A gépjárműadó néhány évvel ezelőtti automatizálása sok bejelentetlen adat, hibás nyilvántartás kijavítását követelte meg, elírt adószámok, évtizedek óta át nem vezetett tulajdoni viszonyok derültek ki, amikor a rendszert a ma már okmányirodák által üzemeltett gépjármű-nyilvántartáshoz kötötték. Abszurd ötlet, hogy a településenkénti adóhatóságok egymás között dobálgatják a személygépkocsit, hogy határozatot hozzanak róla, ami az adók beszedésének csúszását is okozhatja. Így történt ez 2010-ben is, az önkormányzati adóhatóságok képtelenek volt megbirkózni a feladattal, hogy határidőben kiküldjék a súlyadó határozatokat így sok esetben a határozat még március 16-án, vagyis a befizetési határidőn se emelkedett jogerőre.

A cégautóadó a vélelmezett jövedelem adóztatását váltotta ki. Korábban bizonyítani lehetett, hogy a futási költség üzleti célból merült fel, így a személyi jövedelemadó elkerülhetővé vált, de olyan kevés vállalkozásnál mutatott ki az adóhatóság visszaélést, hogy a minisztériumi számítások is azt mutatták, hogy ennél jóval magasabb magánhasználat lehetne a valós. Így született meg a minden „céges” autóra kiterjedő átalányadó ötlete, ahol igyekeztek a kiskapukat is bezárni. Sajnos a túlzottan egyszerű szöveg adós maradt azzal, hogy a kivételeket és a mentességeket jól mutassa be. Jelenleg is elkeseredett vita folyik arról, hogy a háziorvosok hogyan tudják bizonyítani, hogy a járművük használata kapcsán cégautóadó ne merüljön fel.

A vagyonadót néhány, alibiból meghozott adótétel kísérte, amely mostanra már elavultá vált, vagyis megérett arra, hogy töröljék.