szerző:
hvg.hu

A legjobb állásokra a legfurcsább helyeken lehet szert tenni. Ennek pedig az az oka, hogy az emberek egy része, ha kizökken megszokott szerepéből, nyitottabbá válik, sőt önkéntelenül is társat keres, mások pedig kifejezetten esetlennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat, s megerősítést, támogatást várnak embertársaiktól. Az orvosi rendelő ilyen hely, ahol a „betegszolidaritás” érzése könnyebbé teszi kapcsolatok kialakítását.

Bizonyos állásokban vagy bizonyos kor felett az embereket rendszeresen orvosokhoz küldi a munkahelyük. Túl drágák ugyanis ahhoz, hogy hirtelen és váratlanul egészségügyi problémáik támadjanak, s ne legyenek képesek ellátni a feladataikat. Sok e körbe tartozó, felülvizsgálatára (az úgynevezett check up-ra) szakosodott rendelő működik, illetve sok helyütt üzemi orvosi szolgálat is igénybe vehető.

Bár a vizsgálatra többnyire előre egyeztetett időpontban érkeznek a paciensek, mégis ritkán esik meg, hogy ne kellene (többnyire) másokkal együtt várakozniuk. Ez természetesen alkalmat ad a beszélgetésre, ismeretségek kötésére, s hasznos információk összegyűjtésére. A hely jellege miatt azonban néhány fontos szabályt illik betartani.

1. Csak azzal szabad beszélgetésbe elegyedni, aki maga is készséget mutat erre. Vannak emberek, akik olyan feszültek az orvosi vizsgálat előtt, hogy inkább magukba zárkóznak.

2. Sohasem szabad egyenesen rákérdezni, hogy ki miért jelent meg az orvosnál, inkább saját magunkból kiinduló kérdésekkel érdemes becserkészni a beszélgetőpartnert. Például: Szintén felülvizsgálaton? vagy Önöknek is előírják a check up-ot? vagy Éves munkahelyi kontrollon? Az ilyen kérdések nem tolakodóak, hiszen ezekben a rendelőkben többnyire egészséges emberek jelennek meg. Aztán a választól függ a beszélgetés folytatása.

3. Nem szabad arra törekedni, hogy túl sok információt, részletet kiszedj a másikból. A kapcsolatot kell felvenni, s annyira megerősíteni, hogy szükség esetén folytatni lehessen. Még arra sem érdemes rákérdezni, hogy a másik hol dolgozik. Ha elég jót sikerült diskurálni, akkor egy gyors névjegycsere megoldja ezt a problémát.

4. A személyes jellegű beszélgetés kifejezetten hasznos. Megismerni a másikról olyan részleteket, amelyek közvetlen munkatársai előtt (akik teljesen más helyzetben látják) is többnyire rejtve vannak, nos ez alkalomadtán jó szolgálatot tehet. A kívülálló számára ugyanis a mélyebb ismeretség képét vetítheti fel, ami olykor nem jön rosszul.

5. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy ne adjuk ki magunkat a szükségesnél jobban, hiszen nem csak mi akarjuk megismerni a másikat, ő éppen annyira úgy kíváncsi lehet ránk. Ezzel persze önmagában nincs baj, de a túlságosan sokat locsogó, túlságosan nyílt, túl közlékeny embereket sehol sem alkalmazzák szívesen. Márpedig ha új ismeretségünket ilyen módon szeretnénk felhasználni, akkor jobb, ha egy szolid ember képét mutatjuk.

6. Ha a későbbiekben találkozunk is új ismerősünkkel, a rendelőben lefolytatott vizsgálat eredményéről még véletlenül sem szabad érdeklődni. Az egészségi állapota ugyanis tényleg nem tartozik ránk.

7. Ha valakit kifejezetten érdekesnek tartunk, de nem sikerült megtudnunk, hogy ki is ő, akkor az orvostól is érdeklődhetünk felőle. Nem biztos, hogy kapunk választ, de ezen nem érdemes meglepődni. Az orvosok nem csak a titkokat tartják meg, de többnyire pácienseiket minden tekintetben diszkréten kezelik. Az asszisztensek talán közlékenyebbek.

8. Az orvosnál (különösen az üzemi orvosnál) nem csak idegenek fordulnak meg, hanem ismerősök is. A kapcsolatok elmélyítésére a váróhelyiségek sajátos atmoszférája legalább felhasználható, mint új ismeretségek kezdeményezésére.

hvg.hu Karrier

Pontos gondolatközlés – sikeres állásinterjú

A jó svádájú emberek általában könnyebben érvényesülnek. Hatékonyabban adják el gondolataikat, saját magukat, mint szófukar vagy zárkózott társaik. De a nagy duma és a magabiztos fellépés elég-e a sikerhez az állásinterjún is?

hvg.hu Karrier

Hét kolléga, aki elvágja magát a főnöknél

Különféle, válogatott stratégiákkal még a legtehetségesebb munkatárs is elérheti, hogy a felettes megorroljon rá. Tippjeink segítségével elkerülheted, hogy te legyél az egyik szerencsés.

hvg.hu Karrier

34 tipp, hogy jó benyomást tegyél az új munkahelyen

Jó ha tudod, már az ajtón való belépésed pillanatában elkezdenek a kollégák bírálni. Az öltözéked, a modorod, a beszédstílusod mind pletykatémák lesznek aznap az ebédnél, vagy a kávészünetben. Tippjeink segítségével elérheted, hogy kizárólag pozitív hangnemben kerülj szóba leendő kollégáid körében.

hvg.hu Karrier

18 tipp, hogy elismert munkaerő legyél

Bizonyos helyzetekben néha egyszerű kitűnni a többiek közül, a legtöbb esetben azonban meg kell dolgozni a sikerért. Mivel az egyes munkahelyeken különböző emberek és helyzetek adottak, univerzális recept nincs. Akad viszont néhány jótanács, amelyeket megfogadva egyszerűbb lehet számodra a sikerhez vezető út.

Kóbor János soha nem énekel az Omega nélkül, most kivételt tesz Demjén kedvéért

Kóbor János soha nem énekel az Omega nélkül, most kivételt tesz Demjén kedvéért

Bombameglepetéssel jöhet februárban a Samsung új telefonja

Bombameglepetéssel jöhet februárban a Samsung új telefonja

Minden kerékpárra jó lenne felszerelni egy ilyen vészhívót

Minden kerékpárra jó lenne felszerelni egy ilyen vészhívót

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Megszereztük a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz

Megszereztük a jelentést, amely leírja, mitől lett fertőzött a Borsodi Víz

Rászabadítják a közutakra a Nissan 330 millió forintos hiperautóját

Rászabadítják a közutakra a Nissan 330 millió forintos hiperautóját