szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Siemens világszerte mintegy 15 ezer munkahely megszüntetését tervezi - értesült a német Handelsblatt.

A cég 2010-ig mintegy 1,2 milliárd eurós megtakarítást tervez, az üzemi és irányítási költségek tíz százalékos lefaragásával. A takarékossági terv keretében végrehajtandó, ilyen mértékű létszámcsökkentést azonban a cég szóvivője egyelőre nem erősített meg, mint mondta, erről hamarosan nyilatkoznak.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung korábban - az IG Metall szakszervezeti szövetség értesüléseire hivatkozva - 10 ezer állásról írt, amely veszélybe került.

Jelenleg a Siemensnél mintegy 435 ezren dolgoznak világszerte, egyharmaduk Németországban.

MTI Karrier

Legfeljebb egymillió eurós támogatást kaphat a Daimler-Benz

A szociális tárca a Munkaerőpiaci Alap képzési alapból az uniós szabályoknak megfelelően legfeljebb egymillió eurós támogatást biztosíthat a Daimler-Benz kecskeméti beruházásánál a szakmunkaerő-igény kielégítéséhez - jelentette ki Budai Bernadett kormányszóvivő.

MTI Gazdaság

UniCredit: 11 ezer új kelet-európai munkahely

Az olasz UniCredit bank 9000 munkahely megszüntetését tervezi Nyugat-Európában, ami az alkalmazottai 5 százalékát érinti, egyidejűleg súlypontáthelyezést hajt végre Kelet- és Közép-Európa felé, több mint 11 ezer munkahelyet teremt a térségben.

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Helyenként ma is csak 11 fok lesz

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával