szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megegyeztek a Körös Volán Zrt.-nél a szakszervezetek a munkaadóval az idei bérekről, így elmarad a csütörtökre meghirdetett sztrájk - közölte a vállalat vezérigazgatója.

A vállalat menedzsmentje és a szakszervezetek végül abban maradtak, hogy betartják az Országos Érdekegyeztető Tanács által korábban elfogadott bérajánlást, ezen felül a béren kívüli juttatást a dolgozóknak havi 18.700 forintról 23 ezer forintra emelik. A vezérigazgató vállalhatónak nevezte kompromisszumot, mert a megemelt juttatás nem fogja veszélyeztetni a társaság 2010-es gazdálkodását.

 

MTI Karrier

Sztrájkra készülnek a Körös Volán Zrt. dolgozói

A Körös Volán Zrt. dolgozói sztrájkba lépnek csütörtökön, ha nem tudnak megállapodni a 2010. évi bérfejlesztésről - közölte Hoffmann Antal, a Békés megyei cégnél működő Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi