1. A hasonlóságok szerepe 

Mark Levine brit szociálpszichológus egy kísérletben focidrukkereket kért meg, hogy – miután válaszoltak arra a kérdésre, mit szeretnek a csapatukban – menjenek át a campus másik épületébe. Az út során találkoztak egy „beépített” kocogóval, aki elesett és sérülést színlelt. Ha a futó fehér pólót viselt, a drukkerek harmada segített, ha viszont kedvenc csapatuk mezét viselte, akkor szinte mindenki. Ha azonban a rivális meze volt rajta, szinte senki. Ez erőteljes bizonyíték arra nézve, hogy az emberek legszívesebben a saját csoportjukhoz tartozókon segítenek. A körülmények kis megváltoztatásával elérhető azonban, hogy nyitottabban viszonyuljunk a kívülállókhoz. Amikor ugyanis megismételték a kísérletet, az előhangoló tesztnél megkérdezték, miért jó focidrukkernek lenni. Vagyis a közös pontra irányították a figyelmet, és nem a saját csapatukról kérdezték őket. Ezután már többen segítettek a rivális csapat mezében elesett futónak. Tehát ha vezetőként azt szeretnénk, hogy az újdonsült vagy a korábbi vetélytárs kollégák együttműködjenek, szánjunk időt a csapattagok közös dolgainak feltárására.

2. Szinkronba hozott kollégák

Robert B. Cialdini, a befolyásolás pszichológiájának úttörője Előhatás című könyvében hivatkozik egy kísérletre, amely az önfeláldozást vizsgálta. A kutatók a résztvevőket csapatokba rendezték, majd néhányukat arra kérték, hogy egy ideig lépést tartva vonuljanak egymás mellett. Más csapatokat pedig arra bátorítottak, hogy ugyanannyi ideig normális, hétköznapi módon sétáljanak. Később a csapatok gazdasági jellegű játékban vettek részt, amelyben arról kellett dönteni, hogy a saját pénzüket maximalizálják, vagy a csapat sikeréért lemondanak erről. Akik korábban – előhatást kiváltó módon – együtt meneteltek, azok 50 százalékkal együttműködőbbek voltak. Vagyis, ha a közös cél elérésére akarunk buzdítani, előtte legyen valami összehangolt reakció, szinkrontevékenység, amit együtt végeznek a csapattagok. Ez lehet közös ritmusban tapsolás vagy dobolás, frissítő tornának álcázott összehangolás, vagy épp csapatszlogen kántálása.

3. A pénz említése

Kathleen Vohs, a Minnesotai Egyetem marketingprofesszora kutatása során rájött: a pénz puszta említése is elég ahhoz, hogy megváltoztassa a csapatmunkát. A kísérleti alanyoknak előfeszítés gyanánt pénzzel kapcsolatos mondatokat kellett megfejteniük, vagy olyan teremben ültek, ahol játékpénz volt az asztalon. Ezután szituációs játékokban vettek részt, amelyek arra irányultak, hogy segíteniük kell valakinek. Akiket a kísérlet kezdetén kapcsolatba hoztak a pénzzel, azok ritkábban segítettek másokon, sőt maguk is ritkábban kértek segítséget, kevesebbet adakoztak, szívesebben dolgoztak egyedül, illetve fizikai távolságot tartottak másoktól. Vagyis a pénz hatására az emberek önállóbban viselkednek, és személyes céljaik elérését szem előtt tartva hajlamosak elkülönülni. Ezért aztán ha önállóságot akarunk az embereinktől, mutassunk pénzről készült képeket, legyen benne a mondandónkban a pénz. Viszont ha a kollégák együttműködésétől többet remélhetünk, kerüljük a pénz említését.

4. Az oxitocin bizalomnövelő

Egy klasszikus kísérletben – amelyet Adam Alter pszichológus említ a Kijózanító rózsaszín című könyvében – zürichi egyetemi hallgatók orrába oxitocin hormon tartalmú sprayt permeteztek, másoknak pedig placebót. Miután belélegezték a mindkét esetben szagtalan sprayt, a résztvevőknek gazdasági játékkal kellett játszaniuk, amely azt mérte, mennyire bíznak az idegenekben. A játék során el kellett dönteniük, hogy a megszerzett pénzt megtartják, vagy odaadják egy idegennek. Ha az utóbbi mellett döntenek, akkor megháromszorozódik az összeg, és az idegennek lehetősége van visszaadni valamennyit a pénzből. De kockázatos a döntés, mert az idegen meg is tarthatja a teljes összeget, tehát a hallgatóknak bízniuk kell az illetőben. Az oxitocin hormont belélegzők 17 százalékkal több pénzt adtak vissza, tehát már kis oxitocin hatására is nagyobb bizalommal voltak egymás iránt. Ez a társas hormon felelős az anya–gyermek kötődésért, illetve azért, hogy ellenfelek felülemelkedjenek megoldhatatlannak látszó ellentéteken. Tehát ha elérjük, hogy a csapattagok kötődjenek egymáshoz, már el is kezd termelődni bennük az oxitocin, ami jó hatással lesz a csapatmunkára.

Szlafkai Éva cikke eredetileg a HVG Extra Business 2018/2-es számában jelent meg.

Az igazi csapatmunka kulcsa: képesek vagyunk-e legyőzni közösségromboló, széthúzást szülő, nagyon is emberinek tartott tulajdonságainkat. Kell egy csapat című könyvében Patrick Lencioni izgalmas történeten keresztül mutatja be, miért lett éppen Kathryn egy informatikai vállalat vezérigazgatója, miért veszített sokat a cég jó hírnevéből röpke két év alatt, és végül milyen napi küzdelmek árán sikerült egy olyan ütőképes csapatot létrehozni, amely újra sikerre vitte a vállalatot. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.