szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nemzetközi kereskedelem lehetőséget nyújt a női egyenjogúság elérésére, ugyanakkor a globalizáció számos szektorban inkább a nők munkanélküliségét, illetve munkakörülményeinek romlását eredményezte - derül ki az Európai Parlament jelentéséből, amelyet a strasbourgi plenáris ülésen fogadott el csütörtökön.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén felszólalt Lévai Katalin (MSZP) is, aki szerint a nőket gyakran negatívan érintik a globalizációs folyamatok: nincs egyenlő hozzáférésük az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, nincsenek döntéshozó pozíciókban, és a kereskedelemben sem játszanak megfelelő szerepet.

Lévai Katalin szerint a liberalizált kereskedelemnek csak a magasan képzett nők a haszonélvezői. Ezért szerinte realitássá kell válnia az esélyegyenlőségnek, ehhez pedig a foglalkoztatási politikák nyomon követése, a nemekre vonatkozó adatok gyűjtése szükséges. „A nők fokozott képviselete és részvétele a gazdasági és politikai életben jelentősen hozzájárul a szegénység mérsékléséhez és a fejlődéshez, és több reményt ad a következő generáció jobb jövőjére” - fogalmazott Lévai Katalin.

A német zöldpárti Hiltrud Breyer szerint a kereskedelem liberalizációja más-más hatással jár a nőkre és a férfiakra. „Miközben sok nő is részesült a kereskedelem liberalizációjából és a közvetlen külföldi befektetésekből eredő előnyökből az ebből származó foglalkoztatási lehetőségeknek köszönhetően, a liberalizáció egyúttal hozzájárult a munkahelyi viszonyok informálissá válásához, a munkafeltételek romlásához és a gazdaság számos ágazatában a munkahelyek elnőiesedéséhez” - áll a jelentésében.

A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy uniós programokból profitáló európai vállalatok „ne járuljanak hozzá olyan gyakorlatok elterjedéséhez, mint az alkalmazottak, különösen a nők embertelen kizsákmányolása”.

Az EP jelezte, hogy szívesen látna több nőt a nemzetközi szervezetekben.

 

MTI Karrier

Állandósult a munkanélküliség Borsodban

Jószerivel állandósult a munkanélküliség az elmúlt négy évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a munkanélküliségi ráta 17-20 százalék között mozgott - derül ki a megyei munkaügyi központ összefoglalójából.

euractiv.hu Karrier

Megnyílik az első európai állásbörze

Több mint 250 európai város és település vesz részt az első, Európa-szerte megszervezett állásbörzén, szeptember 29-30-án - írja az euractiv.hu.

MTI Karrier

Hazánkban is megvalósulhat a virtuális munkaerő-közvetítés

Hosszabb távon Magyarországon is létrejöhet az egységes virtuális munkaerő-közvetítés piaca, amely az állami és magán közvetítőknél regisztrált összes álláskeresői adatot és állásajánlatot tartalmazni fogja - mondta Borbély Tibor Bors, a Foglalkoztatási Hivatal tudományos tanácsadója.

MTI Karrier

Magyar városok is részt vesznek az első európai állásbörzén

Szeptember 29-én a Munkavállalói Mobilitás Európai Éve alkalmából országszerte több magyar város vesz részt az első európai állásbörzén, amelynek célja, hogy felkeltse a figyelmet a munkahelyváltásból és a külföldi munkavállalásból származó előnyökre. Európában összesen mintegy 250 település kapcsolódik be a rendezvénysorozatba.

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!

Tippeljen, ki a felelős a magyar ipar sorvadozásáért Nagy Márton szerint!