Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Tiszai Balázs hvg360

Az EU megunta, hogy mindannyian a nagy techcégek játékszerei vagyunk, és az asztalra csapott


hat nagyvállalatból és ezek 22 szolgáltatásából áll, és meglepetést legfeljebb azzal okoz, hogy miért nincs rajta több bejegyzés. A
... terén. Valódi verseny így nincs, mert esélyt sem adnak a kisebb cégeknek – ha pedig van köztük olyan, amely ekkora ellenszélben is
..., jogászok, politikusok és adatszakértők alkotják majd, és semmi mással nem foglalkoznak majd. Ettől azt várják, hogy tényleg mindenhol

Tóta W. Árpád hvg360

Tóta W.: 1956, te vörös csillag!


magának, hogy semmibe vegye a szomszédja... ööö, szuverenitását. Hát na, itt egy kis zavar van az elméletben, ez a rész még
..., kliensek és vazallusok, meg a leglelkesebb, konteófogyasztó drukkerek. Az értelmiségi címre igényt tartanak, de nincs bennük annyi

hvg.hu Itthon

Kövér László egy interjúban szólt be a jachtozó Mészáros Lőrincnek és a „toxikus maszkulinitást” nélkülöző amerikai nagykövetnek


a fővárosban látott vendégül több keleti állam vezetőjét. Kövér szerint ezzel semmi baj nincs, sőt kiemelte, hogy számos
... visszatartásával, és még azt is elvárnák, hogy ezért mi szégyelljük magunkat – értékelt, hozzátéve, hogy Brüsszel kommunikációjának
... kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához. De, mint látjuk, van. Az intelligencia

Moravecz Kata hvg360

A statisztikákból nem látszik, hogy Magyarországon a nők és a férfiak egyenlők


megkérdőjelezik a szkeptikusok, akik szerint azoknak semmi köze a nemekhez, egyszerűen arról van szó, hogy a nők más döntéseket hoznak
... ezekben az esetekben, nem azt jelenti, hogy nincs is probléma. A statisztikák egybehangzó konklúziója: Magyarországon a nők számos
... belüli erőszakot, nincs megbízható adatsor, mert a magyar államnak és az EU-nak sincs ezt mérő programja. Ez most változik, az EIGE épp

hvg.hu Itthon

Borkai Zsolt a Partizánnak: Aki engem a jachtos történet miatt elítél, az álszent


”, de ezek még nem voltak kompromittálóak, Borkai szerint semmi szexuális nem volt bennük. Állítása szerint arról már ő is csak jóval
... mély magánügy, mint hogy a székletem az hányszor ürül naponta, vagy hogy hányszor csaltam meg a feleségemet”. Aki azt hiszi, ennél már
... a volt polgármester szerint erről nincs szó, a műsorvezető kifejti, szerinte ez azért fontos kérdés, mert egy demokratikus rendszer

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Újabb bajkeverőt, az Orbánt koppintó Ficót kaphatja nyakába az EU és a NATO


De még azt sem tudni, ki finanszírozta, de az biztos, hogy nem közadakozásból jött össze a pénz. Kurz azt mondja, neki semmi köze
... és olyan egyszerűsítő magyarázattal szolgálnak, amelyek egyáltalán nem oldanak meg semmit. Der Standard Paul Lendvai azt írja
..., nem pedig a fogyasztást és a magánvállalkozásokat. Pánikra azonban nincs ok, a kínai bajok nem rendítik meg a világgazdaságot. Csak

HVG HVG Hetilap

Nyomozásra érdemes

műemlék lóvasútindóházat közvetlenül Schadl bukása után, 2021 végén értékesítették a semmiből milliárdos ingatlanvagyont teremtő

Kovács Gábor HVG Hetilap

Ha kisüt, ha nem


Mivel kenyérre nincs pénz, marad a kormányzati cirkusz a népnek. Lantos Csaba energiaminiszter azonban alighanem a kívánttal ellentétes
... körülbelül összesen ennyi „kitáplált” energia halmozódik fel a havi elszámolások során. Ha a betáplált többletáramért nem kapna semmit

Év Magyar Autója 2025: Bárki szavazhat kedvencére

Év Magyar Autója 2025: Bárki szavazhat kedvencére

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Amatőr asztrofotós örökítette meg a NASA űrhajósainak rekordot döntő űrsétáját

Amatőr asztrofotós örökítette meg a NASA űrhajósainak rekordot döntő űrsétáját

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Karácsony: Beruházót keres a főváros Rákosrendezőhöz

Karácsony: Beruházót keres a főváros Rákosrendezőhöz

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk

Szijjártó: Ezer már el is készült a vasúti kocsikból, amiket Egyiptomnak gyártunk

A címlapról ajánljuk