szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

2013. január 1-től az iskolakezdési támogatást már csak utalvány formájában biztosíthatják a munkáltatók. A Cafeteria Trend Magazin szerint minden harmadik munkáltató érintett.

Idén még háromféleképpen kaphatják ezt a dolgozók a Cafeteria Trend Magazin szerint. A legritkábban alkalmazott megoldás, hogy tankönyvet, taneszközt vagy ruházatot kapnak a munkavállalók. Gyakoribb megvalósítási mód, hogy a szülők elvégzik a bevásárlást, és a munkáltató nevére kérnek az előbbi termékkörre vonatkozó számlát. Ezt követően a foglalkoztató térítheti ezek ellenértékét. A legtöbben kifejezetten iskolakezdési támogatásra szóló utalványt adnak, hiszen ez kevesebb adminisztrációval jár, mint a számlák gyűjtögetése. Éppen ez volt az indoklás annak a törvénymódosításnak is, mely 2013-ban már csak ezt az utat engedi kedvező adózással megvalósítani a munkáltatóknak.

Mennyien vannak, akiket kedvezőtlenül érint a változás? Olvassa el a Jobline Magazinban.

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket