szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság által már átutalt előlegek fedezetet biztosítanak az Erasmus program következő hónapokban esedékes kifizetéseire, ezért a magyarországi ösztöndíjak nincsenek veszélyben - közölte a Tempus Közalapítvány. Korábban Janusz Lewandowski költségvetési EU-biztos azt mondta, több milliárd euró pótlólagos forrást kell találni az Erasmus-programra, mert az év vége előtt egy tucat projekt felhasználta az egész évre szánt forrás 95-100 százalékát.

Az alapítvány tájékoztatása szerint az Erasmus - és ezzel együtt az Európai Bizottság egész életen át tartó tanulás elnevezésű - program pénzügyi keretei nem változtak Magyarországon.

Hozzátették, a hatályos szerződés szerint az idén kiemelkedő mértékű, 11,78 millió euró (mintegy 3,4 milliárd forint) támogatás felhasználására van lehetőség.


 

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

Raskó György: Egy családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, és ez a kormány hibája

Raskó György: Egy családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, és ez a kormány hibája

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy