pedagógusokkal? Gulyás szerint a jelenlegi helyzetben a tanárok jogviszonyával kapcsolatban módosítást elfogadni felesleges vitát szítana, amíg a bérkérdést nem rendezik. A miniszter szerint először az EU-s forrásokról kell megállapodni, és ha Dobrevék elbuktak, akkor lehet a pedagógusokkal beszélgetni. A kormánynak van elképzelése, mit és hogyan változtatna az oktatáson, de meg fogják hallgatni a tanárokat.

Gulyás szerint nincs jelentősége a polgári engedetlenségnek

Kollégánk kérdésére Gulyás megerősítette: valóban kérik az RRF hitelrészét is.

A hvg.hu emlékeztette a minisztert, hogy a polgári engedetlenség akkor létezett a Fidesznek, amikor ellenzékben, akkor nem, amikor hatalmon volt. Gulyás azt mondta, ez jogfilozófiai vita, de nincs jelentősége. Gulyás szerint a 2006-os kordonbontás polgári engedetlenség volt, azonban ha akkor a baloldal lett volna ellenzékben és a Fidesz korlátozta volna a gyülekezési jogot jogellenesen, az is egy vegytiszta ügy lenne.

2016-ban a kockásinges diák-tanártüntetések voltak, hasonló volt a formula: élőlánc és polgári engedetlenség, Palkovics pedig azt mondta oktatási államtitkárként, hogy a tanároknak nem kell félniük. Mi változott? – kérdezte kollégánk. Gulyás szerint meg kell nézni, akkor és most mit tettek a pedagógusok. Ha valaki sztrájkot jelentett be, az jogszerű volt. Ha valaki azonban szándékosan megtagadja a munkát, akkor viszont a munkáltató megszüntetheti a munkaviszonyt. Gulyás szerint a pedagógusbér emelésének Dobrev Klára és a baloldal a legnagyobb hátráltatója, így a tüntetések felfoghatók Dobrev-ellenesnek is.

Kiemelte: szerinte a sztrájknak és a tüntetésnek nincs következménye, azonban az illegális munkabeszüntetés esetében nem engedheti meg magának az állam, hogy erre ne reagáljon. A hvg.hu újságírója kiemelte: 2016-ban más volt a kormány magatartása.

Hogy halad a népszámlálás?

Gulyás szerint a címek 31%-ról már visszakapták az íveket, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron megyéből, őket Pest követi. A megyei jogú városok közül Székesfehérvár is jól áll.

Nem érinti Magyarországot a Barátság-kőolajvezeték szivárgása

Szivárog a Barátság-kőolajvezeték, a TV2 arra kérdezett rá, érinti-e ez Magyarországot. Gulyás szerint nem, és senki nem feltételezi, hogy szándékos szabotázs lett volna.

Gulyás a TV2 kérdésére azt mondta, Magyarország javasolta Szerbiának, hogy ne csak a magyar–szerb határon, hanem a déli szerb határon próbálják meg megállítani a menekülteket.

Lakásprogram a pedagógusoknak

A napi.hu arra kérdezett rá, hogy a kormány lakásprogramokat is hirdet a pedagógusoknak és pályakezdőknek, ehhez rendelkezésre áll-e elég lakás? Gulyás azonban nem tudott erre egyelőre válaszolni, azt mondta, jelenleg is dolgoznak a programon.

Hány orosz magánszemély vagyonát zárolták a magyar hatóságok? – kérdezte a portál kollégája. Gulyás azonban erre sem tudott válaszolni, azt mondta, nem is tudja, hogy nyilvános-e ez az adat. Azonban ha az, akkor minden valószínűség szerint Rogán Antalnál vagy Pintér Sándornál lehet a válasz.

Gulyás nem tudja, ki Marosi Beatrix

A tanárok azonban nem csak a bérükért tüntettek, hanem például a sztrájkjog visszaállítását is. Gulyás szerint Németországban nem sztrájkolhatnak az állami rendszerben dolgozók, Magyarországon azonban mindenki, a tanárok is sztrájkolhatnak. A polgári engedetlenséget továbbra is jogellenes kategóriának tartja, a vitát róla pedig másodlagosnak, lényegtelennek. Az a kérdés szerinte, hogy elvárható-e mindenkitől a jogszabályok betartása.

Mennyit keres Marosi Beatrix tankerületi vezető? Gulyás nem tudta ki Marosi Beatrix, csak a hírekben olvasott róla, szerinte érdemes a tankerülethez fordulni.

Hadházy Ákos szerint plagizálta szakdolgozatát a tanárokat kirúgó tankerületi elnök.

1 2 3 4
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Dezső András hvg360

Amiért Orbán megdicsérte Merkelt a németek előtt, abban a kancellár politikája kudarcot vallott

Egyetlen ponton lépett ki a kormánypropaganda által is sulykolt üzenetekből Orbán Viktor, amikor Berlinben kifejtette, mit gondol a háborúról. Ez a pont az ukránok megítélése volt. Miközben a miniszterelnök a német fővárosban 1956 hőseihez hasonlította Zelenszkijéket, a kormányzati propaganda éppen ennek ellentétét próbálja az emberek fejébe verni már hónapok óta, a kormányzati sajtóban megjelenő publicisztikák szinte mindegyike nyíltan ukránellenes, Amerika-ellenes hangot üt meg, Oroszországot egyfajta áldozatként beállítva. És miközben Angela Merkel politikáját dicséri, maga Merkel már nem biztos, hogy annyira büszke volna rá.

Lengyel Tibor Itthon

Így lett Szijjártó Péter az orosz agresszor, Putyin szendvicsembere

Az orosz nagyhatalmi politika és Putyin elnök reklámembere lett alig egy évtized alatt Szijjártó Péter külügyminiszter – a szó szoros és átvitt értelmében is. Az orosz külügy nemcsak a Szputnyikkal oltott magyar miniszterrel reklámozta a vakcinát, de Moszkva más téren is hasznát veszi Szijjártónak.