Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A miniszter szerint ez a feltétele annak, hogy bármilyen fejlesztés megvalósulhasson a hamarosan a főváros egyik cégéhez kerülő területen.
A fővárosnak azonnal meg kell kezdenie a szemét elszállítását Rákosrendező területéről, 25 milliárd forintig vállalva ennek a finanszírozását – közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a fővárosi tulajdonban lévő Budapesti Közművek elővásárlási szándékát Rákosrendező területére a múlt héten fogadta be a kormány, így a terület hamarosan hivatalosan is a céghez kerül, vagyis nem valósul meg az arab befektetők által elképzelt Mini-Dubaj-projekt.
Lázár kedden azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdést az ő tárcájának felelősségi körébe utalta. „Az első lépés a MÁV-os területek kijelölése, és ezzel párhuzamosan a főváros oldaláról 330 ezer köbméternyi szemétnek az elszállítása” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: az arab befektető 25 milliárd forintig vállalta volna a szemét elszállítását, ezért ez az összeghatár.
Mint mondta, az Építési és Közlekedési Minisztérium minden szükséges adminisztratív, jogtechnikai segítséget megad a hulladék elszállításához. „Ami egészen biztos, hogy amikor a tulajdonjogát a fővárosnak bejegyzik, másnap reggel a főpolgármesternek, meg kell kezdenie a szemét elszállítását” – jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, hogy minden további fejlesztés csak akkor valósulhat meg, ha terület már ki van tisztítva.
„A szemét a fővárosiaké, végre a főpolgármester takarítsa el a szemetet, ami a fővárosiaké, és ha kell, akkor vegye igénybe a fővárosiak segítségét ehhez” – zárta Lázár.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2023 végén még 175 ezer köbméternyire becsülte a Rákosrendező területén heverő hulladéktömeg nagyságát, a kármentesítés költségeit pedig 20 milliárd forintra tették akkor.
Zugló polgármestere, Rózsa András már a Budapesti Közművek elővásárlási jogának befogadása előtt felajánlotta, hogy kitakarít Rákosrendezőn, jelezve Lázárnak, hogy „ha már képtelen megoldani a több száz köbméternyi szemét elszállítását, legalább tegye lehetővé, hogy a MÁV beengedje az önkormányzat embereit a területre”.
Karácsony Gergely főpolgármester egyébként hétfőn jelentette be, hogy a főváros beruházót keres. Rákosrendezőről a főváros múlt héten tartott konferenciát, arról itt írtunk bővebben. A Fülke múlt heti adásában Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével beszélgettünk részletesen arról a koncepcióról, amelyet a főváros a Rákosrendezőre álmodott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.