Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Meghalt Némedi Dénes

Némedi Dénes szociológia professzor életének 69. évében hunyt
Az ELTE Társadalomtudományi Kara közölte, hogy november elsején, életének 69. évében elhunyt dr. Némedi Dénes, a kar professzora, a
... és pezsegjen a tudományos élet társaságunk keretei között” – írja Csepeli György a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nekrológjában.

MTI Világ

Jóváhagyta a vitatott nyugdíjreformot a francia alkotmánytanács

Az alkotmánytanács döntésével lehetővé vált, hogy a törvény 2011. júliusában életbe lépjen. Ahhoz már csak Nicolas Sarkozy államfő
Az alkotmánytanács döntésével lehetővé vált, hogy a törvény 2011. júliusában életbe lépjen. Ahhoz már csak Nicolas Sarkozy államfő

Vincze Szabolcs Sport

„Ha abbahagyom a futást, azt hiszem, meghalok” - videó

Haile Gebrselassie, a valaha volt egyik legnagyobb hosszútávfutó tavaly úgy nyilatkozott, nem tudja elképzelni az életét futás nélkül
kilométert kellett futnia az iskolába, majd ugyanannyit vissza. Végül a hosszútávfutás került előtérbe az életében, ami tízezer méteres
... A legrosszabb pillanat életében 2009-ben jött el, amikor betegsége miatt légzése egyre nehezebbé vált, ezért családja folyamatosan
..., hogy hagyja abba a futást. „Ha abbahagyom, azt hiszem, meghalok – mondta Gebrselassie széles mosollyal a családtagjainak. – Futás nélkül nincs

MTI Világ

Robbantások iraki szent városokban

a síiták egyik szent városában - közölték kórházi források. Nedzsefben három halottat követelt egy
robbant fel, amely őket szállította. Szélsőségesek ugyanilyen módon követtek el támadást a síiták másik szent városában, Nedzsefben is
... bagdadi síita negyedek ellen: 64-en meghaltak, 285-en pedig megsebesültek. Előtte 46 keresztény és hét rendőr vesztette életét egy

MTI Itthon

A kerekesszékes kislány sem élte túl a balesetet

Életét vesztette az a kerekes székben ülő 13 éves kislány is, akit édesanyjával és nagyanyjával együtt gázoltak el a Borsod megyei
vele azonos irányban az út szélén közlekedő gyalogost. A helyszínen egy 63 éves asszony és 36 éves lánya életét vesztette. A családi

MTI Világ

Vérfürdőt rendezett egy kenyai rendőr, megölt tíz embert

Vérfürdőt rendezett Kenyában egy rendőr; vaktában lövöldözve tíz ember életét oltotta ki három
és lövöldözött. Két italozóban egy-egy ember életét oltotta ki, egy harmadikban pedig nyolc embert lőtt le. A férfi megölte két

MTI Világ

Az al-Kaida vállalta magára a bagdadi merényleteket

Az Iraki Iszlám Állam vállalta magára a Bagdad síita körzetében e hét kedden végrehajtott merényleteket, amelyekben 91 ember vesztette
mindkét tagja életét vesztette, de eddig nem voltak olyan hírek, hogy terrorakció okozta volna a katasztrófát.

MTI Itthon

Kolontár: eltemették az iszapömlés gyerekáldozatát

A kolontári temetőben helyezték végső nyugalomra a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtti vörösiszapömlésben vesztette
hátsó sarkában temették el, hófehér keresztfája előtti sírját virágerdő borította. A Veszprém megyei kistelepülés tíz lakosa vesztette
... együtt másfél százan szereztek égési sérüléseket. Mintegy harminc ember szorul még kórházi kezelésre. A legutolsó áldozat péntek délelőtt

MTI Tudomány

Kardiológia a kutatólaboratóriumban

egy újfajta konzerváló oldatnak köszönhetően - egyebek közt ezek az eredmények születtek a Semmelweis Egyetem (SE) Kardiológiai Központja által két

hvg.hu Világ

Emberrablásért körözik a 16 éve elhunyt férfit

Egy 1994-ben halottá nyilvánított férfit egy 12 éves lány elrablásával vádol az FBI, miután kiderült, hogy a most 53 éves Thomas Steven Sanders
Az Associated Press értesülései szerint Sanders-t 1994-ben halottá nyilvánították Mississippi államban, miközben a mai napig életben

MTI Itthon

Vonat ütközött személyautóval Szentes és Szegvár között

Vonat és személygépkocsi ütközött Szentes és Szegvár között egy vasúti átjáróban pénteken délelőtt, a balesetben egy ember súlyosan
a síneken lefulladt. A benne ülő két nő nem tudott kiugrani a járműből a vonat odaérkezése előtt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád

1
764 765 766 767 768
994
Legyőzte a Ferencvárost a Puskás Akadémia

Legyőzte a Ferencvárost a Puskás Akadémia

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg a Patrióták madridi csúcstalálkozóját – videó

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg a Patrióták madridi csúcstalálkozóját – videó

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Ez történt: A befektetést hetek alatt tízszerező titkos módszerről kering egy átverés a Facebookon

Ijesztő mélytengeri hal bukkant fel Tenerife partjainál - videó

Ijesztő mélytengeri hal bukkant fel Tenerife partjainál - videó

A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye

A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

A címlapról ajánljuk