Bíróság elé állt a volt fideszes polgármester, akit gyermekbántalmazással vádolnak
Az előkészítő ülésen nem ismerte be a bűnösségét.
hvg.hu

Motiváló meghívó a kutyapárti tagságnak: „Aki B tervvel érkezik, az inkább ne jöjjön”
Tizennyolc igen és ugyanannyi nem mellett 9 tag tartózkodott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szombati, a XII. kerületi előválasztást elvető, és így a két társelnök lemondásához vezető taggyűlésén, amit hétfő este igyekeznek visszacsinálni. Nagy a tét, az újabb taggyűlésre a pártigazgató a hvg.hu-hoz eljutott meghívólevelében nem kertelt: aki másképp gondolja, „az inkább ne jöjjön”.
Vitézy Dávid azt ígéri, még ebben a hónapban bejelenti, elindul-e Karácsony Gergely ellen
A korábbi közlekedési államtitkár még mindig nem döntött, de nem húzhatja már sokáig.
hvg.hu

Előbb kiutálták a Fideszből, most, hogy függetlenként indulna a választáson, megállapodna vele a volt pártja
Csepelen a helyi Fidesz a pártból Németh Szilárd alelnökkel való konfliktusa miatt kitúrt, ezért most függetlenként újrainduló Borbély Lénárd polgármesternek rimánkodik: egyezzenek meg, nehogy a baloldal kerüljön hatalomra a kerületben.
hvg.hu

Nem a felesége ügyében zajló nyomozás miatt nem indul polgármesterjelöltként, állítja a fideszes politikus
Gór Csaba szerint a két dolognak nincs köze egymáshoz, amúgy is már mást akart csinálni 14 év önkormányzati képviselőség és a 2022-es elvesztett választás után.
hvg.hu

Mondja el, mit gondol a HVG-ről! Véleménye számít
Mérföldkőhöz érkezett lapunk, az alábbi kérdőívben olvasóink véleményét kérdezzük tartalmainkról és azok tálalásáról.
hvg.hu

48 óra alatt, hétfő estére úrrá lehet eddigi legnagyobb politikai válságán a Kétfarkú Kutya Párt, visszatérhetnek a társelnökök
Fej-fej mellett voltak az igenek és a nemek, amikor a Kétfarkú Kutya párt tagsága a XII. kerületi előválasztásról döntött. A tagság nagy része azt akarta, hogy Kovács Gergely társelnök mindenképp induljon el, ez azonban végül mindkét társelnök lemondásához vezetett. A hétfő estére összehívott rendkívüli taggyűlés viszont visszacsinálhatja az egészet. Nagy Dávid pártigazgató a hvg360-nak azt mondta, a helyzet menthető. Ha nem így lesz, az felérne a párt politikai öngyilkosságával.
Szijjártó holland luxusrepülőt bérelt több külföldi útjához, 264 millió közpénz ment el rá
Egyik amerikai útja során a miniszter két repülőt is bérelt az utazáshoz: az egyik New Yorkban várt rá, a másik Austinba és Houstonba vitte.
hvg.hu

Nemzetközi lapszemle: Orbán amerikai látogatása diplomáciai sértés volt
A Fehér Ház dühös, de nincs meglepve Orbán látogatása után, írja a Neue Kronen Zeitung.
hvg360

Hivatali visszaélés és bántalmazás miatt kell börtönbe vonulnia egy volt rendőrnek
A másodfokon szintén szabadságvesztésre ítélt társának ügyében a Kúria fog dönteni.
hvg.hu

Már vizsgálja a rendőrség K. Endre videóját, amelyen tisztára akarta mosdatni magát az egyik volt áldozattal
Ungár Péter, az LMP politikusa feljelentést tett a videó miatt.
Az élettársa agyonveréséért emeltek vádat egy szegedi férfi ellen
A bántalmazás után maga az elkövető hívta ki a mentőket, de azok már nem tudtak segíteni a nőn.
hvg.hu

Ez vezetett a Kutyapárt válságához, az elnökök lemondásához: “A tagság elbizonytalanodott, autonómiáját féltve szétszavazott”
Lehet, hogy a két társelnök lemondása ellenére nincs minden veszve a Kétfarkú Kutyáknál – legalábbis ezt állítja Nagy Dávid pártigazgató, aki magyarázatot is adott a tagság és a vezetés közti súlyos nézetkülönbségre, amely a párt politikai válságához vezetett.
hvg.hu

A vártnál jobban megtépázta a Fideszt a kegyelembotrány: 325 ezer választó hagyta el Orbánékat
Másfél debrecennyi szavazót veszített az elmúlt hónapban a Fidesz–KDNP főleg a kegyelembotrány miatt, de a kormánypártok népszerűségvesztéséből az ellenzék megint nem tudott profitálni – derült ki a Republikon méréséből.
hvg.hu

Radar360: Most, hogy beiktatták Sulyok Tamást, Orbán nyugodtan kimondhatta Novák nevét
Orbán “exkluzív” interjút adott az M1-nek, ahol a botrány kirobbanása óta először mondta ki nyilvánosan Novák Katalin nevét.
hvg360

A fideszesek 40 százaléka is további fejeket akar, nincs vége a kegyelmi botránynak
A többség szerint a kormányfő tudott a volt államfő lemondásához vezető döntésről – derül ki a Publicus Intézet felméréséből. Arra is rákérdeztek, mennyire jó választás az utód, Sulyok Tamás.
hvg.hu

Szélsőjobboldali amerikai lapban fényezte Szijjártó Donald Trumpot
Az interjúban szóba kerültek a háborúk és a Donald Trump elleni vádemelések is.
MTI / hvg.hu
