Szabadság előtt általában mindenki serényebben dolgozik, hogy megkönnyítse a többiek munkáját a távollét idejére. Ez azonban könnyen visszaüthet, hiszen a vezető a szorgalmat látva még a szabadságunk alatt is igényt tart szolgálatainkra. Egy-két praktikával azonban elérhetjük, hogy se a kollégák, se a főnök ne zavarja meg nyaralásunkat.

Egyáltalán nem pótolható minden munkavállaló, legalábbis ezt mutatja a Carrierbuilder.com felmérése, melyből kiderül, hogy a munkavállalók egy része, ha akarna se lenne képes felhagyni a munkával. A kutatás szerint ugyanis a dolgozók 25 százaléka tervezi, hogy a nyaralás során fenntartja a kapcsolatot munkahelyével, 9 százalékukat pedig maga a főnök kötelezi arra, hogy a vakáció alatt is árgus szemekkel lessék hangposta-, illetve e-mailfiókjukat. A munkától egyébként leginkább az értékesítők részegülnek meg, hiszen 50 százalékuk a nyaralás alatt sem kíván teljesen elszakadni munkahelyi gondjaitól, szemben az informatikusokkal és a pénzügyesekkel, akiknek csupán 37 százaléka vallja magáénak ezt a fajta hozzáállást.

Zavartalan kikapcsolódás
© sxc.hu
Igaz, egyesek nincsenek ennyire belebolondulva a munkájukba, sőt a dolgozók 7 százaléka egyenesen hazudik a főnökének, hogy az nyugton hagyja a szabadsága alatt. Az elérhetetlenség látszatát a lehető legkülönfélébb módon próbálják kelteni, kezdve a "túl drága a roaming díj" és az "úgysem lesz ott internet vagy fax" kliséktől a "nem lesz ott térerő" rigmusig. Mindez természetesen csak akkor fordulhat elő, ha megkapják a főnök, illetve a munkahelyi kollektíva "engedélyét", elvégre nem mehet el mindenki egyszerre szabadságra.

Mit lehet tenni?

Habár egymagunkban nincs sok esélyünk meggyőzni a vezetőséget a vakáció szentségéről, mégis tehetünk valamit, hogy ne kelljen a jól megérdemelt pihenésünk alatt dolgoznunk.

Emlékeztessük a kollégákat a nyaralásunkra!

Ne tartsuk titokban az utazásunkat, éppen ellenkezőleg, igyekezzünk világgá kürtölni annak minden apró részletét. Ha látják rajtunk, hogy mennyire lelkesen készülünk a nyaralásra, jobban bele tudják magukat élni, s nagyobb eséllyel tartják tiszteletben pihenésünket. Sőt azzal, hogy kellő időközönként felhívjuk rá a figyelmüket, vélhetően a munkájukat is úgy fogják beosztani, hogy ne kelljen minket az utolsó pillanatban - vagy azon túl - zargatniuk.

Készítsünk listát!

A nyaralásra való felkészüléssel egy időben írjuk össze, hogy milyen teendőket kell elvégezniük a többieknek ahhoz, hogy nélkülünk se legyen fennakadás. (Sőt akár az elmenetel előtti dolgokról is tájékoztathatjuk őket, hogy ha utólag fut be valamilyen reklamáció egy ügyféltől, partnertől, tudják, mit tegyenek a megoldás érdekében.) Nyugodtan vehetjük szájbarágósra a figurát, elvégre mindenkinek csak a saját dolga nyilvánvaló, más munkájára inkább csak felületesen van rálátásunk.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A folytatást itt olvashatja.

hvg.hu Karrier

A négy leggyakoribb ok a lógásra

Kellemes munka, túlóra és idegeskedés nélkül, segítőkész kollégákkal? Keveseknek adatik meg, hogy maradéktalanul elégedettek legyenek állásukkal. Akad, aki kompromisszumot köt, mások minden alkalmat megragadnak a lógásra. Melyek a kedvetlenség, elégedetlenség leggyakoribb okai?

hvg.hu Karrier

Interaktív ballépések: így égetheted le magad a kollégák előtt

Érezted már valaha, hogy a legszívesebben kiszállnál a beszélgetésből, de nem teheted, mert sok résztvevős konferenciahívásról van szó? Esetleg egy teremnyi ember kíséri minden mozdulatodat - a kivetítőn? A kellemetlen helyzeteken humorral és hidegvérrel kerekedhetsz felül. Ötletek.

hvg.hu Karrier

Az állásinterjú négy legkegyetlenebb gyilkosa

Úgy érzed, felkészültél a felvételi beszélgetésre? A trükkös kérdésekre is tudod a választ: hogy képzeled el magadat öt év múlva, mit nyújthatsz a cégnek és mit vársz tőle? Kipihenten és pontosan érkezel, majd a kellő lélekjelenléttel belépsz az ajtón. De mi vár rád ott? Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Tabuk az üzleti tárgyaláson

Kínában nem illik órát ajándékozni az üzletfeleknek, Hollandiában pedig nem nézik jó szemmel, ha az üzleti ebéden valaki kézzel eszi a szendvicset. A legtöbben tudják, hogy udvariatlanság kesztyűben kezet fogni, ám akadnak olyan íratlan szabályok, amelyek még a tapasztalt, külföldi partnerek körében sokat forgolódó tárgyalók figyelmét is elkerülik. Hogyan készülj fel egy külföldi megbeszélésre?

hvg.hu Karrier

Hogyan tarolj az állásinterjú első tíz percében?

Az első benyomás a legfontosabb: az állásinterjún sincs ez másképp. Ha jó a megjelenésed és magabiztosan válaszolsz az első pár kérdésre, nyeregben érezheted magad. Tippek sikerre vágyó álláskeresőknek.

hvg.hu Karrier

Hízelgés a főnöknek: amire ráfaraghatsz

Felejtsd el a megjegyzést, amely a főnök nyakkendőválasztása láttán kis híján kicsúszik a szádon, és a dicsérő szavakat is, amelyek új cipőjére – és kifinomult ízlésére – vonatkoznak! A hízelgés kétségkívül hatásos módja annak, hogy megkedveltesd magad feletteseddel, ám ha túllősz a célon, igyekezeteddel épp az ellenkezőjét éred el: kis teperőnek könyvelnek el. Hogyan ne viselkedj?

Megjelent Eminem új albuma

Megjelent Eminem új albuma

Karácsony: Tíz napon belül a fővárosi daganatgyanús betegek kezében lesz a CT- és MR-lelet

Karácsony: Tíz napon belül a fővárosi daganatgyanús betegek kezében lesz a CT- és MR-lelet

Motoron pörgő akrobatákkal, rakétákkal és tankokkal ünnepelt India

Motoron pörgő akrobatákkal, rakétákkal és tankokkal ünnepelt India

Drónok és mesterséges intelligencia nélkül még borzasztóbb lenne az ausztráliai tűzvész

Drónok és mesterséges intelligencia nélkül még borzasztóbb lenne az ausztráliai tűzvész

Eddig ismeretlen felvétel került elő David Bowie-ról (videó)

Eddig ismeretlen felvétel került elő David Bowie-ról (videó)

Impeachment: ők heten terjesztik elő a Trump elleni vádpontokat a szenátusnak

Impeachment: ők heten terjesztik elő a Trump elleni vádpontokat a szenátusnak