szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kétszáznál is több cég állásajánlatai közül válogathatnak a pályakezdő fiatalok, akik kilátogatnak a Műegyetemi Állásbörzére április 25-én és 26-án.

© Stiller Ákos
A 23. Műegyetemi Állásbörzén három szinten, több mint háromezer állásajánlattal várják a kiállító cégek képviselői a friss diplomásokat, fiatal pálykezdőket.

A kétnapos börzén bemutatkoznak a legnagyobb munkaerő-kölcsönzéssel, közvetítéssel, fejvadászattal foglalkozó cégek, és jelen lesznek az állami szféra képviselői is.

A kiállítók legnépesebb táborát az informatika, információtechnológia, telekommunikáció területéről érkező vállalkozások adják. Őket a HR szolgáltatók követik, majd a gépjármű-gyártás és a gyártást kiszolgáló beszállítók következnek, azután az elektronikai termékeket gyártó, illetve forgalmazó vállalkozások. Szép számmal képviseltetik magukat az építőipari,  pénzügyi, számviteli szolgáltatásokat nyújtó cégek, valamint a gépgyártásban érdekelt vállalatok, gyógyszer- és vegyipari,  vezetési tanácsadással, energiatermeléssel, valamint szállítmányozással, közlekedéssel foglalkozó cégek. Ezek zöme, szám szerint 177 vállalat saját részére (nem kölcsönzőként, közvetítőként) toboroz munkaerőt. A legtöbb cég 1-5 főt kíván felvenni, 2 százalékuk 101 főnél többet.

A rendezvényre nemcsak állásajánlatokkal, hanem próba-interjúkkal, szakmai előadásokkal, prezentációkkal is várják a látogatókat. „Az állásbörze egy lehetőség, hogy a diákok ne végzősként szembesüljenek a munkaerőpiac elvárásaival, lehetőségeikkel, korlátaikkal” - áll a szervezők közleményében.

Az esemény fővédnöke többek között Dr. Molnár Károly, a BME rektora, Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

A Műegyetemi Állásbörzét 1992 óta minden tavasszal, 2000 óta pedig ősszel is megrendezik.

A legkelendőbb friss diplomások
Legkeresettebbek a villamosmérnökök, a meghirdetett pozíciók egyötöde nekik szól. Őket a gépészmérnökök (18 százalék), az informatikusok (13 százalék) és a műszaki menedzserek (10 százalék) követik. Közgazdasági végzettségűeknek szól a meghirdetett állások 9 százaléka, pénzügyeseknek az 5 százaléka. A természettudományi végzettséggel betölthető pozíciók aránya 5 százalék. Logisztikusok és közlekedésmérnökök az állások 4, illetve 3 százaléka közül válogathatnak. Míg az építőmérnökök és vegyészmérnökök 4, addig az építészmérnökök és a bölcsészek (beleértve a jogászokat is) a pozíciók 2 százalékából válogathatnak.
hvg.hu Karrier

A legkínosabb hibák az állásinterjún

A legutóbbi állásinterjún beigazolódtak félelmeid: leszerepeltél, ezért úgy érzed, soha nem találod meg az ideális munkahelyet? Ne szívd mellre a kudarcot, inkább tanulj belőle! Íme néhány ostoba hiba, amelyet a jelentkezők gyakran elkövetnek, amikor remegő lábakkal érkeznek a felvételi beszélgetésre.

hvg.hu Karrier

Hátborzongató tippek merész álláskeresőknek

Mire vagy képes, hogy megszerezd a tökéletes állást? Attól sem riadsz vissza, hogy lekenyerezd leendő főnöködet egy apró ajándékkal, esetleg az első akadálytól visszarettensz, és másik munka után nézel, ha a kiszemelt álláshoz göröngyös út vezet? Bizarr taktikák vagány keresgélőknek.

hvg.hu Karrier

Az első állásajánlat lesz az utolsó?

Nap mint nap szembesülsz a kellemetlen ténnyel, hogy még mindig a munkanélküliek táborát gyarapítod? Amikor szinte meggyőződéseddé válik, hogy te már sosem találsz munkát, fokozottan figyelj, mert ilyenkor sokan abba a hibába esnek, hogy rábólintanak az első állásajánlatra, amely rájuk talál. Tippek a hvg.hu-tól!

hvg.hu Karrier

Az álláskeresés rejtett csapdái

Lelkiismeretesen tájékozódtál arról, hogy mi vár rád az állásinterjún? Hiába érzed magad felkészültnek, mindig adódhatnak rejtett csapdák. Hogyan vértezd fel magad a kellemetlenségekkel szemben?

hvg.hu Karrier

Öt nyomós indok, amiért érdemes visszautasítani egy állásajánlatot

Túl vagy a fárasztó, többfordulós állásinterjún, már csak arra vársz, hogy megcsörrenjen mobilod, és egy kedves hang közölje: tiéd a megpályázott állás. Kérdés, készen állsz-e arra, hogy a vállalat kötelékébe lépj. Ne ülj ölbetett kézzel, míg a cég döntésére vársz, gondold át, milyen hátulütői lehetnek az áhított munkának, és mindent egybevetve érdemes-e elvállalnod. Tippek.

hvg.hu Karrier

Rázós helyzet: mit kérdezz az állásbörzén?

Az állásbörze ideális terep arra, hogy tájékozódj, mely cégek vadásznak friss munkaerőre. Nem mindegy azonban, hogyan közelítesz a kiszemelt vállalat fejvadászához. Mit kérdezz és hogyan érd el, hogy hosszas felvételi procedúra helyett azonnal bezsebelhesd a számodra kedvező állásajánlatot? Kérdések és tippek.

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV