szerző:
euractiv.hu
Tetszett a cikk?

Az EU munkaügyi minisztereinek - maratoni luxembourgi tárgyalás után - továbbra sem sikerült egyezségre jutniuk az EU munkaidő-direktívájának módosítása ügyében.

Az osztrák EU-elnökség kompromisszumos javaslatcsomagját bizakodás kísérte, a derűlátóbbak azt várták, hogy az indítvány kimozdítja a holtpontról a tárgyalásokat.

Az álláspontok azonban még csak nem is közeledtek egymáshoz, a szemben álló felek egyike sem kívánt engedni, mi több, egyre hevesebben védték eredeti elképzeléseiket - nyilatkozta Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter, aki semmi esélyt nem lát a kompromisszumra.

Ausztria bízott a hosszú ideje holtpontra jutott ügy megoldásában, amellyel három elnökségen - tehát másfél éven - át sem sikerült megbirkózni.

A tárgyalások a 48 órás uniós munkahéttel kapcsolatos kivételek miatt rekedtek meg. Az Egyesült Királyság ragaszkodik ahhoz, hogy engedélyezhesse a 48 órásnál hosszabb munkahetet. A kivételezés lehetőségét London még John Major volt kormányfő időszakában, 1993-ban „vívta ki”, s abból nem hajlandó engedni, mert a rugalmasabb munkaidőszabály versenyképessé teszi az országot.

Franciaország és Svédország vezeti a kivételezés ellen tiltakozó tagállamok tömbjét, támogatva azt a brüsszeli javaslatot, amely hét év alatt fokozatosan felfüggesztené a kivételes lehetőséget. Az Európai Parlament még jobban felgyorsítaná a folyamatot, csupán három évet írna elő a kivételek megszüntetésére.

Az egyeztetések más témakörökben, így például a munkahét maximalizálása ügyében, illetve az ügyeleti munkaidő besorolását illetően is megfeneklettek.

Az egyeztetések csődje arra kényszerítheti Brüsszelt, hogy jogi eljárást indítson néhány tagállam ellen, amely megszegi az Európai Bíróság munkaidőre vonatkozó döntéseit. Mint ismeretes, a bíróság úgy határozott, hogy az ügyeleti beosztásban eltöltött munkaidő (például az orvosok esetében) is beszámítandó a heti 48 órába. A döntés bírálói szerint a kivétel lehetősége nélkül Európa kórházai működésképtelenekké válnának.

Az EU soron következő finn elnöksége rövidesen ismét napirendre tűzi a direktíva módosításának ügyét. Helsinki azt ígérte, a finn elnökség a maga hat hónapja alatt prioritásként kezeli majd a kérdést.

MTI Karrier

Nincs uniós megállapodás a munkaidő-irányelvről

Továbbra sem tudtak megállapodni az Európai Unió tagországainak munkaügyi miniszterei a munkaidővel kapcsolatos közösségi jogszabály felülvizsgálatának részleteiben, miután több állam mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a rendszer alól legyenek tartós kivételek.

eurohirek.hu Karrier

Nagy-Britannia ismét harcba indul a hosszabb munkaidőért

Az Egyesült Királyság újfent védelmére kíván kelni a kontinentálisnál hagyományosan hosszabb brit munkahétnek. London várhatóan a kivételek fenntartási lehetőségét kéri a tagországok munkaügyi minisztereinek csütörtökön ülésező tanácsától.

eurohirek.hu Karrier

Brit harc a munkaidőért és 96 ezer új ír munkahely

Nagy-Britannia újfent védelmére kelne a hosszabb munkahetet biztosító brit hagyománynak. London várhatóan a kivételek fenntartási lehetőségét kéri a tagországok munkaügyi minisztereinek csütörtökön ülésező tanácsától. Írországban pedig gombamód szaporodnak a munkahelyek, és az új állások közül sokat a Kelet-Európából bevándorlók töltenek be.

Vállalkozás

A rugalmas munkaidő kifizetődőbb a cégeknek

A munkaadók és a szekszervezetek is megerősítették, hogy azoknál a cégeknél, ahol az alkalmazottak rugalmas munkaidőben dolgoznak, sokkal elégedettebbek a teljesítménnyel a cégvezetők - írja az euractiv.hu.

hvg.hu Karrier

Hat tipp a munkaidőben folytatott álláskeresésre

Az álláskeresés teljes munkaidős elfoglaltság. Magyarán, ha valaki igazán új pozíciót akar találni, annak folyamatosan észben kell tartania a célját. De ezt munka mellett kivitelezni cseppet sem egyszerű, így nincs más, mint a két tevékenységet összehangolni, illetve úgy intézni, hogy külső szemlélő – például a főnök, vagy a mindig éber beosztottak – számára ebből mi sem látsszon.

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Ruanda nekiállt felszámolni az analfabetizmust a mesterséges intelligencia segítségével

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Megtámadtak egy Wagner-zsoldosok által védett bányászkonvojt Maliban, legalább harmincketten meghaltak

Megtámadtak egy Wagner-zsoldosok által védett bányászkonvojt Maliban, legalább harmincketten meghaltak

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert