szerző:
eurohirek.hu
Tetszett a cikk?

Írországban kifizetődőbb, ha az állami szektorban dolgozik az ember. Az ottani alkalmazottak átlagos évi jövedelme ugyanis 43 ezer euró feletti, míg a magánszektorban tevékenykedők csak évi 33500 eurót keresnek.

A keresetek közötti különbség tovább nő, ha figyelembe vesszük a fizetések felüli juttatásokat is. A Davy Stockbrokers cég számításai szerint a közszférában a fizetések 20 százalékkal magasabbak, mint a privát szférában, s az olló tovább nyílik, hiszen öt éve a közszférában dolgozók még csak 15 százalékkal kerestek többet.

A közalkalmazottak a privát szférában tevékenykedők fizetésének átlagosan 122 százalékát kapják. A másik oldalról nézve a magáncégeknél dolgozók fizetése a az állami és önkormányzati alkalmazottakénak 78 százalékára csökkent a 2000-ben regisztrált 82 százalékról.

Az ír a lakosság jövedelme egyébként növekszik, emelkedett a foglalkoztatottak száma is, miközben csökkent az adó és a fogyasztói árak inflációja is alacsony. Szakértők szerint ez a helyzet jellemzi majd a 2006-os évet is. 

HVG Gazdaság

Ki mennyit keres Magyarországon?

Az idén is az inflációt meghaladó mértékben nőttek a fizetések Magyarországon. Mérséklődik a külföldi, illetve hazai kézben lévő cégek bérei közötti különbség, a takarékosságot hirdető közszférában pedig a béremelkedés jócskán meghaladja a versenyszektorban regisztráltat.

MTI Világ

Sokat dolgoznak és keveset keresnek a mai fiatalok

Mókuskerék, lyukas zseb és taposómalom, ezek a szimbólumok jellemzik a mai a 25 és 35 év közötti városi, gyermekes illetve gyermek nélküli fiatalokat - állítja a Millward Brown nevű cég.

MTI Karrier

Budapest vezet, Somogy sereghajtó a bruttó átlagkeresetekben

Somogyban 118770 ezer forint a bruttó átlagkereset, ami az országos átlagnál csaknem 20 százalékkal alacsonyabb, s ezzel egyúttal sereghajtó is a megyék sorában. A statisztikai adatok szerint a fővárosiak fizetése a legmagasabb, átlag 195 ezer forinttal.

hvg.hu Itthon

Mennyit keres ma egy ügyvéd?

„Honnan lehet tudni, hogy ügyvédet gázoltak el és nem egy macskát? Onnan, hogy a macskánál van féknyom.” Ehhez hasonló viccek terjednek Amerikában, ahol a legmegvetettebb és legirigyeltebb foglalkozás az ügyvédeké. Honnan lehet tudni, hogy mennyit keresnek Magyarországon? Erre keresi a választ a hvg.hu.

hvg.hu Karrier

A németek ötször annyit keresnek, mint mi

A Hay Group Menedzsment Tanácsadók Kft. idén augusztus ban 220 hazai vállalat béradatait elemezte. A vizsgálatból többek között kiderült, hogy a személyzeti szakemberek a juttatási csomagok kialakításánál elég jól becsülik előre az infláció mértékét, s a legjobban a jogászokat és informatikusokat fizetik meg.

MTI Karrier

Harmadával nőtt az amerikai vezérigazgatók keresete

Az amerikai nagyvállalati vezérigazgatók átlagos jövedelme tavaly 5,74 millió dollár volt, 30,2 százalékkal több, mint 2003-ban - áll a Corporate Library, egy kormányzati kutatócsoport által készített tanulmányban.

KSH Itthon

Nettó reálkereset: 7,2 százalékos növekedés

Az első hét hónapban a bruttó átlagkereset 10,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 11,2 százalékkal, a reálkereset pedig a fogyasztói-árindex 3,7 százalékos növekedése mellett 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst