A Magyar Péter-ügy legújabb fejezetei tökéletesen megmutatják, mennyire baráti-családi viszonyok alapján adják a milliós fizetéseket a NER-ben
Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait. Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt barátnak, hogy ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor „borít” az illető a NER-ről. Amikor az egész mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök. Összeraktuk az elmúlt napok nyilatkozatait Magyar Péter szakmai és magánéletének színfalak mögötti történetéről.
„Péterrel 2005-ben, friss diplomás jogászként találkoztam egy belvárosi szórakozóhelyen, egy közös barátunk mutatott be egymásnak. Emlékszem, hogy barna kordzakó volt rajta, és rögtön megfogott benne, hogy komoly dolgokról is humorosan tudott mesélni” – így mesélte Varga Judit, akkor épp igazságügyi miniszter a Blikknek 2020 karácsonyán a Magyar Péterrel való kapcsolatuk kezdetéről. Három hónap sem telt el, és ezzel a címmel jelent meg cikk a bulvárlapban: „13 év után válik Orbán kedvenc minisztere – Miért játszották el a boldog családot?”.
Kettejük története azóta még jó pár fordulatot vett, ezek egy része pedig a nyilvánosságban játszódott le, főleg, mióta Magyar Péter a kegyelmi botrány farvizén páros lábbal beleállt a NER-be. Az elmúlt napokban Magyar Péter és az azóta megtartott egyetlen kormányinfón Gulyás Gergely is beszélt a különböző múltbéli ügyekről, üzengetésről, Magyar és a NER kapcsolódási pontjairól, a feleségétől való válásról. Ezeket összefésülve rajzoltuk meg Magyar életrajzának korábban ismeretlen részleteit.
Magyar és Varga karrierje a NER-ben végig párhuzamosan futott, együtt emelkedtek fel, és most együtt buktak. Mindketten jogászként végeztek, jogi szakvizsgájuk előtt ügyvédjelöltként és bírósági fogalmazóként dolgoztak. 2006–2007-ben Magyar ügyvédjelöltként ingyen védte a 2006-os rendőri túlkapások áldozatait, egyetemi barátjával, Gulyás Gergellyel közösen. Erre az időszakra így emlékezett vissza Varga abban a bizonyos karácsonyi Blikk-portréban: „A Miskolci Egyetemen szerzett diplomám után akkoriban kezdtem Budapesten dolgozni ügyvédjelöltként, Péter pedig tősgyökeres fővárosi volt. Rendkívül imponált, hogy már fiatalon komoly tervei voltak, nagy családot szeretett volna. A kapcsolatunk elején sokat utaztunk, éltük a gondtalan fiatalok életét, és másfél év után a leánykérésre is sor került egy toscanai utazás alkalmával. Innentől fogva minden felgyorsult: esküvő, három gyermek, jogi szakvizsga, kilenc év Brüsszelben.”
Varga 2009-ben kezdett el az Európai Parlamentben dolgozni politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. Magyar a jogi szakvizsgái után a nemzetközi ügyvédi szférában helyezkedett el, multinacionális vállalatok magyarországi beruházásait segítette társasági, kereskedelmi és versenyjogi területen – derül ki a Diákhitel Központ weboldalára a kinevezésekor feltöltött életrajzából.
Magyar 2010-től a Külügyminisztériumban folytatta pályafutását, a magyar uniós elnökség alatt szakdiplomata volt Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletén. Az ő feladata lett többek között a magyar kormányzati érdekek érvényesítése az uniós jogalkotás során, főként a közlekedés- és energiapolitikai, valamint társasági és versenyjogi területeken. 2015-től a Miniszterelnökség csoportvezető diplomatájaként a magyar kormány és az Európai Parlament közötti kapcsolattartásért felelt egyebek mellett jogi, pénz- és tőkepiaci, költségvetési, kereskedelmi és fejlesztéspolitikai ügyekben. A Brüsszelben töltött évek alatt láthatta, amint Orbán Viktor egy Európai Tanács ülés szünetében egy köteg 500 euróst vesz elő a zsebéből, és megkéri az egyik kollégáját, hogy vegyen a lányának valami különleges teát.
2018 szeptemberétől az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) EU-jogi igazgatóságát vezette. A Partizánnak erről az időszakról azt mondta, nem hiszi, hogy a rendszer haszonélvezője lett volna, a privát szférában és kormánytisztviselőként dolgozott, mint sok ezer másik ember, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt.
Magyar és Varga akkor kerültek igazán közel a tűzhöz, amikor hazahívták Vargát Brüsszelből, hogy a harmadik Orbán-kormány igazságügyi minisztere legyen. Ezt a bizonyos hazahívást mesélte el úgy Magyar a Partizánnak adott interjújában, hogy Gulyás Gergely miniszter 2018 áprilisában egy balatonfüredi presszóban viccesen megkérdezte tőle: elég erősnek érzi-e a házasságát ahhoz, hogy Vargából minisztert csináljanak. Vargát a kormányalakítás során kinevezték államtitkárnak, majd bő egy évvel később, 2019 júliusában feljebb lépett, igazságügyi miniszter lett. Férje, Magyar egy hónappal korábban megkapta az állami Diákhitel Központ (DK) vezetését.
Magyar a Partizánban beszélt arról is, hogy 2020 elején pár hónapig külön éltek a feleségével, mielőtt sikerült rendezni a viszonyukat. Ebben az időszakban „történtek dolgok”, mondta Magyar arra utalva, hogy megpróbáltak fentről beleszólni, hogy hogyan rendezzék a nyilvánosság felé a kapcsolatukat, illetve hogyan váljanak el. „Először ígértek, aztán az ellenkezője történt.” Felidézi, hogy behívták a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy „ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom”. Mire ő mondta, hogy nem, nem szeretne külföldre menni, „és aztán történt ennek az ellenkezője”. „Nyilván ha a cukros vagy a cigis rendőr nem jó, akkor megpróbáljuk a botost.” Azzal folytatta, hogy a bot több formában érkezett, és elmesélte, hogy egyik nap megjelent a Diákhitel Központban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) azonnali, be nem jelentett ellenőrzést végezni az ő és a helyettesei irodájában, „az egész cégnél”. A KEHI munkatársai lefoglalták Magyar számítógépét és mindenféle más adathordozót.
Magyar állítása szerint jól ismeri a hivatal vezetőjét, aki később megerősítette neki, hogy ami történt, az egy figyelmeztetés, és ő is előző este kapta a telefont, hogy ki kell szállniuk Magyar munkahelyére, és le kell foglalniuk mindent, „de ne csináljak semmit, mert nem lesz baj”. Baj nem is lett, mert rendeződött a kapcsolatuk Vargával, ami után lezárták a vizsgálatot „mindenféle megállapítás nélkül”. Ezután a műsorvezető kérdésére Magyar gyorsan tisztázta: nem arról volt szó, hogy megakadályozták volna, hogy ő és Varga elváljanak, „hanem tulajdonképpen beleavatkoztak, hogyan válsz el”, de nem az időzítését, hanem a tartalmát akarták befolyásolni. Azt mondja, a részletekbe a családjára és a gyerekeire való tekintettel nem menne bele, ez különben sem tartozik a nyilvánosságra, de egy válás nyilván olyan, hogy „nem mindig akarja ugyanazt vagy ugyanabban a sebességben aláírni mindkét fél”.
„Értettem a jelzést. Valószínűleg azt akarták elérni, hogy ne legyen balhé, nem is lett.” Rogán később személyesen gratulált neki egy Fidesz-kongresszuson ahhoz, hogy sikerült rendezni a házasságukat, hozzátéve, hogy neki ez nem sikerült. Addigra Magyaréknak olyannyira sikerült rendezniük a házasságukat, hogy 2020 karácsonyán a Blikket is meghívták magukhoz egy családportréra, ebből idéztünk a cikk elején. Ugyanez a Blikk nem sokkal később, 2021 januárjában arról számolt be, hogy Vargáék 200 millióért vettek lakást. Az év őszén pedig Magyar összekacsint Rogánnal, legalábbis számításunk szerint: mivel 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt az éves Fidesz-kongresszus, a Partizán-interjúban felidézett találkozás 2021 novemberében kellett, hogy történjen.
Varga mindeközben nemcsak igazságügyi miniszter volt, ő felelt az EU-s ügyekért is, az EU-s források befagyasztásával pedig a portfóliójának ez a része egyre fontosabb lett. Férje bő egy hónappal a 2022-es választások előtt otthagyta a Diákhitel Központot. „Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel” távozott a cég éléről, állt az akkor kiküldött közleményben. Magyar a Partizánnak adott interjúban azt mondta, többek között azért hagyta ott a Diákhitelt, mert túlárazott szerződéseket kellett aláírnia Rogán Antalhoz köthető kommunikációs cégekkel, Nagy Ádám, Rogán kabinetfőnöke állítólag külön fel is hívta, hogy nyomást helyezzen rá.
Magyar nem sokkal azután távozott, hogy kiderült, a felnőtt- és szakképzésben igénybe vehető szabad felhasználású diákhitelekkel tömegesen éltek vissza: a bűnbandák ugyanis lecsaptak a lehetőségre: borsodi „kamudiákokat” tömegével írattak be képzésekre, majd ezután igényeltették velük a kedvezményes hitelt. A csalás akkor kapott nagy nyilvánosságot, amikor 2021 decemberében a Magyar Közlönyből kiderült, hogy nincs többé szabad felhasználású képzési hitel. Magyar Péter ezután azt nyilatkozta, hogy a 2021 szeptemberétől több képzőnél „visszaélésre gyanút adó jeleket észleltek”. A gyanús szerződések nagy részét még az igénylések során kiszúrták, és azonnal felfüggesztették a hitelfolyamatot.
A választásokat a Fidesz kétharmaddal nyerte, Magyar pedig 2022 augusztusában és szeptemberében új pozíciókat kapott. Igazgatósági tag lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-ben, a vezető tisztségviselők díjazásáról készült januári táblázat szerint ezért 1,334 millió forintos tiszteletdíjat kapott, és felügyelőbizottsági tag az MBH Nyrt.-ben, Mészáros Lőrinc bankjában, amiben a magyar államnak 30 százalékos tulajdonrésze van, utóbbiért havi 1,5 millió forintot fizettek. A Magyar Közúthoz Lázár János minisztériuma válogatta be, az óriásbank ellenőrző testületébe pedig a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőjeként került. Az MBH felügyelőbizottsági elnöke Nagy Andor volt fideszes, majd KDNP-s képviselő, izraeli, majd bécsi nagykövet, Orbán Viktor egykori kabinetfőnöke, és a testület tagja Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere is.
A két pozíció nagyjából 46 millió forintot fizetett Magyarnak lemondásáig.
Magyar legközelebb jövő év, azaz 2023 márciusában kerül be a hírekbe, amikor a Facebookon bejelenti, Varga Judittal „közös útjuk véget ért”. „A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiunknak. Én a nekünk jutó közös évekből csak a boldog pillanatokra fogok emlékezni” – írta akkor. A válásról Varga is posztolt a Facebookra egy távolságtartóbb közleményt, ami nem sokkal később el is tűnt az oldaláról. Nem sokkal később a Blikk már arról írt, „Pólóslegenda lányával jött össze Varga Judit férje: itt a közös fotó”. A képet Magyar a privát Facebook-oldalára posztolta, ő és Vogel Evelin, a BEK-győztes vízilabdázó Vogel Zsolt lánya vannak rajta, azt írta hozzá: „Amikor egy ajtó bezárul, a Jóisten kinyit egy ablakot. Itt van az a lány, aki tudja...”.
Egy hónappal a bejelentés után Magyar 1,5 milliós havi tiszteletdíjjal bekerült a Volánbusz igazgatóságába. A hvg.hu írta meg, hogy ekkor lett vezérigazgató az a Kruchina Vince, akit a testvérével együtt Magyar Péter védett, miután a 2006-os rendőri túlkapások idején megsebesültek. Hogy Magyar akkoriban ezt csinálta, nem volt titok, ő maga is nyilatkozta, hogy az akkor még ismeretlen Gulyás Gergellyel közösen kezdték el ezt a munkát.
Magyar a 24.hu-nak kinevezésekor megírta, szerinte mi teszi őt alkalmassá a feladatra: „Mintegy nyolc évig foglalkoztam közlekedési szakpolitikával a magyar kormány uniós nagykövetségén (Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete). Először 2011-től a magyar uniós elnökség alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési szakdiplomatájaként, majd a Külügyminisztérium és végül a Miniszterelnökség diplomatájaként tartozott hozzám többek között az uniós, és ezáltal a hazai közlekedési szakpolitikai jogalkotás követése, illetve a kapcsolódó magyar kormányzati álláspont képviselete. Ezenkívül, mintegy nyolc hónapja, a Magyar Közút Zrt. igazgatóságának a tagja vagyok.”
Magyar három évvel azután jelentette be a Facebookon, hogy „különválnak útjaik” Vargával, hogy állítása szerint először különköltöztek, és két évvel azután, hogy a Blikk megírta róluk, hogy válnak. Arról, hogy pontosan milyen kapcsolatban éltek ez alatt az idő alatt, csak elejtett mondatokból tudunk találgatni. Tudjuk, hogy pár hónap különélés után, tulajdonképpen kormányzati nyomásra, rendezték a kapcsolatukat, és hogy bár Magyarnak felajánlottak egy külföldi állást, itthon maradt, majd nem tudni, hogy ezzel összefüggésben-e, mindenesetre jól fizető állásokat kapott állami tulajdonú cégekben.
Aztán, mint Magyar egy viszonylag friss posztjában állítja, Gulyás Gergely 2023 nyarán, tehát a válás bejelentése után pár hónappal írásban jelezte neki, hogy az állami megbízásait a volt felesége ilyen irányú döntése esetén tarthatja meg, bár korábban még Gulyás azt mondta, hogy „egy gyors/zökkenőmentes válás esetén természetesen semmi nem változik”. Gulyás erről a kormányinfón azt mondta, ez az állítás értelmezhetetlen anélkül, hogy a válás részleteit ismernénk, márpedig ő arról nem fog beszélni. Azt is mondta a kormányinfón, hogy Magyar hónapokkal ezelőtt előre megírta neki, hogy „ha megszűnnek az ő különböző állami megbízatásai, akkor ezt fogja csinálni, amit most tesz”.
Magyarnak tavaly nyáron három NER-es állása volt: igazgatósági tag volt a Volánbuszban és a Magyar Közútban, és a magyar állam által delegált felügyelőbizottsági tag az MBH-nál.
Varga Judit, aki tehát egy azóta sem cáfolt, sőt, inkább megerősített Magyar Péter-poszt szerint korábban eldönthette, hogy Magyarnak megmaradhatnak-e az állami állásai, február 9-én jelentette be, hogy visszavonul a politikától, másnap pedig Magyar berobban a közéletbe a posztokról lemondó Facebook-bejegyzésével.
A dolgokat kicsit homályossá teszi, hogy Magyar posztja a Volánnál novemberben, egyébként többekével együtt megszűnt. A hét hónap alatt összesen bő 10 millió forint tiszteletdíjat kapott. Az MBH-s pozícióról pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt állítja, már január 18-án kezdeményezték az MBH-s megbízásának visszavonását. Nagy Márton minisztériuma ugyanakkor nem meneszthet csak úgy egy általa delegált felügyelőbizottsági tagot, az MBH alapszabálya ugyanis úgy rendelkezik, hogy az igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagok megválasztása és visszahívása a részvényesi közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A folyamat ilyenkor úgy néz ki, hogy az NGM levelet küld az igazgatóságnak, amelyben kezdeményezi közgyűlés összehívását, fb-tag visszahívása napirenddel. Ezt meg is tették, az MNB honlapján megjelent tájékoztatás szerint március 14-ére hívtak össze egy rendkívüli közgyűlést, a téma pedig: felügyelőbizottsági tag és Audit Bizottsági tag megválasztása.
Az NGM verzióját a történtekről, vagyis azt, hogy ők már január 18-án kezdeményezték Magyar visszahívását, először az Index írta meg, nem sokkal később pedig elismételte a Magyar Nemzet és az Origo is. Magyar az Index cikkére azzal reagált, hogy felkérdezte a kormányközeli portált, hogy „Tóni jól fizet-e”, és felvetette, hogy ha igaz, amit a minisztérium állít, akkor „nyilván tévedésből kaptam meg a teljes januári tiszteletdíjamat, nyilván tévedésből nem kaptam erről se a banktól, se a minisztériumtól írásos értesítést (remélem, nem most készül visszadátumozva), és nyilván tévedésből szerepelek a bank nyilvánosan elérhető dokumentumaiban”.
A Fidesz-közeli sajtó válaszul megírta, hogy az NGM azért nem kezdeményezte a közgyűlés összehívását, mert Magyar azt kérte a Nagy Márton vezette tárcától, hogy március 15-ig adjanak neki haladékot, és addig hagyják meg a bizottságban. Írásos bizonyíték erre nincs, azt sem írják a cikkekben, hogy az NGM beleegyezett volna a halasztásba. Magyar később kiposztolta a Facebookra az MBH felügyelőbizottságából történő lemondó nyilatkozatát, a papíron az áll, hogy február 10-ei hatállyal mond le.
Ha volt is megegyezés Magyar és az NGM között arról, hogy március 15-éig meghagyják a pozíciójában, az a lemondó nyilatkozattal érvényét vesztette. „A valótlanságokat terjesztő sajtótermékek ellen sajtó-helyreigazítási eljárást indítok, és ha szükséges, személyiségi jog pert is, csak hogy visszatérhessek az eredeti ügyvédi hivatásomhoz, és hogy érezzék a törődést. Ha a bíróság esetleg megítél valamilyen kártérítést, azt felajánlom a bicskei áldozatoknak” – írta Magyar a lemondását igazoló posztban.
A Magyar Közút igazgatósági tagságáról való lemondása már kevésbé zavaros, ott a minisztérium február 10-i nappal tudomásul vette Magyar lemondását, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pedig a 24.hu kérdésére azt írta: „Társaságunk 2024. február 12-én kapta meg a tulajdonosi jogkör gyakorlójának részvényesi határozatát az igazgatóság összetételére vonatkozó változás kapcsán”. Időközben pedig a cég weboldalát is frissítették, Magyar neve lekerült az igazgatósági tagok listájáról.
Magyar állami pályafutása, és az, hogy az exfelesége dönti el, megtarthatja-e a pozícióit, erősen azt sugallja, hogy kizárólag politikai alapon dőltek el a dolgok. Gulyás Gergely a hvg.hu erről szóló kérdésére a kormányinfón azt mondta, Magyar felé „megelőlegezték a bizalmat”, amikor állami cégekben kapott vezető pozíciókat, de arra már nem válaszolt, jó szakembernek tartja-e, azt mondta, ezt azoktól kellene megkérdezni, akik korábban alkalmazták. Magyar a régi barátja állításaira reagáló bejegyzésében meg is jegyezte, reméli, hogy „Magyarországon az állami vezetői pozíciókat szakmai alapon osztják, és az én esetem csak egy sajnálatos kivétel volt”.
Borítóképünkön Magyar Péter. Fotó: Facebook / Péter Magyar