Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Fico nem lenne Barroso utóda

Robert Fico szlovák kormányfő cáfolta azokat a pozsonyi sajtóban megjelent értesüléseket, melyek szerint ő válthatná José Manuel Barrosót az Európai

hvg.hu Shake

Már felajánlották a szerveit, amikor magához tért

Szülei már felajánlották a szerveit, amikor magához tért a kómából egy 19 éves dániai lány - írta a Blikk
A 19 éves Carina Melchior egy autóbaleset után került kómába, felépüléséről már teljesen lemondtak az orvosok - idézte fel a történteket a

Csehszlovák Kém Vélemény

Don Orbán és Matolcsy Pansa

Ne higgy a síró nőnek és a kéregető magyarnak, járja Szlovákiában a mondás, és Csehországban is egyre többször hasonlítják a gazdaságuk helyzetét a

hvg.hu Kult

Komár Lászlónak nyirokmirigyrákja volt

A szerdán elhunyt Komár László hónapok óta a nyirokmirigyrák végső stádiumában volt - tudta meg a Blikk az énekes
Komár Krisztina a Blikk nek. Az énekes özvegye azt mondta, férje hónapok óta a nyirokmirigyrák végső stádiumában volt, és ezt a

hvg.hu Itthon

Már sajnálja a hummeres gázoló

A Blikk információi szerint Thomas B., az osztrák hummeres elfogása után még követelte, hogy engedjék el, mostanra azonban ráébredt
nem tud tenni. A Blikk úgy tudja , a lábát két, a medencéjét és a felsőtestét pedig egy-egy lövés érte. Az elsődleges vélemények

hvg.hu Sport

Orbán: "elfajzás a VIP-páholyban meccset nézni"

dolgunk, mint félretenni a spekulálást és okoskodást - többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a kormányfő a magyar-török selejtező
" – így reagált Orbán Viktor kormányfő a Blikk Tv azon kérdésére, nem kényelmetlen-e kiemelt helyről nézni a meccseket, nem pedig

MTI Világ

Egy halottnak tűnő ember miatt tüntettek ezrek Kínában

Dühös emberek mentek ki tüntetni az utcákra a kínai Lucsouban, miután elterjedt a híre, hogy rendőrök agyonverték egy teherautó
Több ezren tüntettek szerdán Kína Lucsou (Luzhou) nevű városában, miután az a hír terjedt el, hogy rendőrök agyonverték egy teherautó
... - mondta el telefonon az egyik lakos. Az internetre föltett hírek szerint a rendőrség könnygázt vetett be, de a tüntetés az esti

hvg.hu Shake

21 év után válik a Barátok közt főszereplője

A Barátok közt "rosszfiúját" játszó Szőke Zoltán házassága 21 év után tönkrement - írja a
a Blikk . A lap szerint a színész és felesége között a bajok hosszú hónapokkal ezelőtt kezdődtek, a színész pedig már el is
... a lelkében" - mondta a Blikk nek egy neve elhallgatását kérő bennfentes. A lap úgy tudja, mindkét félnek van új kapcsolata.

hvg.hu Kult

Elvitték Rogán Antal rikkancsszobrát

Eltűnt a Hild térről a Blikket áruló rikkancsfiú szobra, de az Origo értesülése szerint csak a talapzatát erősítik
amelyet Rogán Antal belvárosi polgármester állíttatott, és a rikkancs Blikket árul. Az Origo Rogán sajtóreferensétől megtudta

hvg.hu Kult

Meghalt Komár László

Meghalt Komár László - erősítették meg hvg.hu-nak az énekes környezetéből a Blikk információját. A halálhírt később az énekes
A 67 éves Komár László ma hajnalban hunyt el az otthonában - közölte a Blikk . A lap szerint súlyos, gyógyíthatatlan betegségben
..., de betegségét titokban tartotta. Az énekes október elején került intenzív osztályra tüdőembóliával. Komár a Blikk nek akkor azt

hvg.hu Autó

Állami vezetők parkolóhelyei: nem állhatnak meg "kilométerekre"

mélygarázsban kialakított helyekkel - írta a Blikk a minisztériumi autóflottákat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra
A főigazgatóság 159 olyan parkolóhelyet bérel a belvárosban, ahol a hétköznapi autósok meg sem állhatnak.  A Blikk azt követően

hvg.hu Világ

Fotó: ezt az exmodellt veszi el Felix Baumgartner

Jövőre veszi el szépségkirálynő kedvesét a sztratoszféra határáról leugró és ezzel egy csapásra híressé váló férfi - adta hírül a
szerzett. Oetl az elsők között üdvözölte Baumgartnert, miután az földet ért a szerencsés kimenetelű halálugrás után. Az esküvő után a pár Svájcban

hvg.hu Világ

Picasso-, Matisse- és Monet-képeket raboltak egy múzeumból

Picasso-, Matisse- és Monet-festményeket loptak el egy rotterdami múzeumból. Egyelőre vizsgálják, ki, mikor és hogyan hatolt be a szigorúan őrzött
rendezett kiállítást. "Éjszaka betörtek és több képet elvittek. A kár jelentős" - közölte a múzeum szóvivője. A hírek szerint

hvg.hu Világ

Ma hallgatják meg először Karadzsicsot Hágában

A Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kedden szólal meg először az emberiesség elleni bűnökkel vádolt boszniai szerb elnök - adta hírül az
vezetőt - adta hírül az Index . A népirtással, háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt Karadzsics vélhetően ismét

hvg.hu Itthon

Gyerekgyilkossal együtt kezelik a rendőrgázolót

A kislányát lemészároló abonyi apával együtt kezelik Thomas B.-t, aki a múlt szerdán szándékosan elgázolt egy rendőrt Makó közelében - adta
meg - derítette ki a Blikk . Thomas B.-ről a kórházban kiderítették, hogy rendszeres droghasználó, így a sérülések mellett az
.... A Blikk úgy tudja, a napokban újra meghallgatják a hummeres ámokfutót, aki eddig élt a hallgatás jogával.

hvg.hu Itthon

Blikk: egy volt főrendőrnél találták a bizonyítékot Portik ellen

Egy volt főrendőrnél találták meg a Portik Tamáshoz vezető bizonyítékot a Blikk információi szerint, a főrendőrt azonban ki sem
Egykori főnyomozónál tartott házkutatás után csaptak le a volt Energol-vezérre, Portik Tamásra – írja a Blikk . A lap
... a lefoglalt bizonyítékok szólnak Portik ellen, hiszen a hírek szerint a milliárdos gyanúsítottra eddig legalább két tanú vallott. Az

hvg.hu Itthon

Havi százezret költünk az állami fejesek parkolására

409 exkluzív parkolóhelyet bérelnek a Belvárosban állami vezetők számára, ez évente félmilliárd forintba kerül - írta a Blikk
fel a vezetőknek - adta hírül a Blikk kedden. Csak az V. kerületben 409 parkolóhelyet tartanak fenn a minisztériumi

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?

Titkos dokumentum mutatja, hogy akarja Orbán kottájából átalakítani Ausztriát Kickl, de vajon falba ütközik?

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

A címlapról ajánljuk