Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog nevű oldal írója és felesége, György Eszter történész esetében nem volt kérdés, hogy a második gyerekkel felesben lesznek otthon. Már a várandósság alatt átbeszélték, hogy Eszter viszi az első kilenc hónapot, majd szeptembertől visszamegy az egyetemre dolgozni. Utána pedig Dávid lesz otthon a kislányukkal tavaszig, és ő szoktatja a bölcsibe. Mindketten egyetértenek abban, hogy a szülők klasszikus értelemben vett szerepeinek cseréje megkönnyítette a családdá alakulást, még akkor is, ha többet kellett rajta dolgozni.

„Minden optimálisan alakult, szerencsések vagyunk, hogy így tudtuk formálni az életünket”

– mondja Dávid, de hozzáteszi: ez azért nem általános itthon.

Dávid a baba ellátása miatt nem aggódott: „Addig sem voltam olyan apa, aki este nyolckor esik haza. Az első gyerekünknél pedagógusi munkakörben dolgoztam, ott volt számomra a nyári szünet, a délelőtt vagy a délután. Jelen voltam a család mindennapjaiban, és nem hirtelen csöppentem bele egy idegen gyerek életébe. Egyetlen dologtól tartottam, hogy nem csúszik-e ki a kezemből a nap, de végül a baba napirendje – az evések, a kétszeri alvás – megadta a keretet. És az is hozzátartozik, hogy Eszter sem reggeltől estig dolgozott. A fiunkat el tudta vinni óvodába, érte is tudott menni, aztán fél négy körül találkoztunk. Tehát nem arról volt szó, hogy ezek a klasszikus, sztereotip női és férfiszerepek felcserélődtek volna, hanem hogy mindketten jelen voltunk mindkét szerepben” – meséli.

Fontos volt az is, hogy a hazaérő anyát ne káosz, hanem nyugodt otthon fogadja. „Nyugodtan menjen el reggel, nyugodtan jöjjön haza délután, közben pedig ne legyen bűntudata azért, hogy itthagyta a gyereket” – mesél Dávid a kihívásokról. Eszter szerint a bűntudatot még úgy is nehéz kikapcsolni, hogy a döntésük tudatos és átgondolt volt. Az anyák amúgy is hajlamosak azt gondolni, hogy bizonyos dolgokat csak ők képesek megoldani a gyerekkel kapcsolatban. De Eszter számára megerősítő volt látni, hogy Dávid mennyire rá tud hangolódni a gyerekére. „Az evés volt az egyetlen kritikus pont, de azt is megoldottuk” – meséli.

A szűk család nem lepődött meg a döntésükön, hiszen ismerték, milyen elvek mentén élik meg a szülőséget. Tudták, hogy Dávidot aktívan foglalkoztatja az apaság témája. A tágabb környezet is elismeréssel fogadta, de Dávid kapott egy-két nehezebb kérdést, például hogy nem fog-e unatkozni.

„Nem voltak kemény kérdések, viszont elgondolkodtató, hiszen nőktől nem kérdeznek ilyeneket”

– mondja. Valamennyit mindketten kimaradtak a munkából, de ezt normálisnak tartották, hiszen a gyerekvállalás mindkét fél számára jár valamennyi lemondással. Ezt könnyű kimondani, a gyakorlatban viszont csak akkor működik, ha a nő és a férfi egyenrangú fél. „Nem kell Gordon Ramsaynek lennem egy zöldségpüré összedobásához. És működik a hallójáratom is, fel tudok kelni a gyerekhez éjjel. Rossz érzés lett volna úgy aludnom, hogy tudom, a másik szobában Eszter virraszt a kicsivel. Egy férfinak is lehet karikás a szeme, miért kellene éveken keresztül az anyának szívnia?” – teszi fel a kérdést.

Hosszú távon gazdaságilag is élénkítő lehet, ha az apa is otthon marad, mert csökken a kiégés veszélye, a nő pedig lelkesen veti bele magát a munkába. Eszter úgy látja, nagy feszültségforrás, ha az apa sokat dolgozik, és alig van a gyerekekkel: belül feszíti a bűntudat, az anya pedig a magányában kárhoztatja. Saját példájukon tapasztalatból mondják, hogy a család szempontjából még akkor is megéri a férfinak otthon maradnia egy-két hónapot, ha az anyagilag kevésbé kifizetődő. Merjünk szembemenni a társadalmi nyomással, hiszen mi alakítjuk a világot, nincs semmi kőbe vésve – üzenik.

Nagy Melinda cikke teljes terjedelmében elolvasható a HVG Extra Business 2017/4-es számában. Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!