szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy másfél hete, indoklás nélkül nem engedik be a dolgozókat a Zala megyei Pölöskén a Bognár Szörp Kft. telepére, a cég sorsáról senki nem ad információt - értesült az MTI kedden, a helyszínen.

 A nemrég még a Magyarországon működő áruházláncok egyik legnagyobb szörp- és gyümölcslé-beszállítójaként tevékenykedő cég bejáratát biztonsági őrök tartják zárva, mindössze a kapura elhelyezett feliraton lévő telefonszámot ajánlják információforrásként. A kapun lévő táblán a kiskőrösi Janicsek Kft. neve, címe és egy mobiltelefonszám szerepel.
  
A megadott telefonszámon hosszas próbálkozás után Janicsek Béla annyit közölt, hogy nem tulajdonosa és nem felszámolója a cégnek, más jogviszonyban áll a Bognár Szörp Kft.-vel, de minderről csak írásban, szerdára ígért nyilatkozatot.
  
Az MTI-nek helybéli dolgozók azt mondták: csaknem másfél hete, egyik napról a másikra zárták be az üzemet, holott addig még folyt a termelés. Úgy tudták, hogy az adóhivatal felszámolási eljárást indított a cég ellen, de erről sem volt hivatalos értesülésük az utóbbi hónapokban is 120-160 dolgozót foglalkoztató üzemben.
 
A munkavállalók március elején nem kapták meg fizetésüket, az üzem területére sem tudnak bemenni, így saját személyes holmijukhoz sem juthatnak hozzá.
  
Feketéné Tarpál Ibolya, Pölöske polgármestere elmondta: semmiféle hivatalos információjuk nincs arról, hogy a cég működik-e. A település legnagyobb adófizetője volt még a múlt évben is a szörpgyártó vállalkozás az éves 5-6 millió forintos helyi adójával, amelynek esetleges elmaradása komoly bevételkiesést és jelentős munkanélküliséget okoz a faluban és környékén - tette hozzá.
 
Az APEH weblapján elérhető adatok szerint valóban felszámolás alatt áll a pölöskei - a cégadatbázis szerint 2005 óta budapesti székhelyű - társaság, ugyanakkor a cég tulajdonosának neve is megtalálható a végrehajtási eljárással érintett adózók listáján. A névadó azonban elérhetetlenné vált, sem a dolgozók, sem az önkormányzat nem tud kapcsolatba lépni vele.
 
A Zalai Hírlap összefoglalója szerint a mintegy hatezer négyzetméteres gyártelepen havonta 4-5 millió liter termék készült, 2007-ben 9 millió doboz üdítőitalt gyártottak, ami a tulajdonos akkori közlése szerint nettó 3,3 milliárd forint forgalmat jelentett. A vállalkozás 1989-es indulása óta több pályázati sikerrel bővítette a telepét, 2004-ben saját ásványvízkutat is avattak.

MTI Karrier

Szűcs Erika: több mint 100 milliárd jut foglalkoztatási programokra

Száz-százhúszezer munkahely megőrzését teszi lehetővé az a mintegy 100 milliárd forint, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) hazai és európai uniós forrásokból biztosít a válság foglalkoztatási hatásainak enyhítésére -mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter hétfőn Budapesten.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon

Egy hónap alatt csaknem öt és félezerrel nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, február végén összesen mintegy 106 ezer állástalant tartott számon a regionális munkaügyi központ, a nyilvántartott álláskeresők aránya alapján számított ráta 20,5 százalék volt.

hvg.hu Vállalkozás

Munkahelymegőrzésre 20 milliárd forint kisvállalkozásoknak

Soha ilyen kedvező képzési pályázat nem lépett még életbe, mint az a munkahelymegőrző támogatás, amely uniós forrásból munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva segíti a vállalkozásokat a gazdasági válság átvészelésére. A TÁMOP 2.3.3. támogatás tervezett keretösszege várhatóan 20 milliárd forint, amelyből 4 milliárd fordítható a közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező vállalkozások projektjeinek támogatására. A pályázatban érintettek: mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók.

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont