szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Akár háromszor nagyobb lehet a szívproblémák kockázata azoknál az embereknél, akik legalább másfél évet zajos munkahelyen töltöttek - állapították meg kanadai kutatók szerdán közzétett tanulmányukban.

A British Medical Journal című orvosi folyóirathoz tartozó kiadványban (Occupational and Environmental Medicine) ismertetett felmérésben több mint 6 ezer amerikai alkalmazott egészségi állapotát követték nyomon 1999 és 2004 között. A kanadai Brit-Columbiai Egyetem kutatói Gan Wenqi vezetésével arra a megállapításra jutottak, hogy kétszer-háromszor nagyobb volt a szívproblémák megjelenésének kockázata azoknál, akik tartósan (legalább másfél évig) zajos munkakörnyezetben dolgoztak. A szakemberek a megfigyelés hátterében lévő lehetséges okok közül kiemelik, hogy a zajos helyen tevékenykedő emberekben megemelkedhet a stresszhormonok szintje.

 

 

hvg.hu Karrier

Alattomos ellenség a munkahelyen

A cégvezetők harminc százaléka úgy érzi, hogy idén jóval több stressz érte munkahelyén, mint egy évvel korábban - derül ki egy amerikai felmérésből.

hvg.hu Karrier

Még egyszer a rugalmas foglalkoztatásról

Magyarországon uniós viszonylatban alacsony a foglalkoztatási ráta - 55,5 százalék, 3,8 millió fő -, mely 10 százalékkal marad el az uniós átlagtól. Ez azt jelenti, hogy a munkaképes népesség közel 40 százaléka inaktív. A foglalkoztatási arány növelése nehéz, azonban nem lehetetlen, javítására hatékony módszert jelentenek az atipikus foglalkoztatási formák - hangzott el egy szakmai rendezvényen.

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot