szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hat év után ismét "csúcsot döntött" a romániai orvosok elvándorlása. Miután idén az első három hónapban már 580-an mentek külföldre, további 250 orvos kérte a távozáshoz szükséges dokumentumokat – derült ki csütörtökön a román orvosi kamara elnökének nyilatkozatából.

Astarastoae szerint a mostani elvándorlás csak a 2007-es adatokkal hasonlítható össze, mert Románia attól az évtől vált az Európai Unió tagjává, és az elvándorlás akkor volt a legnagyobb mértékű.

Az orvosi kamara elnöke szerint az elmúlt hat és fél évben összesen 14 ezer román orvos telepedett külföldre munkavállalás céljából. Így például 1989-ben Romániában 56 ezer gyakorló orvos volt, 2013-ban viszont számuk a 40 ezret sem éri el.

Astarastoae szerint az elvándorlás fő oka a román orvosok és a külföldiek bére közötti jelentős különbség: míg Romániában egy gyakorló orvos 200 euró havi fizetést kap, addig az Európai Unió többi tagállamában társaik 1300 eurót keresnek havonta.

A gyakorló orvosok bérének megemeléséhez évente 41 millió euróra lenne szükség - tette hozzá a román orvosi kamara elnöke, aki szerint az elmúlt hónapokban az egészségügyi rendszerben megszaporodott "rosszhiszemű ügyészségi vizsgálatok" is hozzájárultak a kitelepedési hullám növekedéséhez.

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?