Minden várakozást alulmúlt az állásukból kikerült egészségügyi dolgozók áttelepülését segíteni hivatott mobilitási program. Bár az eredetileg két hónapos jelentkezési időt már többször is meghosszabbították, az egészségügyi tárca ismét kezdeményezte, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány egészen májusig prolongálja a programot. Eddig ugyanis mindössze 99-en vették igénybe a felkínált lehetőséget: vissza nem térítendő támogatást kérhetett az, aki korábbi munkahelyétől 50 kilométernél távolabb tudott csak állást találni. Így a helyváltoztatás támogatására szánt 500 millió forint 80 százaléka egyelőre a kasszában maradt.

© Túry Gergely

Miközben sokan hiányolták a munkahelykereséshez nyújtott hathatós állami segítséget, az egészségügyben megnyílt lehetőségekkel csak igen kevesen éltek. Mind az új állást, mind a munkaerőt keresők elkerülték például a tisztiorvosi szolgálat igényregisztráló szolgáltatását, feltehetően attól tartva, hogy túl nagy betekintést engednének a privát szférájukba egy állami intézménynek. Ugyanakkor a magát az első magyar egészségügyi állásportálként hirdető Dr. Mediátor Kft. internetes honlapján kétszáznál több álláskereső és csaknem félszáz ajánlat randevúzik.

Pontos statisztikák híján csak közelítő adatok állnak rendelkezésre arról, hányan kényszerültek elhagyni korábbi munkahelyüket az egészségügyben. Ezek szerint 1100-1500 orvos és 4 ezer egészségügyi szakdolgozó állása szűnt meg a 16 ezer aktív kórházi ágyat érintő tavaly áprilisi kapacitásszűkítéssel. Igaz, eközben több mint 7 ezer krónikus- és rehabilitációságy-többlet keletkezett, amely részben átvette az aktív gyógyító osztályokon felszabadult orvosokat és nővéreket. Miközben a legtöbb kórházi ágy a fővárosban szűnt meg - bezárták egyebek között a Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központot, a Sváb-hegyi és a Budai Gyermekkórházat, a Schöpf-Mérei szülészetet -, mégsem keletkezett érzékelhető munkanélküliség.

Szakértők szerint az érintettek különféle stratégiákat követtek. A nyugdíj mellett dolgozók - a kórházak jellemzően e korosztálynak mondtak fel - nem kerestek új állást. Mivel az orvosok többsége több helyen is gyógyít - a kórházon kívül szakrendeléseken és magánpraxisban is -, így az egyik kereseti lehetőség kiesése nem okvetlenül ösztönözte őket intenzív, akár távolabbi városokat is célba vevő álláskeresésre. A közalkalmazottak egy része azért sem jelentkezett még a munkaerőpiacon, mivel megkapták az 5-8 hónapra szóló végkielégítést, így kivárják, amíg letelik a "fizetett szabadságuk", s majd csak a következő hónapokban kezdenek állás után nézni. Egyes gyógyítóteamek pedig összekapaszkodtak, így például a Schöpf-Mérei orvosai és szakdolgozóinak egy része együtt keres új helyet, ahol gazdasági társaság formájában tovább működtetheti a szülészetet és nőgyógyászatot. A svábhegyi gyermek-tüdőspecialisták egy befektetők által alapított nonprofit gazdasági társasághoz részben alkalmazottként, részben egyéni vállalkozóként csatlakoztak, és a Budai MÁV Kórház területén rendezkedtek be, ugyanonnan a fejlődésneurológusok csapata a Szent János Kórház óbudai telephelyére, a volt Szent Margit Kórházba költözött. A Szabolcs utcában, a BM- és HM-kórházakban dolgozó 5 ezer fő felét felvette-átvette az utód Állami Egészségügyi Központ.

"A korábbi belső munkaerő-tartalékok ezzel az elbocsátási hullámmal megszűntek, ma már továbbképzésre sem tudják elengedni a dolgozókat" - állítja Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. A 95 ezer szakdolgozó - nővérek, asszisztensek, műtősök, ápolók és mentősök - 4 százalékát érintette a kórházi kapacitásszűkítés, ám ők még annyira sem bizonyultak mobilnak, mint a doktorok. Az átköltözési programba benevezőknek csak egyharmada volt szakdolgozó. Az ő fizetésükhöz szabott támogatás - átlagbérrel és 50 kilométerrel távolabbi állással számolva egyszeri 450 ezer forint, amelynek közel a fele elmegy adóra és járulékra - nem jelentett kellő ösztönzést. A kamara szerint a szakdolgozók is kivárnak, hiszen vannak esélyeik, hogy a szaporodó gyógyszertárakban, a remélhetőleg növekvő súlyú és szerepű járóbeteg-szakellátásban, a rehabilitációs vagy ápolási ellátásban találjanak maguknak új állást.

Sokkal inkább a prognosztizálhatóan egyre növekvő szakemberhiány, semmint az állástalanság aggasztja a MESZK elnökét. Mint mondja, nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az átképzésre, hiszen a jelenlegi álláskeresők zöme középfokú egészségügyi végzettségű. Azt, aki például szülészeten dolgozott, könnyebb átképezni mondjuk rehabilitációs feladatra, semmint szélnek ereszteni, s nulláról kezdeni a szakdolgozóképzést. Ráadásul - panaszkodik Balogh - a fővárosban korábban 11 egészségügyi szakképző intézmény volt, amelyből tavaly az iskolaösszevonási hullámot követően egyetlenegy maradt. Holott a budapesti képzés biztosította az országos szakemberigény felét.

Míg a szakdolgozói kamarában úgy tudják, hogy tavaly 25 százalékkal nőtt a külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat kiváltók száma, addig az orvosok kalandvágya a tavalyi adatok szerint nem emelkedett. "Évek óta körülbelül 600 orvos szerzi be a külföldi munkához szükséges igazolásokat" - szolgál közelítően pontos adattal Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Egyéb forrásokból úgy tudni, hogy a többség csupán néhány évre tervezi a határon túli praktizálást, mások eleve csak másodállásként vállalják a külhoni munkát.

A megkérdezett intézményvezetők tapasztalata is inkább azt mutatja, hogy a politikai riogatással szemben nem keletkezett egészségügyi munkanélküliség, hiszen még mindig lasszóval kell fogni a jó munkaerőt. A főváros egyik legnagyobb szakrendelőjének vezetője például hiába készült arra, hogy minőségi cseréket tud majd végrehajtani, válogatva az állást kereső doktorok és asszisztensnők között. Jól példázza a szakemberhiányt az is, hogy egy dunántúli város európai színvonalú krónikus ápolási intézményébe, de még a csillogóan új és korszerű egynapos sebészetére sem tülekszenek az orvosok.

GÁTI JÚLIA