Tetszett a cikk?

2008 Legjobb Munkahelye kitart növekedést ígérő bérpolitikája mellett, sőt új cafeteria-elemekkel ösztökéli dolgozóit a további munkára.

A Legjobb Munkahely Díj elnyerése az erős csapatkohéziónak köszönhető - mondta Kovács Éva, a GlaxoSmithKline HR vezetője. Kiváló a kollégák közti együttműködés, becsülik egymást úgy szakmailag, mint emberileg. Mindez vélhetőleg annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen mindegyikük letett már valamit az asztalra.
 
A GSK már két éve megélte a válságot

A jelenlegi gazdasági visszaesés alapvetően nem érintette a magyarországi leányvállalatot, hiszen a GSK-t már előbb, 2007-ben elérte a válság, amikor az új egészséggazdaságossági törvényt meghozta a Parlament. "A megnövekedett költségek következtében már két éve megléptük azokat az elbocsátásokat, racionalizálásokat, amiket a legtöbb cég csak most hajt végre, bár való igaz, kisebb kiigazításokat továbbra is megkövetel tőlünk a recesszió. Erről természetesen mindenkor tájékoztatjuk a dolgozókat, sőt bevonjuk őket a döntésekbe, hogy ők is hozzá tudjanak tenni a megoldáshoz" - mondta Kovács Éva.

Ahol jó dolgozni, társadalmi munkában is

Egy munkahely akkor jó, ha jó a munkahelyi légkör. "Megvizsgálunk minden apró kis eltérést, különösen azok mélyebben meghúzódó emberi motivációit, s amennyiben szükséges, változtatunk a dolgokon" - mondta a vállalat HR vezetője.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk teljes szövegét itt olvashatja.

Karrier

„A menedzseri szinteken a pozíciók 30 százalékát szüntettük meg”

Sok változást élt meg a Magyar Telekom: megszüntették a menedzseri szintek 30 százalékát és a párhuzamos feladatokat, jelenleg a teljesítményalapú kultúra megteremtésén dolgoznak. Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes mesélt a HR osztály felépítéséről, stratégiájáról, az utánpótlás-kezelésről.

hvg.hu Karrier

Válság a HR-osztályon

Idén a HR-eseket leginkább foglalkoztató kérdés a válságkezelés - derül ki a Hewitt Associates felméréséből.

Karrier

Kulisszatitkok a magyar cégvezetésről

Növeli-e saját versenyképességünket, ha nagynevű multinacionális vállalatoknál szereztünk többéves tapasztalatot? Hogyan alkalmazzuk más vállalatoknál az ott megszerzett tudást, és mi jellemző a hazai cégkultúrára? Kitekintés.

hvg.hu Karrier

Gerillataktikák: hogyan szerezzünk meg egy állást?

Ha kidobják az ajtón, tűsarkúban is bemászik az ablakon? Óriásplakáton reklámozza magát, esetleg egy hangulatos kávézóba invitálja az interjúztatót abban a reményben, hogy személyes varázsával elkábítja, és így gyorsabban megszerzi a kiszemelt állást? Az álláskeresők szolid és szokatlan taktikáit vettük górcső alá, keresgélve, hol a határ a kreatív önreklámozás és a visszataszító nyomulás között. Munkaerő-közvetítő cégeket faggattunk tapasztalataikról.

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

Terézváros elindul a Podmaniczky Park tervével a Lázár-féle pályaudvartenderen

Egy időre bezár a Duna Plaza

Egy időre bezár a Duna Plaza