szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Annak a meghatározása a legnehezebb, hogy mi az alapismeret, amelyet mindenkinek el kell sajátítania - mondta az InfoRádió Arénájában Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár beszélt arról is, hogy az infokommunikáció terén nagy szakadék van a tanítók egy része és a diákok között, ezt továbbképzésekkel, tanfolyamokkal lehet csökkenteni.

Lezárult a Nemzeti alaptanterv (NAT) társadalmi vitája, a beérkezett vélemények első feldolgozása már megtörtént - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár szerint "generális véleményként" fogalmazódott meg, hogy túl sok a tananyag. "Ezen még valahogy lehet változtatni, kiadtam a jelszót, hogy baltát a kézbe, baltázni a tananyagot, ellenőrizni, valóban így van-e, vagy ez csak benyomás" - fogalmazott.

Az oktatási államtitkár azt is megjegyezte, hogy ugyanakkor azt is kifogásolták, hogy sok minden kimaradt a NAT-ból. Többen kérik, hogy "tantárgyiasítsanak" ilyen vagy olyan ismeretet, amelyek korábban nem léteztek az oktatásban - mondta Hoffmann Rózsa, aki szerint azonban az ilyen igényeknek valószínűleg nem nagyon tudnak majd megfelelni, mert ez nem fér bele az időkeretbe. Példaként említette, hogy a lovaglást nem lehet kötelező tantárggyá tenni eszközigénye miatt. Jogos igénynek nevezte viszont a fogyasztóvédelem oktatását.

Az irodalomtanítással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy alapvetően a tudomány álláspontját kell követni. "Vannak az irodalomtudománynak kikristályosodott 'gyöngyszemei', akiket nem szabad elhagyni. Akiknél bizonytalan a megítélés, azokat a szabadon választható kategóriába kell sorolni, azaz választható lenne, tanítják-e azt az adott szerzőt vagy művet, vagy sem" - magyarázta. Hoffmann Rózsa azt is bevallotta, hogy nagyon nehéz meghatározni, hogyan és mit kell tanítani a kötelező erkölcstan- vagy hittanórákon. Szerinte szükség van kézikönyvekre, de lehet építeni a klasszikus irodalomra és filmművészetre is.

Úgy vélte, hogy az erkölcsi nevelésre jobban fel kell készíteni a pedagógusokat, ez mostohagyermeke volt eddig a tanárképzésnek. Fontosnak nevezte, hogy alapvető etikai és erkölcsi kérdésekben tájékozottak legyenek a tanárok, tudják, hogy egy-egy életkorban bizonyos erkölcsi kérdésekhez hogyan kell közelíteni. Azt remélik, hogy az erkölcs- és hittanoktatástól sokkal tudatosabb lesz majd a fiatalság. Hoffmann Rózsa szerint ugyanakkor az erkölcstan tanítását olyan értelemben nem szabad osztályozni, mint például a történelmet, mert "ez majdnem mérhetetlen". Nagyon óvatosan kell az értékelésnél eljárni, és a szülők, gyermekek világnézeti elkötelezettségét tiszteletben kell tartani - tette hozzá.

Az infokommunikáció terén nagy szakadék van a tanítók egy része és a diákok között - mondta Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár emlékeztetett, hogy miközben a gyerekek már "anyanyelvi szinten" használják a számítógépeket, a tanítók egy részére ez nem igaz. Az azonban örvendetes tény, hogy a pedagógusoknak is egyre nagyobb része használja már professzionális szinten a számítógépet - tette hozzá. Ezt a szakadékot is állandó továbbképzéssel akarják áthidalni - magyarázta. Az állam egyébként akkor fogja támogatni a pedagógusok továbbképzését, ha a tanár kiemelt közoktatási célokat szolgáló továbbképzést választ.

Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?