szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első negyedévben a győri Rába Járműipari Holding mindhárom üzletága csökkentett munkaidőben működik, s mivel a megrendelések nem nőnek, az eddigi kilátások alapján - bár még nincs döntés - minden bizonnyal az év második negyedévében is 32, illetve 36 órás lesz a munkahét - írja a Kisalföld hétfői számában.

Első körben a bérmunkásokat építették le, a másodikban három hétre leálltak az év végi ünnepek alatt, a harmadik körben pedig áttértek a négynapos munkahétre. Így remény van arra, hogy újabb drasztikus lépésre már nem kényszerül a Rába - mondta Pintér István elnök-vezérigazgató. 
 
Az év második felében az Egyesült Államok piaca lehet az első, amely pozitív jeleket mutat, Európától azonban nem várják, hogy magához tér. Oroszország független lehet e két régiótól, devizatartalékai nagyok, a belső kereslet növekedhet - tette hozzá Pintér István.

MTI Gazdaság

Nőtt a reálkereset tavaly

A reálkereset 2008-ban 0,7 százalékkal nőtt - a fogyasztóiár-index 6,1 százalékos növekedése mellett 2007-hez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Karrier

Csoportos leépítés Tabon

Csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi kirendeltségen a tabi MKB Hungária Kft. - írta csütörtökön a Somogy Megyei Online (Sonline).

MTI Karrier

A csoportos elbocsátás nem lehet üzleti titok

A csoportos elbocsátás adatai nem kezelhetők üzleti titokként, de a regionális foglalkoztatási központoknak az ilyen típusú adatközléssel kapcsolatban egyeztetniük kell a foglalkoztatási hivatallal.

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne