szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az 53 éves Janet Orlandót egy csapatépítőnek szánt tréningen kényszerítették megalázó helyzetbe. A nő szexuális zaklatásért beperelte munkaadóját, most pedig a médiához fordul.

A Guardian brit lap szerint Orlandót az Alarm One Inc. nevű anaheimi cég csapatépítő tréningjén kényszerítették arra, hogy elviselje, amint kollégái eléfenekelik a cég egyik konkurensének táblájával. Az eseményen a csapatokra osztott dolgozók közül a vesztes csapat tagjainak további megalázó procedúrát kellett kiállniuk, ugyanis a győztesek tortával dobálták őket és arra kényszerítették a felnőtt dolgozókat, hogy pelenkát viseljenek.

Az 53 éves asszony az eset után felmondott a cégnél, majd pert indított az Alarm One ellen és 1,7 millió dolláros kártérítést követelt az őt ért megaláztatásért. Bár a cég azzal védekezett, hogy nem volt kötelező részt venni a tréningen, a „büntetések” pedig nem voltak diszkriminatívak, ugyanis nőkre és férfiakra egyaránt vonatkoztak, Orlando megnyerte a pert, s most nemsokára több amerikai tévéműsorban is feltűnik, hogy beszéljen az esetről.

Az egykori dolgozó a Good Morning America, valaint a The Oprah Winfrey Show vendégeként mondja el majd véleményét, s feltűnik egy éjszakai talkshowban is. Orlando elmondása szerint a jövőben beszédeket szeretne mondani a szexuális zaklatás megakadályozása érdekében.
hvg.hu Karrier

A döntéshozók trénereik véleményére adnak kollégáik helyett

Sokszor azoknak vannak a legjobb ötletei, akik nincsenek napi kapcsolatban egy cég ügyeivel. A Die Zeitnak három vezető beosztású személy mondta el, miért beszélik meg szívesebben a nehéz döntéseket inkább egy külső trénerrel, mint a beosztottaikkal.

hvg.hu Karrier

Így viselkedj kolléganőiddel!

A hölgyek sikeresek a problémamegoldásban míg az urak folyamatosan keresik a versenyhelyzeteket. Ez – s nem csak ez természetesen – feszültségforrás lehet a munkahelyen is. A karrierépítéshez azonban elengedhetetlen a különbségek ismerete és szem előtt tartása. Az alábbi tippek segítségével magabiztosan mozoghatsz ezen a téren is.

hvg.hu Karrier

Hét kolléga, aki elvágja magát a főnöknél

Különféle, válogatott stratégiákkal még a legtehetségesebb munkatárs is elérheti, hogy a felettes megorroljon rá. Tippjeink segítségével elkerülheted, hogy te legyél az egyik szerencsés.

MTI Karrier

Névtelen levél a kolléga lábszagáról

Figyelmeztetni lehet névtelenül az interneten azokat a munkahelyi kollégákat, akik izzadtságszagot árasztanak, vagy egyéb módon kellemetlenek: két élelmes dél-afrikai külön e célra új honlapot nyitott.

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról