A közepes és nagyobb szervezetekben a hatáskörök nem csak delegálás útján kerülnek egy-egy emberhez. Hanem csak úgy hozzáragadnak egyesekhez, vagy rájuk maradnak. Ez a folyamat két oldalról táplálkozik. Vannak feladatok, amelyeket csak kevesen végeznek el szívesen, s ezeket igyekeznek elveszíteni. Vannak olyan felszabaduló tevékenységek, amelyeket valakik egyszerűen lustaságból nem végeznek el, s mert nem is kérik számon rajtuk, egyszer csak a senki földjére kerülnek, ahol valaki vagy megtalálja őket, vagy kisebb-nagyobb véletlenek folytán odaragadnak valakihez.

A másik oldalról a hatáskör-tolvajok orozzák el más kollégáik feladatait. Ennek különféle okai lehetnek, de a legtipikusabb az, hogy több ember van a fizetési listán, mint amennyinek értelmes feladat jut. Vannak, akik ezt érzik, s megpróbálnak összegyűjteni egy rendes munkakörhöz elegendő feladatot. Mivel egy idő után mindenki úgy tudja, hogy az adott ügyben ők az illetékesek, a szervezetben betöltött szerepüket senki sem fogja már kétségbe vonni.

Január a hatáskörlopások egyik tipikus évadja. Az emberek ilyenkor a leglustábbak a munkahelyeken, hiszen csak nehezen állnak vissza az ünnepek alatti lazításból. Sőt sokan vannak, akik nem is akarnak még felpörögni egy darabig, hiszen egy kis téli nyaralást terveznek a világ melegebb tájain, vagy éppenséggel sízni vágynak a hegyekbe.

Ezt az időszakot kihasználva eredményesen lehet hatáskört lopni. Ehhez elég annyi, hogy a lazító vagy szabadságon lévő kollégák feladatait el kell végezni. Ráadásul nagyon lelkesen, lehetőleg hibátlanul és úgy, hogy azt minél több ember megtudja. Ha e feladatok közül nem is lehet mindent megtartani (mert sokan vannak, akik végső soron rendesen akarnak dolgozni, és figyelnek a saját befolyási övezetük fenntartására), de elég sok dolog megőrizhető.

Ennek a taktikának megvan az a hatása is, hogy könnyű vele elismertséget szerezni. Hiszen mindenki látja, hogy a szorgalmas dolgozó mennyi mindennel kénytelen megbirkózni.

A hatáskörlopást az, aki csinálja, biztosan nem nevezné így. Azok azonban, akik alól szép lassan kiszedik az állást, egészen biztosan egyetértenek ezzel a meghatározással. Az éberebbek védekeznek is ellene. Erre akkor van különösen nagy szükség, ha egy adott pozíciót akar valaki apránként elszipkázni valaki másától. Ez nem különösen etikus vagy gusztusos, s ritkán tolerálják a kollégák, még ha nem is ők a támadás szenvedő alanyai. De, ha sok helyről egy-egy kisebb feladatot sikerül megszerezni, s a sok részletből egy egész státusznak megfelelő hatáskört összegyűjteni, az az állásszerzés, vagy az előbbre jutás egyik legkreatívabb és legtaktikusabb módszere. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a hatáskörlopás afféle stratégiai játéknak is megteszi.